Dátum és kezdési időpont: 2026. augusztus 13. (csütörtök), 16:00 óra.
Helyszín: Belvárosi Templom altemploma, 1056 Budapest, Március 15. tér. 2.
A helyszín házigazdája, Dr. Osztie Zoltán plébános, teológiatanár, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének 1997-től 2016-ig elnöke bevezetőt mondott, amiben kihangsúlyozta a demográfiai válság témájának fontosságát és aktualitását, valamint arra buzdította a jelenlévőket, hogy a téma iránti lelkesedésük ne csüggedjen és őt magát is nagyon érdekli e témakör.
A meghívóban meghirdetett 3 előadáson túl sor került egy könyvbemutatóra is, mégpedig Tatár Mihály „Demográfiai válság” című és „A botrány, ami nem tör ki” alcímű, 2025-ben megjelent könyvének ismertetőjére.
Így az elhangzott négy előadás a következő volt:
- Dr. Szegedi Andrea: Magyarország lehetőségei az ezüst gazdaságban
- Tatár Mihály: Demográfiai válság, A botrány, ami nem tör ki
- Dr. Surányi-Vadas Tímea: A társadalmak felemelkedésének és bukásának egyetlen igazán jelentős oka
- Dr. Balásházy Imre: A demográfiai válságunk alapvető okai és megoldási lehetőségei
Mindegyik előadás után kérdésekre és válaszokra került sor.
A rendezvényt a Családtudományi Szövetség és az Európai Családtudományi Társaság Demográfiai Munkacsoportja szerveze.
Kérdés esetén írjon az info@csaladtudomany.hu e-mail címre.
A négy előadás rövid tartalma:
Első előadás: Dr. Szegedi Andrea: Magyarország lehetőségei az ezüst gazdaságban
Dr. Szegedi Andrea az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója, aki társadalomtudományi és demográfiai témákban publikál elemzéseket.
Napjainkban egyre inkább szembesülünk az öregedő társadalmak jelentette kihívásokkal. Tanulmányok, cikkek sokasága hívja fel a figyelmet azokra a demográfiai folyamatokra, amelyek a népesség idősödéséhez vezetnek, valamint az ezekkel összefüggésben jelentkező össztársadalmi feladatokra.
Az ezüst gazdaság (silver economy) az 50 – 60 – 65 év feletti korosztály igényeire épülő gazdasági tevékenységek, termékek és szolgáltatások összessége. Az ezüst gazdaság a világ harmadik legnagyobb gazdasági erejévé válhat.
Az elöregedés világméretű kihívás. A medián életkor demográfiai okok miatt akkor emelkedik, amikor a népesség korösszetétele eltolódik az idősebb korcsoportok felé. Ennek okai: tartósan alacsony születésszám, növekvő várható élettartam, egy népesebb generáció belépése az idősebb korosztályba.
Napjainkban az Európai Unió minden ötödik lakosa 65 év feletti, számuk meghaladja a 15 év alattiakét. A fiatalok csökkenő, az idősebb generációk növekvő arányának köszönhetően nő a medián életkor. 2060-ra az EU-ban minden 3. lakos 65 év feletti lesz. Az elöregedő társadalmak jelentős kihívások előtt állnak.
Az idősödés részben egészségügyi kihívás: A kor előrehaladtával megjelennek a nem fertőző krónikus megbetegedések, melyek rontanak az életminőségen, akadályozzák a munkavállalást, jelentős anyagi terhet rónak mind az érintettekre, mind az ellátórendszerekre. Társadalmi és egyéni érdek, hogy ne csak a születéskor várható élettartam növekedjen, de azon belül az egészségben eltöltött évek száma is. Legalább akkora kihívást jelent az elmagányosodás, a kor alapú előítéletekkel való szembesülés, az akadálymentes környezet hiánya, és a felsorolás messze nem teljes.
