BEVEZETÉS
Több mint 25 éve az olyan kifejezések, mint „reproduktív jogok” és „szexuális és reproduktív egészség” több tucat – talán több száz – ENSZ-határozatban szerepelnek annak ellenére, hogy továbbra is ellentmondásosak, mivel elválaszthatatlanul összekapcsolódnak az abortusz kérdésével. Az utóbbi években egy másik kifejezés, a „reproduktív igazságosság” is megjelent, de nem a tárgyalt határozatokban, hanem az ENSZ-ügynökségek, például az ENSZ Népesedési Alap (UNFPA) által készített jelentésekben. A nagyobb abortuszcsoportok és a nemzetközi feminista intézményrendszer, beleértve az ENSZ-ügynökségeket támogató kormányokat is, a „reproduktív igazságosság” e fogalmának körvonalai mentén rendeződtek újra. A kifejezés valójában nem új, évtizedekkel ezelőtt jelent meg az Egyesült Államokban, fekete feministák alkották, akik felhívták a figyelmet arra, amit ők a fehér többségű feminista „abortuszpárti” mozgalom hiányosságainak tartottak. Megvizsgáljuk most a „reproduktív igazságosság” eredetét az Egyesült Államokban, hogy miként népszerűsítik ezt a nemzetközi kontextusban, hogyan kapcsolódik az abortuszhoz, és végül miért végzetesen hibás ez a keretrendszer a nemzetközi politikaalkotás számára.
A „reproduktív igazságosság” eredete
A fekete feministák az 1990-es években alkották meg a „reproduktív igazságosság” kifejezést, amely a „reproduktív jogok” és a „társadalmi igazságosság” fogalmának összevonása. A kifejezést megalkotó tizenkét fekete nőt megdöbbentette az abortuszvita országos helyzete. Ahogy a tizenkét nő egyike, Loretta Ross írta a Reproduktív igazságosság: Bevezetés című könyvében, ő és a többi nő „megkérdőjelezték az abortusz elsőbbségét, de nem annak szükségességét.” Számukra az abortusz „létfontosságú erőforrás” volt, de ugyanígy a foglalkoztatás, az oktatás és az egészségügyi ellátás is, és hogy az anyaság vagy nem anyaság választása más kérdésektől függött, többek között „a gazdaságtól, a bevándorlástól és a bebörtönzéstől.”
Az abortusz először 1994-ben, a Népesedéssel és Fejlődéssel Foglalkozó Nemzetközi Konferencián (ICPD) került be az ENSZ politikai vitájába a „reproduktív jogok” és a „szexuális és reproduktív egészség” kifejezéseken keresztül. E fogalmakat úgy határozták meg, hogy azok az abortuszt is magukban foglalják, de csak ott, ahol az legális a nemzeti törvények szerint. A „szexuális és reproduktív egészség és jogok” (SRHR) kifejezést a tárgyalások során többször elutasították, mert tartalmazza a vitatott „szexuális jogok” megfogalmazást, és amennyire az aktivisták meghatározták, az abortuszt, mint jogot is magában foglalja. Az amerikai abortuszpárti konferencia, ahol a „reproduktív igazságosságot” először vezették be, nem sokkal az ICPD előtt zajlott. A konferencia résztvevői közül sokan, köztük Ross is, részt vettek az ICPD-n.
A „reproduktív igazságosság” hívei elégedetlenek voltak az abortusz kérdésének „választáspárti” [pro-choice, azaz abortuszpárti] megfogalmazásával és a nők által önállóan gyakorolható egyéni jogként való kezelésével. Ehelyett egy sokkal átfogóbb megközelítést akartak előmozdítani, amely a csoportidentitásokon és a reprodukcióval kapcsolatos strukturális elnyomáson alapul. A „reproduktív igazságosság” mozgalom három fő alapelvre épül: a gyermekvállaláshoz való jog, a gyermekvállalástól való tartózkodás joga, valamint a biztonságos és egészséges környezetben való szülői léthez való jog. Húsz évvel e meghatározás megfogalmazása után beillesztettek egy negyedik pillért, a „szexuális autonómiát és a gender szabadságot”, amely magában foglalja a szexuális irányultság és a gender identitás kérdéseit.
