Az apákról alkotott lealacsonyító mítoszaink és sztereotípiáink sokban hasonlítanak a vámpírokhoz és a zombikhoz. „Harapásuk” fájdalmat okoz az embereknek. Ügyesen álcázzák magukat, ügyes módon lopakodnak elénk. Amikor kicsit megnyugszunk abban a meggyőződésben, hogy végre legyőztük őket, újra feltámadnak. Elkapnak.
Az egyik legelpusztíthatatlanabb apa mítosz az – amit túl gyakran hirdetnek „vicces” apák napi üdvözlőlapokon – hogy az apák nem tesznek hozzá annyit, és nem annyira szükségesek, mint az anyák. Az üzenet talán szelídebb megfogalmazással álcázza magát: az apa az anya segédje – méghozzá gyakran egy bumfordi, vonakodó valaki. Mintha valaki megnyomta volna az Alt-Delete [azok eltörlése, akikkel nem értünk egyet. A szerk.] gombot azoknál a több évtizedes kutatásoknál, amelyek szerint a gyerekeknek kevesebb tanulmányi, viselkedési, mentális és fizikai egészségügyi, kábítószerrel való visszaélés és romantikus kapcsolati problémájuk van, ha az apjukkal ugyanabban az otthonban nőnek fel.
Sajnos, az apákról szóló negatív sztereotípiák még mindig burjánzanak, és szó szerint elég erősek ahhoz, hogy megtöltsenek egy könyvet, mint például a legújabb, Myths & Lies About Dads: How They Hurt Us All (Mítoszok és hazugságok az apákról: Hogyan ártanak mindannyiunknak). Vegyünk csak ötöt ezek közül a mítoszok közül:
- A nőkkel ellentétben a férfiaknak nincs veleszületett ösztönük, hogy tudják, hogyan kell gondoskodni a gyermekeikről és kommunikálni velük.
- A babák korábban, erősebb, jótékonyabb érzelmi kötődést alakítanak ki az anyukájukkal, mint az apukájukkal.
- Az anyukákhoz képest az apukák kevésbé empatikusak, kevésbé együttérzőek és kevésbé képzettek a kommunikációban.
- A legtöbb elvált apuka nem fizet gyerektartást, és dobta a feleségét, hogy egy sokkal fiatalabb nőt vegyen feleségül.
- A legtöbb férj nem hajlandó kivenni a részét a gyermekneveléssel járó munkából.
Mit mondanak a kutatások ezekről a mítoszokról?
Először is, a nők nem az anyaság ösztönével születnek. Az apasághoz hasonlóan az anyaságot is tanulják. Sőt, miután a baba megérkezik, mind a férfiak, mind a nők hormonális és agyi aktivitásbeli változásokon mennek keresztül, amelyek fokozzák a kötődést, a gondozást és a kommunikációt a babával.
Másodszor, a csecsemők 7-9 hónapos korukig nem képesek érzelmi kötődést kialakítani senkivel. Ekkor ugyanolyan erős, ugyanolyan jótékony kötődést alakítanak ki az anyukához és az apukához.
Harmadszor, a férfiak és a nők között nincs jelentős különbség az empátia, az együttérzés és a kommunikációs készségek terén.
Negyedszer, az elvált apáknak csak körülbelül 20%-a nem fizet gyermektartást. A férfiaknak csak 20%-a házasodik olyan nővel, aki legalább 10 évvel fiatalabb a volt feleségénél.
Ötödször, ami azt illeti, hogy az apák a kanapékon lustálkodnak, a Munkaügyi Minisztérium 2021-es időfelhasználási felmérései szerint ez badarság. Bár igaz, hogy a férfiak jobban tudnak otthon pihenni, mint a nők, a házas férfiak átlagban többet dolgoznak az otthonon kívül. Egy hét átlagában, amikor a legkisebb gyermek 6 évesnél fiatalabb, és mindkét szülő dolgozik, az apák naponta körülbelül 37 perccel kevesebbet töltenek gyermekeik gondozásával, mint az anyák (1,45 óra ill. 2,24 óra), annak ellenére, hogy az apák naponta másfél órával többet dolgoznak, mint a szintén dolgozó feleségük. A különbség 33 percre zsugorodik az apai időből, ha a legkisebb gyermek elmúlt 6 éves. Csak akkor, ha az anya nem dolgozik, az apa sokkal kevesebb időt tölt a gyerekekkel (1,4 óra), mint az asszony (3 óra).
Mi a helyzet az apa szabadidejével? Ha mindkét szülő dolgozik, és a legkisebb gyermek 6 évesnél fiatalabb, az apának körülbelül 45 perccel több szabadideje van (3,4 óra), mint az anyának (2,9 óra) – ami 7-17 éves gyermekek esetén kissé nő, és az apák esetében 4,18 óra szabadidőre, az anyák esetében pedig 3,58 óra szabadidőre nő. Ne feledjük azonban, hogy ezek a férjek 1,5 órával többet dolgoznak, mint alkalmazott feleségük. Mivel mindkét szülő egyformán osztozik a gyermekneveléssel járó teljes munkaterhelésen, nem meglepő, hogy a férfiak (84%) majdnem ugyanolyan valószínűséggel mondják azt, hogy fárasztó és stresszes szülőnek lenni, mint a nők (91%).