Az elöregedő társadalmak nemcsak az egyén, hanem össztársadalmi szinten is jelentenek kihívást. Fokozódó nyomás nehezedik az egészségügyi- és szociális ellátórendszerekre, a munkaerőpiacra, megfelelő számú és képzettségű munkaerő hiányában csökkenhetnek a befektetések.
Ugyanakkor azt is fel kell ismerni, hogy az elöregedő társadalmak lehetőségeket is rejtenek, ezeknek egy fontos területe az ezüst gazdaság.
Az ezüst gazdaság olyan mértékű piaci átalakulást és fogyasztást jelent, hogy erre már egyenesen önálló gazdasági ágként lehet és érdemes tekinteni. Az ezüst gazdaság keresleti oldala összetett, sokrétű és sajátos elvárokkal rendelkezik. A vidék mentőöve lehet Magyarországon.
Ezen a területen mind infrastruktúrában, mind szemléletben, mind humán erőforrásban komoly fejlesztések szükségesek hazánkban is.
Második előadás: Tatár Mihály: Demográfiai válság, A botrány, ami nem tör ki
Tatár Mihály az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője. 2025-ben jelent meg e könyve a Szuverenitásvédelmi Hivatal kiadásában. A szerző a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerzett közgazdaságtanból mesterdiplomát. Két évtizede foglalkozik a világgazdasági krízishelyzetekkel és a demográfiai átalakulásokkal.
A gyerekvállalás globális, folyamatos és drámai visszaesése mostanra oda jutott, hogy az idősödésben Európa csekély lemaradással követi Japánt, az Egyesült Államok viszont Európát, Dél-Amerika pedig az Egyesült Államokat.
Miközben újra és újra felhangzik a fősodratú kultúra közhelye, mely szerint ,,úgyis van már elég gyerek a világon”, illetve, hogy ,,a gyerekvállalás magánügy”, az évszázadunk legmeghatározóbb kérdésévé fog válni, hogy mégis miért történik, és milyen következményekkel jár, ha a társadalom nem foglalkozik eleget a következő generációk felnevelésével.
Amivel itt farkasszemet nézünk, az egy történelmileg teljesen új, ismeretlen helyzet. Egyszerűen nincsenek tapasztalataink arról, ami most ránk vár. Legyen szó történelmi munkákról vagy akár csak néhány éve keletkezett társadalom-tudományi tanulmányokról: a jelenleg zajló demográfiai hanyatlás intenzitása és kiterjedtsége korábban elképzelhetetlen volt.
Hogyan függenek össze a geopolitika, a gazdasági növekedés, a nyugdíj-rendszer, a bevándorlás és az automatizáció egyre sürgetőbb kérdései ezzel a globális demográfiai trenddel? Milyen módon befolyásolják a demográfiai folyamatok az országok szuverenitását? Milyen sors vár például Európa országaira? Lehetséges-e még egyáltalán tartós fordulatot elérni a termékenységben? A könyv a globális, történelmi léptékű összefüggésekre és dilemmákra fókuszál.
A szerző szerint az évszázad legnagyobb botrányának kellett volna már régen kitörnie, amikor bebizonyosodott, hogy az ENSZ népesedési és termékenységi előrejelzései évről évre és évtizedről évtizedre tévesek. Ezek nemcsak pontatlanok, hanem egyre nagyobb mértéknem hibásak. És ami árulkodó: nemcsak, hogy egyre nő a tévedések mértéke, de ezek valamilyen különös módon, mindig egy irányba mutattak és mutatnak: felülbecsülik a népeségnövekedést és a termékenységet az egész világra és az egyes országokra vonatkozóan is. Mára tudjuk, hogy ezen előrejelzések semmilyen mértékben sem voltak tudományosak vagy hitelesek. És azért nincs botrány, mert ami történik, mármint a demográfiai összeomlás az a globálisan domináns „progresszív kultúra” szerint alapvetően jó.
A demográfiával kapcsolatos globális diszkurzust tökéletes elnyomás alatt tartják a hamis narratívák. Az ezzel ellentétes értelmezések nem jelenhetnek meg, ha mégis, akkor nevetségessé kell tenni és száműzni kell azokat a fősodratú médiából.