A „reproduktív igazságosság” mozgalom mindig is abortuszpárti volt, és ezt egy későbbi szakaszban részletesebben is ismertetjük. Ugyanakkor magában foglalja a termékenység csökkentésére irányuló kényszerítő gyakorlatok ellenzését is. Az Egyesült Államokban a fekete és más kisebbségi nők, különösen a szegények, történelmileg az eugenika híveinek célpontjai voltak, a kényszersterilizációk vagy az utóbbi években a hosszan ható, reverzibilis fogamzásgátló módszerek (LARC) agresszív népszerűsítése révén, amelyek közül néhány komoly egészségügyi kockázatokkal jár. Jól dokumentált tény, hogy az Egyesült Államokban a születésszabályozási mozgalom szorosan kötődött az eugenikai mozgalomhoz, és hogy a Planned Parenthood alapítója, Margaret Sanger az eugenika nyílt szószólója volt. 2020-ban a Planned Parenthood eltávolította Sanger nevét manhattani klinikájáról, mivel az eugenikát támogatta, ugyanabban az évben, amikor az Egyesült Királyságban működő Marie Stopes International átnevezte magát MSI Reproductive Choices-ra, hogy elhatárolódjon alapítójának az eugenikai mozgalomhoz fűződő kapcsolataitól. Bár ezek a közelmúltbeli változások a Black Lives Matter mozgalomhoz és az általa kiváltott „faji elszámoltatáshoz” kapcsolódtak mind az Egyesült Államokban, mind máshol, az életvédők évtizedek óta felhívják a figyelmet a Planned Parenthood és a Marie Stopes International abortusz-óriások rasszista és eugenikus eredetére.
Míg az eugenikai mozgalom arra összpontosított, hogy megakadályozza az „alkalmatlannak” tartott emberek szaporodását, addig a népességszabályozási mozgalom attól tartott, hogy a szaporodás általánosságban globális katasztrófához vezethet. A „reproduktív igazságosság” mozgalom a gyermekvállaláshoz való jogot egyenrangúvá tette a gyermekvállalás mellőzéséhez való joggal, ami azt jelentette, hogy elutasította azt a neomalthuziánus gondolkodásmódot, amely szerint a termékenység csökkentését méltó célnak kell tekinteni, függetlenül annak költségeitől – melynek árát elsősorban a globális Dél szegény női fizették meg a kényszerítő népességszabályozási szakpolitikák bevezetésekor. Ez különbözik attól az életpárti állásponttól, amely szerint minden emberi élet, beleértve a meg nem születettekét is, egyenlő értékű, és megérdemli a védelmet és a megbecsülést. A „reproduktív igazságosság” mozgalom nyelvezete arról beszél, hogy “középpontba kell állítani” a marginalizált emberek narratíváit, akár faji, akár társadalmi-gazdasági, akár más státuszuk miatt. A marginalizálódást „interszekcionálisnak” tekinti, ahol több identitás marker, köztük a faj, a nem, a társadalmi-gazdasági státusz, valamint a szexuális irányultság és a gender identitás együttesen hozzák létre az elnyomott státusz hierarchiáját. Az „interszekcionalitás” fogalmát egy amerikai fekete feminista tudós, Kimberlé Crenshaw alkotta meg 1989-ben. Nemzetközi szinten az „interszekcionalitás” a közelmúltban egyre nagyobb teret nyert az ENSZ vitáiban és tárgyalásain, összhangban a Fenntartható Fejlődési Célok azon kötelezettségvállalásával, hogy „senkit sem hagyunk hátra”, és a legnagyobb figyelmet a „leghátrányosabb helyzetűekre irányítjuk először”. A „reproduktív igazságosság” mozgalomnak az abortusz, mint jog melletti elkötelezettsége miatt azonban a marginalizációról és a kiszolgáltatottságról szóló viták nem „állítják a középpontba” a meg nem született gyermeket, mint az anyától elkülönült, saját jogokkal rendelkező személyt.