A lusta apa sztereotípia akkor is elszabadul, ha megnézzük, hogy milyen munkát végeznek a férfiak és a nők. A legtöbb apa azt kívánja, hogy bárcsak csökkenthetné a munkaidejét, és több időt tölthetne a gyerekeivel. Akkor miért nem teszik? Mert a férfiak biztosítják a legtöbb „anyagi” gyermekgondozást, és mert a munkájuk nem olyan családbarát, mint a nőké. A férfiak például nagyobb valószínűséggel kénytelenek túlórázni, ünnepnapokon és hétvégén dolgozni, nagyobb valószínűséggel dolgoznak heti 50 óránál többet, nagyobb valószínűséggel dolgoznak éjszakai műszakban, vagy reggel 8 óra előtt kell munkába állniuk, és több órányi ingázást igénylő munkájuk van. Ha egy férfi jobban családbarát munkát szeretne is vállalni, valószínűleg több diszkriminációval fog találkozni, ha egy túlnyomórészt női területen próbál elhelyezkedni, mint a nők, ha egy túlnyomórészt férfi területen próbálnak elhelyezkedni.
Önző, szexista apák, akik kibújnak a gyermekeik iránti felelősség alól – valóban?
Még mindig vannak újságírók, akik a lusta apák mítoszát hirdetik prominens médiumokban. Például a New York Times egyik legutóbbi írásában Jessica Grose azt állította: „A nők minden évben egy hónappal több fizetetlen munkát végeznek otthon, míg a férfiak egy hónappal több szórakozást kapnak”. Darcy Lockman pedig a 2019-es anyák napja előtt megjelent bestsellerében megszégyenítette és hibáztatta a férfiakat, azt állítva, hogy a kutatások szerint az apák „passzívan elutasítják az egyenlő szerepvállalást” a családban.
Akkor mi van most? Vajon a mítoszok, miszerint az apa kevésbé fontos vagy kevésbé vesz részt a családban, mint az anya, aki valóban a gyerekeket vagy az apákat „harapdálja”?
Igen, így van. Például csak öt szövetségi államban hoztak olyan felügyeleti jogot, amely lehetővé teszi, hogy az apák az idő legalább 35%-át a gyermekeikkel együtt éljék meg annak ellenére, hogy ezek a gyerekek jobb eredményeket érnek el, mint azok a gyerekek, akik a szülők szétválása után elsősorban az anyjukkal élnek. Aztán az otthon maradó apák, akiknek a felesége az egyedüli kenyérkereső, még mindig sok kritikát kapnak azért, mert „vesztesek és puhányok.” Még a helyzetkomédiákban is az apák sokkal inkompetensebbnek, éretlenebbnek és önzőbbnek tűnnek, mint az anyák – ez a káros sztereotípia egy formája, amit a tévécsatornák és a hirdetők megpróbálnak leküzdeni, amikor a nőkről, a faji kisebbségekről és más marginalizált csoportokról van szó. Míg számos más ország, köztük Nagy-Britannia, Dél-Afrika és India olyan reklámozási irányelveket fogadott el, melyek tiltják a férfiak és nők lealacsonyító sztereotip módon történő ábrázolását, az Egyesült Államokban nem így van.
Új könyvemben tucatnyi ötletet kínálok az apákról alkotott becsmérlő, alaptalan hiedelmek elleni küzdelemhez. Kezdjük azzal, hogy elismerjük, hogy ezek csúnyán „beleharapnak” a gyerekek apjukkal való kapcsolatába, és azokba a döntésekbe, amelyeket a nők és férfiak egyébként meg tudnának hozni a gyermeknevelés során.
Dr. Linda Nielsen a Winston Salem-i Wake Forest Egyetem (Winston Salem, NC) neveléstudományi professzora. Az apa-lánya kapcsolat és a közös szülői nevelés nemzetközi szaktekintélye, munkásságát a PBS dokumentumfilmjében, valamint a BBC, az NPR, a The New York Times, a Wall Street Journal, a Washington Post, a Time és az Oprah műsoraiban is bemutatták. Legutóbbi könyve a Myths & Lies About Dads: How They Hurt Us All [Mítoszok és hazugságok az apákról: Hogyan ártanak ezek mindannyiunknak].
A szerkesztő megjegyzése: A cikkben kifejtett vélemények a szerző sajátjai, és nem feltétlenül tükrözik az Institute for Family Studies hivatalos politikáját vagy nézeteit.
Forrás angol nyelven