A fősodorbeli érvelések szerint a termékenység zuhanásának számtalan oka van, és ezek egyszerre jelentkeznek. Ezen beharangozott okoknak természetesen lehet valamiféle hatásuk a demográfiai folyamatokra, azonban valójában ezek mindössze kifogások arra, nehogy fel kelljen tárni az igazi okot vagy okokat.
Ha javaslataik nem oldják meg a problémákat, akkor nyilván nem elég modern, liberális és progresszív még a társadalom, ezért még több liberális és progresszív beavatkozásra van szükség. Mindez valójában egyre mélyebbre viszi a társadalmat.
Összességében a progresszív értékrendszer annyira negatív erővel bír a termékenységre, mintha maga lenne a megtestesült fogamzásgátlás. Valójában a demográfiai válság oka a „kulturális forradalom”, azaz a „woke” ideológia, a „balliberalizmus”.
Ebből következik, hogy nem lesz semmilyen demográfiai fordulat, amíg: egy kulturális forradalom nem kezdi el hevesen kritizálni és lebontani a progresszív értékrendet és ezzel a kulturális forradalommal párhuzamosan nem kerül radikális átalakításra a társadalmi intézményrendszer, például amíg a társadalom minden erejével el nem kezdi támogatni és ösztönözni a gyermekvállalást még a tanulmányok folytatása alatt és a munkában töltött idő elején.
A könyv beszél még a nyugdíjrendszer átalakításának szükségességéről is, hogy az serkentse a gyermekvállalást. Ezenkívül biztonságpolitikai kérdéseket is elemez.
Harmadik előadás: Dr. Surányi-Vadas Tímea: A társadalmak felemelkedésének és bukásának egyetlen igazán jelentős oka
Dr. Surányi-Vadas Tímea a Családtudományi Szövetség elnöke és a Jövője Van Alapítvány kuratóriumának elnöke, jogász.
Az előadás azt a kérdést vizsgálja, miszerint jelenleg a világ számos pontján különböző demográfiai krízist tapasztalnak, de – amint azt a korábbi előadások is felvázolták – nem sikerült megfelelő megoldást találni rá. A történelmi változások és kutatások összevetésével azonban kimutatható olyan összefüggés, ami megadja a választ a kérdésre és egyben a társadalom sikerének: mind a demográfiai, mind a gazdasági fellendülésnek a megoldókulcsát is.
A 19-20. század fordulóján Sigmund Freud nézetei a kor gondolkodói számára új irányt jelöltek ki, mely szerint a hisztéria és más neurotikus betegségek a káros elfojtásokra adott válasz. A marxista gondolkodók ebből vezették le a társadalmi korlátok lebontásának szükségességét. A téma legjelentősebb kutatása J. D. Unwin (1895–1936) brit etnológus és társadalomantropológus nevéhez fűződik. Kezdetben maga is lelkesedéssel fogadta Freud téziseit, és elhatározta, hogy tudományos kutatásaival megvizsgálja az elmélet igazolhatóságát. Fő műve, a Sex and Culture 1934-ben jelent meg. Ebben a társadalom működésének alapvető törvényszerűségeit és tudományos hátterét kereste. Bizonyítást nyert, hogy a sikeres társadalom előfeltétele a tisztán megkötött házasság és szigorú hűségi szabályok megkövetelése és betartása házasságkötés előtt és után.
Jelen előadás szembeállítja Freud felvetéseire a marxista ideológia (Marx, Engels, Wells, Marcuse) válaszát és Unwin kutatási eredményeit.
A marxista ideológia szerint a család és a szexualitás inkább a gazdasági-társadalmi szerkezet részeként értelmeződik, a polgári társadalmat és a hagyományos családot a merevség okaként, a fejlődés gátjaként azonosítja. Unwin viszont a szexuális és házassági szabályozást teszi a kulturális teljesítmény egyik alapvető feltételévé.