A nemzetközi családtervezési mozgalom kritikája
A „reproduktív igazságosság” hívei kritikával illetik azt, ahogyan a globális családtervezési mozgalom a fogamzásgátló eszközök használatát a nők saját prioritásaitól eltérő célok elérésének eszközeként pozícionálja. A családtervezést az éghajlatváltozás, a megelőzhető anyai halálozás, a szegénység és más kihívások megoldására kínálják, ami olyan célok kitűzéséhez vezet, melyek a fokozott használaton alapulnak, ami viszont kényszerítő gyakorlatokat táplálhat.
Christine Galavotti, a Bill és Melinda Gates Alapítvány vezető programfelelőse a „reproduktív igazságosságra” hivatkozott a globális családtervezési mozgalom nemrégiben megjelent kritikájában. „A családtervezési programok sikerét továbbra is nagyrészt a modern fogamzásgátlók elterjedtségi arányának növekedésével vagy a fogamzásgátlás elhagyásának csökkenésével mérjük” – mutatott rá a Sexual and Reproductive Health Matters podcast 2022. novemberi adásában. „Azt mondjuk, hogy törődünk a reproduktív jogokkal, a cselekvőképességgel és a hatalommal, de vajon ezek az intézkedések megragadják ezt? Nem.” Galavotti a „reproduktív igazságosságot” ajánlotta a családtervezés megközelítésének alternatív, „értékalapú” módjaként.
A „reproduktív igazságosság” elválaszthatatlanul abortuszpárti
A „reproduktív igazságosság” hívei pontosan rámutatnak az olyan programok és politikák visszaéléseire és túlkapásaira, amelyek célja a termékenység kényszerítő eszközökkel történő csökkentése, különösen a szegények, az etnikai kisebbségek, valamint a testi vagy szellemi fogyatékkal élők esetében, és helyesen azonosítanak néhány olyan társadalmi problémát, amelyek növelik a gyermekneveléssel foglalkozók terheit, és amelyek miatt azok a nők is abortuszra kényszerülnek, akik egyébként szeretnék megszülni gyermekeiket. Bár az életpártiak osztoznak néhány aggodalomban és prioritásban a „reproduktív igazságosság” mozgalommal, egy mély, kibékíthetetlen különbség továbbra is fennáll: a „reproduktív igazságosság” keretrendszerének mindig is elválaszthatatlan része volt az abortusz.
Az eredeti keretrendszer egy abortuszpárti konferencia kontextusában született, és bár szerzői kifogásolták, hogy szerintük az abortusz kérdését túlhangsúlyozták, és azt társadalmi kontextust nélkülöző, független választásként kezelték, ragaszkodtak ahhoz, hogy azt jognak kell tekinteni. Egy 2010-es esszéjében Kimala Price, a San Diegói Állami Egyetem női tanulmányok professzora azt írta, hogy „a reproduktív igazságosság mozgalmának fő célja, hogy túllépjen a választáspárti mozgalom abortuszra való kizárólagos összpontosításán.” Ennek ellenére Price megjegyzi, hogy a „reproduktív igazságosság” mozgalom a szélesebb értelemben vett „pro-choice” mozgalom „érzékelhető figyelmetlenségét” kifogásolta az először 1997-ben elfogadott Hyde-kiegészítéssel szemben, amely megakadályozza, hogy amerikai szövetségi költségvetésből abortuszokat fizessenek, kivéve nemi erőszak, vérfertőzés vagy az anya életének megmentése esetén. Mivel az USA-ban a szövetségi finanszírozású egészségügyi ellátásban részesülők között aránytalanul nagy számban voltak feketék és szegények, a „reproduktív igazságosság” szószólói azzal érveltek, hogy az ilyen nők esetében a „választáspárti” címke gyakorlatilag értelmetlen, ha nem engedhetik meg maguknak az abortuszt.
