A fetológia tudománya ma már megkérdőjelezhetetlenül bebizonyította, hogy a meg nem született magzat is emberi lény, teljesen azonos valamennyiünkkel, és emberi közösségünk integráns tagja, ugyanúgy érez és szenved. Kötelező alapmű minden nőnek és lánynak, világnézettől függetlenül.

1984-ben készült egy abortuszellenes dokumentumfilm, Néma sikoly címmel, amely egy 12 hetes terhesség megszakítását mutatta be ultrahangos felvételeken keresztül.

2021. február 21-én, 84 éves korában rákban meghalt Bernard N. Nathanson amerikai orvos, aki élete első felében rengeteg abortuszt hajtott végre, majd abortuszellenessé vált és katolicizált. Nevéhez köthető számos film és kötet, közülük a leghíresebb a Néma sikoly.

Nathanson 75 ezer abortuszt hajtott végre. Az első abortusszal kapcsolatos élménye az volt, amikor a saját barátnője abortuszát kifizette, később pedig egy másik barátnőjén ő maga hajtotta végre a műtétet, így abortálva a saját gyermekét. „Ez szolgált bevezetésként számomra az abortusz sátáni világába” – írta később. Az „abortusz-üzletbe” 1968-ban vonódott be komolyabban.

A KÉPSOROKON LÁTSZIK, HOGYAN KÜZD A MAGZAT ÉS HOGYAN SIKOLT FEL FÁJDALMÁBAN.

Csak 18 éven felülieknek.

62 megtekintés