Az 1923-ban létrehozott Frankfurti Iskola egyik fontos felismerése az volt, hogy a társadalmat nemcsak a gazdaság, hanem a kultúra, a politika, a család, a nevelés is alapvetően befolyásolja. Az apaságnak meghatározó szerepet tulajdonít a gyermek világképének alakulásában, ami gátját jelentheti a társadalmi folyamatok átalakulásának. Bírálta a tekintélytiszteletet, engedelmességet. Az apa – aki a család gazdasági vezetője is-, befolyásolja a gyermek jellemének alakulását, de ezt a szerepét a modern társadalmi folyamatok gyengíthetik. Az apa helyett más példaképek kellenek, amit a kulturális hatások tudnak közvetíteni. A modern társadalomban a hatalom nemcsak erőszakkal vagy törvényekkel, hanem a kultúrán, a médián és a propagandán keresztül is működhet. A propaganda nem egyszerűen információt közöl, hanem érzelmeket és attitűdöket formál. A kultúra tömegméretű előállítása (Kulturindustrie) azt eredményezheti, hogy az emberek ugyanazokat az előre meghatározott mintákat, értékeket és fogyasztási vágyakat kapják. A kultúripar körébe tartoznak a filmek, a rádió, a könnyűzene, a magazinok és a televízió: a film azt közvetíti, hogy „így kell sikeresnek lenned”, a reklám azt, hogy „ezt kell megvenned”, a zene azt, hogy „ez a divatos”, a média pedig azt, hogy „erről beszél mindenki”. A kultúripar tehát az ismétlődő kulturális tartalmakon keresztül társadalmi mintákat, értékeket és fogyasztási igényeket közvetít, alakít. A Frankfurti Iskola fő alakjai voltak: Horkheimer, Adorno, Marcuse, Fromm, Pollock és Löwenthal.
Herbert Marcuse, a Frankfurti Iskola egyik meghatározó alakja, 1955-ben jelentette meg Eros and Civilization című művét. Marcuse Freud és Marx gondolkodását kapcsolta össze. Marcuse úgy vélte, hogy a nyugati társadalom a szexualitást erősen a munkára, a termelésre és a társadalmi fegyelemre állította be. A szexuális ösztönök felszabadulása szerinte megváltoztathatná azokat az intézményeket is, amelyek a szexualitást a reprodukció és a társadalmi rend szolgálatába állították. Egy „nem elnyomó társadalmat” képzelt el, amelyben az Eros – az élet, szeretet, érzékiség és öröm – nagyobb szerepet kap, és a patriarchális családi forma is átalakul.
Unwin 86 társadalmat és 5000 évet átfogó történeti összehasonlítást leíró kutatási eredményei szerint a házasság társadalomszervező intézmény. A tartós párkapcsolati rend szabályozza a szexuális hozzáférést, a rokonsági kötelezettségeket és a gyermekek társadalmi helyét. Az apai felelősség akkor erősödik, ha a társadalom a férfit tartósan összekapcsolja partnerével és utódaival. A család ezért nem pusztán magánéleti egység, hanem a vagyon, az öröklés, a nevelés, felelősség és társadalmi kontinuitás intézménye. A párkapcsolati elköteleződéshez kapcsolódik az apaság azonosíthatósága, az erőforrás-megosztás, a gyermeknevelés és végül a társadalmi folytonosság. Amennyiben a társadalom nem tartja meg a felvázolt szigorú kereteket, úgy kivétel nélkül a történelmi példákkal alátámasztva: legkésőbb a 3. generációnál összeomlik. A szabadosság és a gazdasági erő egyszerre csak egy generáción keresztül állhat fenn.
Unwin Hopousia című, 1940-ben posztumusz megjelent, befejezetlenül maradt művében az alfa- és béta-házasság modelljét dolgozta ki. Az alfa-házasság monogám, kölcsönös és tartós kötelezettséget jelent, amelyet Unwin a felelősségvállalás, a gyermeknevelés és a társadalmi vezetőképesség alapjának tekintett. A modellben a férfi és nő jogi és egzisztenciális egyenlősége is hangsúlyos. A béta-házasság lazább, több partner lehetőségét is megengedő rendszer, amelyhez nagyobb szexuális szabadság, de kisebb társadalmi kötelezettségvállalás és jutalmazás kapcsolódik.