A „reproduktív igazságosság” mozgalom történetének egyik gyakran idézett pillanata nem sokkal a mozgalom 1994-es indulása után történt, amikor vezetői egész oldalas hirdetést jelentettek meg a Washington Postban és más újságokban „Fekete nők az egészségügyi reformról” címmel, a Bill Clinton kormány alatt az egészségügyi politikában bekövetkezett változásokkal összefüggésben. Bár a hirdetés nem tartalmazta kifejezetten a „reproduktív igazságosság” kifejezést, határozottan hangsúlyozta, hogy „az egészségügyi reform keretében minden nő számára biztosítani kell az abortusz fedezetét, függetlenül a fizetési képességektől, kormányzati beavatkozás nélkül.” Ezután csupa nagybetűvel írta: „NEM TÁMOGATUNK OLYAN EGÉSZSÉGÜGYI REFORMRENDSZERT, AMELY NEM FEDEZI A REPRODUKTÍV SZOLGÁLTATÁSOK TELJES KÖRÉT MINDEN NŐ SZÁMÁRA – BELEÉRTVE AZ ABORTUSZT IS.”
Az Egyesült Államokban a fekete nők abortusz rátája 2-3-szor magasabb, mint a fehér nőké. A fekete nők nagyobb valószínűséggel halnak meg az abortusz szövődményei miatt, mint fehér társaik, valamint magasabb az anyai halálozási arányuk is. Dr. Monique Wubbenhorst szülész-nőgyógyász nemrégiben az amerikai szenátus előtt tett tanúvallomásában rámutatott arra a kijózanító tényre, hogy a Roe kontra Wade legfelső bírósági döntés óta, amely legalizálta az abortuszt az egész Egyesült Államokban, „becslések szerint 17 millió meg nem született afroamerikai meg nem született esetében abortuszra került sor az Egyesült Államokban. Ez több, mint Szenegál és Kambodzsa lakossága, illetve valamivel kevesebb, mint Hollandia teljes lakossága.” Nehéz elképzelni, hogy ennyi elvesztett élet, valamint mindazok, akiknek leszármazottjai lettek volna, milyen hatással lett volna az Egyesült Államokra, mint nemzetre, különösen a fekete többségű közösségekre.
„Reproduktív igazságosság”, mint kétirányú híd az USA és az ENSZ emberi jogi rendszere között
Az UNFPA által szervezett 2020-as rendezvényen Ross arról beszélt, hogy a „reproduktív igazságosság” a nemzetközi emberi jogi keretrendszerre épül. Amikor részt vett az ICPD-n, „azt tapasztalta, hogy a globális Dél országainak aktivistái az emberi jogi keretrendszer segítségével ugyanazokat a követeléseket fogalmazták meg, amelyeket mi a reproduktív igazságosság keretében követelünk”, de az Egyesült Államokban ezek a követelések „nem volt sikeresek az Egyesült Államok korlátozott alkotmányos keretei között.” Ross úgy képzelte el a „reproduktív igazságosságot”, mint „egy módot arra, hogy az emberi jogokat hazahozzuk, vissza az Egyesült Államokba, és túllépjünk a megbénult abortuszvitán.” Az elmúlt években, jegyzi meg Ross, a kifejezés „transznacionálissá vált, méghozzá a mi erőfeszítésünk nélkül.”
Ez a „reproduktív igazságosság” iránti transznacionális figyelem az ICPD 25. évfordulója körül növekedett, amelyről az UNFPA által 2019 novemberében a kenyai Nairobiban szervezett csúcstalálkozóval emlékeztek meg. A Szexuális Jogi Kezdeményezés közös nyilatkozatot terjesztett elő az abortuszról és a „reproduktív igazságosságról”, amelyet az Emberi Jogi Tanács genfi ülésszakának egyik rendezvényén akartak bemutatni. A nyilatkozat megemlékezett a biztonságos abortusz szeptember 28-i nemzetközi napjáról, és a „reproduktív igazságosságot” úgy mutatta be, mint egy interszekcionálisabb alternatívát „a ’választás’ individualista felfogásával” szemben, és felszólított az abortuszkorlátozások és az abortuszhoz való hozzáférés bármilyen másfajta akadályozásának megszüntetésére.