Unwin és Marcuse tehát ugyanazt a kérdést – mennyi korlátozás szükséges a civilizációhoz – eltérően válaszolták meg. Unwin szerint a szexuális korlátozás növeli a kulturális energiát és a társadalmi felelősséget, míg a szabadosság térnyerése a társadalmi dinamizmus csökkenéséhez vezet. Marcuse ezzel szemben úgy vélte, hogy a modern társadalom a szükségesnél több ösztönkorlátozást hoz létre, és az emancipáció felszabadíthatja az életenergiát.
Európában és a nyugati társadalmakban jelenleg ez utóbbi szerint élik az életüket. A demográfiai krízis Unwin kutatásai szerint ennek összefüggésében érthető meg.
Negyedik előadás: Dr. Balásházy Imre: A demográfiai válságunk alapvető okai és megoldási lehetőségei
Dr. Balásházy Imre az Európai Családtudományi Társaság alelnöke, fizikus.
A demográfiai válság azt jelenti, hogy nem születik elég gyermek. A gyerekszületéshez szexuális élet kell. Manapság a legtöbb demográfus úgy tesz, mintha ezt nem tudná: Beszélnek a demográfiai válság „ezer” okáról, de a szexualitásról nem. A demográfiai válság arra mutat rá, hogy valami komoly gond van az emberek megélt szexualitása körül. Azt, hogy a demográfusok erről nem beszélnek, annak is oka van, mégpedig a kulturális marxista, balliberális, „woke” ideológia intenzív globális térhódítása.
A társadalom minden nagy intézményrendszerét alapvetően befolyásolja az, hogy az emberek hogyan élik meg a szexualitásukat. „A társadalom három alapvető szerveződése – a család, az egyház és az állami intézményrendszer – az emberiség történelmében először van együttesen mély válságban, és ennek oka a szabados szexualitás” írta Pat Fagan nemzetközi hírű, családvédő, szociológia professzor 2018-ban az USA-ban (Pat Fagan, Sex and the Triple Crisis in Family, Church and State).
A 2024. március 7-i KINCS konferencián Rövid Irénnek, a KINCS demográfusának, egy fontos megállapítása, hogy „a tartós párkapcsolat hiánya a gyermektelenség fő oka”. Innen már csak azt kellene megfejteni, hogy mi okozza a tartós párkapcsolat hiányát.
Dr. Tóth János egy 2024-es Magyar Hírlap cikkében írja helyesen, hogy: „A legfőbb okot azonban a haladó ideológiák (neoliberalizmus, globalizmus, woke, genderelmélet) dogmatizmusa jelenti, amelyek megakadályozzák a probléma felismerését, és a megoldáshoz szükséges ideológiai és civilizációs fordulat megtalálását és alkalmazását.”
Dr. Tóth János és Dr. Benda József a főállású szülőség intézményének bevezetésében látják a megoldást. Jelen előadó szerint ez csak akkor lehetne hasznos intézkedés, ha ezt úgy valósítják meg, hogy az ilyen párok valóban harmonikus, stabil, jó házasságban éljenek, ezért minimumfeltételként ki kellene kötni, hogy állami támogatású főállású szülőség csak olyan párnak járhat, akik „az ember természetes, azaz egészséges antropológiai modellje” szerint élnek. Ennek alapjait és kulcselemét lásd alább.
Az előadó szerint a válság oka, hogy: „az ember természetes, azaz egészséges antropológiai modelljét” a szexualitás terén eltorzították. Ennek helyreállítása nélkül nem jó gyermeknek, és nem jó nőnek lenni. Ha ez helyreállna, akkor automatikusan lenne elegendő gyermek!
„Az ember természetes, azaz egészséges antropológiai modellje” röviden a következő: Az ember kétnemű, nő és férfi, tehát szexuális lény. Az embernek öntudata, szabadsága és méltósága van, egyedül magányos. Legmagasabb rendű képessége, hogy szeressen, azaz felkutassa és betöltse a másik valódi szükségleteit. Az emberi élet a fogantatástól kezdődik, ugyanis akkor alakul ki az új egyed DNS-e, és ezt követően már nincs karakterisztikus időpont, amit az élet kezdetéhez lehetne rendelni. Minden ember méltósága egyenlő, abszolút és sérthetetlen. Nem a mérete és nem a helye határozza meg a méltóságát. Elemi kötődési és komplementaritási igénye van, hogy véglegesen kiegészüljön egésszé, és utódokat hozzon létre. Az ember törékenysége és méltósága, valamint a gyermekek léte és egészsége miatt állandóságra és végleges egységre van szüksége. Ha ezt az egységgé válást a szeretet köti össze, amely a szeretet természetéből adódóan időben nem fejeződhet be, akkor ezzel boldog házasság és család jön létre, amelynek legszebb gyümölcsei a gyermekek. A gyermeknek természetadta joga, hogy egymást és őt szerető házas szülők gyermekeként foganjon, szülessék és nőjön fel, lehetőleg testvér vagy testvérek mellett. A házasságon kívüli szexuális kapcsolat sokkal kockázatosabb a nő, mint a férfi számára, és negatív hatásai jóval elementárisabbak a nők, mint a férfiak esetében, például egy későbbi mással kötendő házasság esélyére és stabilitására vonatkozóan. Mind emiatt a szexuális kapcsolatnak csak házasságban lehet emberséges helye, hiszen mind a nő, mind a gyermek méltósága alapvetően megköveteli azt. Amennyiben egy társadalom nem igyekszik a szexuális életet a házasság felé terelni, akkor az a társadalom erősen nő- és gyermekellenes, ott női egyenjogúságról beszélni hazugság és erkölcstelen. Sőt, az ilyen társadalom családellenes is, mert elementárisan csökkenti a jó házasságok kialakulásának és fennmaradásának esélyét.
Érthető, hogy ahol normává vált a házasság előtti és házasságon kívüli szexuális élet, ott kevés gyermek születik, ott elburjánzik a káros önzés, elfogadott az abortusz, és létre sem jönnek, vagy nem stabilok a házasságok és a családok. Ezért önző és emberhez nem méltó a házasság előtti szexuális kapcsolat. Így egy emberhez méltó társasdalomhoz a kulcs: szexuális tisztaság a házasság előtt, és hűség a házasságban. Ha ezt egy társadalom nem tudja biztosítani, akkor az a társadalom három generáción belül visszazuhan a legfejletlenebb szintre (zoisztikus társadalomra), ahol az embereket a saját vágyaikon és szükségleteiken kívül sok más nem érdekli. Hogy miért ez az ember egészséges antropológiai modellje, azt számos tudományág és kutatás igazolja, és ezt J. D. Unwin Szexualitás és kultúra című könyve – előző előadás – eklatáns módon bizonyítja is. Amíg a szexuális tisztaság házasság előtt és hűség a házasságban elvhez vissza nem próbálunk térni, addig a több mint ezeréves virágzó európai kultúránk csak egyre mélyebbre fog zuhanni.
Egy egészséges társadalom, „mindent” elkövet, hogy huszonéves lányai megtalálják azt a párjukat, akivel harmóniában leélhetik egész életüket, aki őt és jövendő gyermekeiket igazán szeretni fogja. Ehhez persze az is kell, hogy mindkét fél alkalmas legyen e feladatra. Jelenlegi társadalmunk annyira eltorzult, hogy ennek igényére még csak rá sem eszmél.
Helyesen írja Tatár Mihály a „Demográfiai válság” című, „A botrány, ami nem tör ki” alcímű, 2025-ben megjelent könyvében – mai második előadás –, hogy a demográfiai válság oka a „kulturális forradalom”, a „woke” ideológia, a „balliberalizmus”.