A nairobi csúcstalálkozó nem hozott tárgyalásos eredményt; kiadtak egy nyilatkozatot, mely nem volt kötelező érvényű, amely szerint az nem sérti a nemzeti szuverenitást. Ily módon a szerzők szabadon használhattak olyan nyelvezetet, melyet nem fogadtak volna el konszenzussal (mint például a „szexuális és reproduktív egészség és jogok”, valamint a szexuális irányultságra és a gender identitásra való utalások, és a „biztonságos abortuszszolgáltatások a törvény teljes terjedelmében”). A nyilatkozaton kívül a konferencia platformot nyújtott az egyes országok és szervezetek számára, hogy megtegyék saját ígéreteiket, melyek szintén nem igényeltek konszenzust vagy tárgyalást.
A csúcstalálkozót követő évben, 2020-ban egy magas szintű bizottságot hoztak létre, melynek feladata a kötelezettségvállalások teljesítésének nyomon követése és ajánlások megfogalmazása. A bizottság azóta két jelentést adott ki 2021-ben és 2022-ben, mindkettőben a „reproduktív igazságosságot” a nairobi csúcstalálkozó kötelezettségvállalásainak, sőt, az ICPD eredeti ígéreteinek teljesítéséhez szükséges eszközként fogalmazták meg.
Fontos megjegyezni, hogy nem sokkal a nairobi csúcstalálkozó befejezése után az egész világ a COVID-19 világjárvánnyal küzdött. Mindezek közepette, 2020 májusában az amerikai állampolgár, George Floyd rendőrök általi meggyilkolása tüntetések és faji elszámoltatásra való felhívások hullámát indította el, amely messze túlterjedt az Egyesült Államok határain. Ez a számvetés fontos módon visszhangzott a globális abortuszpárti SRHR-mozgalomban. Amint azt korábban említettük, a globális abortusz-óriások, a Planned Parenthood és az MSI Reproductive Choices lépéseket tettek, hogy elhatárolódjanak alapítóik eugenikus és rasszista örökségétől, olyan döntéseket hoztak, amelyek nyilvánvalóan összefüggenek Floyd halálának következményeivel.
Más abortuszpárti szervezeteken belül is hasonló felfordulások voltak. A Women Deliver vizsgálaton esett át, miután a szervezeten belül rasszizmus és diszkrimináció vádja merült fel, ami a vezérigazgató, Katja Iversen lemondásához vezetett. Françoise Girard, a Nemzetközi Női Egészségügyi Koalíció (IWHC) elnöke szintén lemondott, miután a szervezeten belüli zaklatás és rasszizmus vádjai merültek fel. A következő évben az IWHC és két másik szervezet egyesült a Fòs Feminista szervezetbe, amely a saját leírása szerint „a szexuális és reproduktív egészség, a jogok és az igazságosság előmozdítását tűzte ki célul egy interszekcionális feminista szemléleten keresztül, valamint a globális Dél vezetői iránti elkötelezettséggel.” Az „igazságosság” hozzáadása az SRHR megfogalmazás végére az interszekcionalitás, a faji szolidaritás és az úgynevezett „fehér megmentő” mentalitás elutasításának jelévé vált, amellyel számos, az abortusz mellett kiálló nemzetközi nem kormányzati szervezetet [NGO] vádoltak.
Ebben az összefüggésben, amikor 2021-ben megjelent az ICPD25 nairobi csúcstalálkozó felsővezetői bizottságának első jelentése, melynek alcíme a „Szexuális és reproduktív egészség, jogok és igazságosság megvalósítása mindenki számára” volt. Bár a jelentés nem kötötte kifejezetten az „SRHRJ” fogalmat az 1990-es években az Egyesült Államokban elindult „reproduktív igazságosság” mozgalomhoz, a kapcsolatok egyértelműek voltak, különösen „Az igazságosság a fekete nők számára többet jelent a választásnál” című fejezetben.
A felsővezetői bizottság második jelentése, amelynek címe „A szexuális és reproduktív igazságosság, mint a Nairobi Csúcstalálkozó kötelezettségvállalásainak megvalósításának eszköze”, közvetlenebb volt, és elmesélte annak történetét, hogy a „reproduktív igazságosság” hogyan alakult ki az Egyesült Államokban 1994-ben, és Ross számos publikációját idézte. Ez a jelentés 2022 novemberében jelent meg, és az előző bizottsági jelentés óta eltelt egy évben az amerikai Legfelső Bíróság hatályon kívül helyezte az 1973-as Roe kontra Wade döntést, amely az egész országban legálissá tette az abortuszt. A jelentés tudomásul veszi a döntést, és aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a „fekete és barna emberek” és a szegénységben élők lesznek leginkább érintettek, valamint riadalmat kelt, hogy a döntésnek nemzetközi hatása lesz:
A Bizottság továbbra is aggódik a döntés hatásai miatt, mivel attól tart, hogy az csak növelni fogja a nem biztonságos abortuszok számát és több anyai halálesetet eredményez. Valószínűleg megerősíti majd az abortuszellenes és konzervatív mozgalmakat, melyek világszerte korlátozni akarják a szexuális és reproduktív jogok terén elért haladást.
A nairobi csúcstalálkozó eredményeihez hasonlóan a felsővezetői bizottság jelentései sem kötelező érvényűek, de hatással vannak az ENSZ rendszerén belül, különösen azokban az ügynökségekben és testületekben, melyek irányítása nem a tagállamok közötti konszenzus alapján történik. Amint a Bizottság látta a „reproduktív igazságosság” hasznosságát, ahogyan az az Egyesült Államokból származik, mint olyan keretetrendszer, amely a XXI. századi identitáspolitika és a faji feszültségek közepette nemzetközi szinten is visszhangra talál, úgy a jelentésnek megvan a lehetősége arra is, hogy kétirányú utca legyen, és az emberi jogok természetéről szóló nemzetközi elképzeléseket visszacsatornázza az Egyesült Államokba.
Ahogy Ross az UNFPA által támogatott 2020-as rendezvényen elmondta, a „reproduktív igazságosság” mindig is a nemzetközi emberi jogi keretrendszereket tartotta szem előtt, különösen, ahogyan azt a kairói ICPD előkészületei során megalkották.
Bár az Egyesült Államok köztudottan vonakodik a kötelező erejű nemzetközi emberi jogi szerződések ratifikálásától, az egyik szerződés, amelyet az USA ratifikált, a faji megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló nemzetközi egyezmény (ICERD). Amikor az Egyesült Államok a faji megkülönböztetés kiküszöbölésével foglalkozó bizottság (CERD) időszakos felülvizsgálata előtt állt, a bizottság „mélységes aggodalmát” fejezte ki a Legfelső Bíróság döntése miatt, és felszólította az Egyesült Államokat, hogy „biztosítsa az abortuszhoz való biztonságos, legális és hatékony hozzáférést a szerződő állam nemzetközi emberi jogi kötelezettségeivel összhangban.” Nemcsak, hogy a szerződés nem tesz említést az abortuszról (vagy akár a „reproduktív egészségről” vagy más eufemisztikus kifejezésekről), egészen a közelmúltig egyike volt azon kevés szerződéses testületeknek, amelyek nem lépték túl jelentősen a mandátumukat azzal, hogy rendszeresen nyomást gyakoroltak az országokra, hogy liberalizálják abortusztörvényeiket. Úgy tűnik, hogy ez hamarosan megváltozik; a CERD megkezdte a faji megkülönböztetésről és az egészséghez való jogról szóló általános ajánlás kidolgozását.