Észre kell vennünk, hogy az 1960-1970-es évektől intenzív háború folyik a házasság, a család, a kereszténység és összességében az ember ellen. Gabriele Kubyt idézve: „E támadásokat már a francia forradalomtól kezdődően készítették elő. Tervezői rájöttek, hogy az adott társadalmi rendszert és a kereszténységet úgy lehet megszüntetni, ha elpusztítják a házasságot és a családot. Ennek eszköze a tömegek, mindenekelőtt a fiatalok és a gyerekek korai szexuális életre szoktatása.” (Gabriele Kuby: Globális szexuális forradalom című könyve.) A XX. század második felétől a „szexuális forradalom” nevet adták a szervezői e tervezett „kultúra elleni háborúnak”, amit mára „szexuális világháborúnak,” vagy „globális szexuális terrorizmusnak” kellene neveznünk, ha helyesen akarunk fogalmazni.
A szexuális világháború szervezőit leginkább „kulturális marxistáknak”, az „eltörlés kultúrája” híveinek, vagy a „woke ideológusainak” nevezhetjük. Ők a keresztény, vagy a meglévő társadalmi rendszert akarják összedönteni és „új világrendet” akarnak létrehozni. Hozzájuk kötődik a szocializmus, a kommunizmus, a balliberalizmus és a transzhumanizmus. Ahogy közülük Antonio Gramsci olasz kommunista forradalmár fogalmazott, nekik „kulturális hegemóniára kell törekedniük”. Ideológusaik szerint nem demográfiai válság, hanem túlnépesedés van. Ezért a szerintük nem létező demográfiai válsághoz olyan okokat rendelnek, amelyek biztosan nem vezetnek a népességcsökkenés megállításához. Viszont olyan javaslatokkal állnak elő, amelyek tovább gyengítik a házasság és a család intézményének stabilitását, és ezzel tovább fokozzák a népesség csökkenését. Főbb korunkbeli támadási frontjaik, mint a szexuális normák fellazítása, a gender ideológia, a migráció, a háború, a covid ügyek, és a klímahisztéria, mindegyik a népességfogyás fokozását is szolgálják.
Összegezve, és a filozófiatörténész Dr. Csejtei Dezsőt idézve: „A magát progresszívnek nevező oldal azon közösségek lebontását, elpusztítását tűzte ki célul, amelyek valamiképpen az emberi élet természetes alkotórészét képezik, ezek az Isten-haza-család közösségei. Ezeket pusztító támadások kereszttüzébe állította. E támadások közel háromszáz éve tartanak, azért, hogy a nekik kiszolgáltatott egyén ki legyen szolgáltatva a hatalmuknak.” Ahhoz, hogy összeroppantsák a társadalmat, le kell bontaniuk annak alapsejtjét a családot, és vallását – Európa jellegű társadalmakról lévén szó – a keresztény vallást. Rájöttek, hogy a család és a kereszténység leépítéséhez elegendő a házasság lebontása. A házasságot a szexuális normák megváltoztatásával bonthatják le, ezért szervezték és szervezik az általuk „szexuális forradalomnak” hívott, helyesen nevezve, „szexuális világháborút”, vagy „globális szexuális terrorizmust”. Fontos, hogy a „szexuális forradalom” nem az emberi szabadságvágy terméke, hanem ellenkezőleg, a felelős értelem elnyomása hazug és téves érveléssekkel. Az alapprobléma nem a demográfiai válság, az csak a szexuális világháború, másszóval globális szexuális terrorizmus egyik negatív következménye az igen sok közül. Egy idézet a világhírű Belgiumban élő családvédőtől, Dr. Marguerite A. Peeterstől: „Közel háromszáz éve támadják és fokozatosan lebontják az ember természetadta antropológiai modelljét, a tiszta, monogám házasságképet bontották le, ma már az ember kétneműségét is tagadják.”