A javasolt ajánlás megvitatására rendezett 2022. augusztusi ülésen számos abortuszpárti szervezet vett részt, és az ENSZ hivatalos összefoglalója összefoglalta álláspontjukat: „Az abortuszhoz való hozzáférés a közegészségügyi ellátás szerves részét képezte, és az abortusz jogi akadályait el kell hárítani.” Az egyik ilyen szervezet a „Partners for Reproductive Justice” nevet viselte. Valójában ez volt az a szervezet, melyet sokáig Ipas néven ismertek, és amely azt állítja, hogy „egyetlen céljuk” a „minőségi abortuszellátáshoz való hozzáférés kiterjesztése volt világszerte.” A szervezet 2022 januárjában átkeresztelte magát, hogy tükrözze „a globális reproduktív igazságosság iránti elkötelezettségét.” Ellentétben a többi abortuszt támogató szervezettel, amelyek a rasszizmus vádjai miatt nevezték át magukat, úgy tűnik, ez inkább egy önkéntes, stratégiai lépés volt. Mindazonáltal ez a lépés összhangban van a „reproduktív igazságosság” fogalma növekvő transznacionális elterjedésével, különösen, mint az abortusz napirendjének előmozdításának módja a globális Délen, amely történelmileg jobban ellenállt a gazdag nyugati országok és szövetségeseik „ideológiai gyarmatosításaként” jellemzett folyamatának.
Következtetés
A kairói konferencia óta eltelt 25 évben továbbra sem létezik a nemzetközi emberi jog az abortuszhoz. Mindazonáltal azok, akik azt állítják, hogy létezik ilyen jog, hatékonyan elfoglalták az ENSZ-rendszer azon részeit, melyek kormányzati felügyelet nélkül működnek.
Azokon a helyeken, ahol a világ kormányainak konszenzusára van szükség, beleértve a Közgyűlést is, az abortusz továbbra is rendkívül ellentmondásos, és ugyanazok a mélyen bebetonozott álláspontok léteznek ma is, mint 1994-ben Kairóban.
Fontos megjegyezni, hogy bár a „SRHR” kifejezés szinte mindenütt jelen van az ENSZ-szervezeteknél, a Közgyűlés nem fogadta el azt, és nem fogadták el egyetlen globális szinten megtárgyalt szerződésben vagy határozatban sem. Hasonlóképpen, a tagállamoknak el kell utasítaniuk minden olyan kísérletet, amely az „igazságosságot” beilleszti a szexualitást, a reprodukciót, az egészséget vagy a jogokat érintő megfogalmazásokba.
A „reproduktív igazságosság” felemlegetése az abortusz pártolói által az ENSZ rendszerén belül és a nemzetközi civil társadalomban a legújabb kísérlet arra, hogy megkerüljék a régóta fennálló patthelyzetet a faji szolidaritásról, a „senkit sem hagyunk hátra” és a leginkább marginalizáltak szükségleteinek előtérbe helyezésével kapcsolatos kifejezésekre hivatkozva. Az abortuszhoz, mint joghoz való megkerülhetetlen kötődése miatt azonban nem kerülheti el, hogy egy kiszolgáltatott és marginalizált személyi csoportot hátrahagyjon.
Ezt a tényt talán a legvilágosabban Lynn Paltrow, az amerikai székhelyű Pregnancy Justice (korábban National Advocates for Pregnant Women) abortuszpárti szervezet alapítója fogalmazta meg. Paltrow elítélte „azokat az egyéneket, szervezeteket és országokat, amelyek úgy próbálják értelmezni az élethez való jogot elismerő egyezményeket, mint amelyek a megtermékenyített petesejtekre, embriókra és magzatokra vonatkoznak, mintha azok teljesen különállóak és függetlenek lennének a terhes személy testétől.” Azt állította, hogy „nincs mód arra, hogy a petesejtek, embriók és magzatok esetében külön élethez való jogot ismerjünk el, és hozzáadjuk őket a jogokat hordozó személyek közösségéhez anélkül, hogy a terhes nőket kivonnánk belőle.” Paltrow és a „reproduktív igazságosság” más szószólói számára az ilyen „igazságosság” tehát a meg nem született gyermek kizárását teszi szükségessé, az „igazságosságot” ridegen zéró összegűvé redukálva.
A teljes idézeteket lásd a PDF-ben.
Cikk forrása angolul
