Amikor a férjemmel egymás ellen fogadunk, a tét általában egy vulkán tekercs a japán étteremből, amely alig egy mérföldre van a házunktól. Fogadnék egy vulkántekercsben, hogy a legtöbb amerikai tudja, hogy Japán az alacsony születésszám ellenére nem barátságos a bevándorlással szemben. Egy gulyásvacsorára és egy kürtőskalácsos desszertre is fogadnék, hogy a legtöbb amerikai nem tudja, hogy Magyarországot is így lehetne jellemezni.
Ha fogadnom kellene arra, hogy melyik országnak van esélye a jobb tendenciákra az elkövetkező évtizedben, három okból Magyarországot választanám. 1) Magyarország házasságkötési és válási tendenciái jót tesznek a gazdaságnak és a gyerekeknek, 2) a születési ráta némileg helyreállt, és 3) a bevándorlásellenes politika és a nemzeti karakter más aspektusai közötti feszültség alááshatja a politika belső támogatását.
Családi tendenciák
Orbán Viktor nacionalista miniszterelnök számos adókedvezményt és egyéb programot vezetett be a házas családok előnyben részesítésére. Például a menyasszony 41. születésnapja előtt házasságot kötő pároknak mintegy 33 000 dollárt kölcsönt biztosítanak, és a kölcsönt nem is kell visszafizetni (a házasságból született gyermekek számától függően). 2019 végére konszenzus alakult ki arról, hogy a politika valóban elősegítette a házasságkötést. Az országos statisztikai hivatal így méltatta az előrelépést:
Ellenőriztem, hogy a házasságkötési arány 2010 és 2021 között megduplázódott (akár 1000 lakosra, akár 1000 nem házas nőre vetítve). A külföldi sajtó és a tudósok is szkeptikusak voltak azzal kapcsolatban, hogy a házasságkötési boom vajon magyarországi baby boomot vált-e ki (lásd Lyman Stone elemzését itt), de a házasság új népszerűségét Magyarországon nem lehet tagadni.
A közelmúltban azonban a pusztítóan magas infláció (jelenleg 24%, ami részben a tavalyi aszálynak, az elmúlt jóval több mint egy évszázad legsúlyosabb aszályának tudható be) olyasmit tett, amit még a COVID sem: megfordította a magyar házasságkötési arányok emelkedő tendenciáját.
Nem tudom bizonyítani, hogy az elmúlt évtizedben elért házasságkötési eredmény nem fog a következő évtizedben semmivé válni, de nem tartozom a szkeptikusok közé, mint a Magyar Demográfiai Kutatóintézet néhány elismert demográfusa. Livia Murinko tudományos főmunkatárs úgy vélte, hogy a házasságkötési boom az inflációs válság nélkül is véget ért volna, mert „szinte mindenki, aki potenciálisan megházasodhatott, már megtette.” Kapitány Balázs a házasságkötési boomot elsősorban a kényszerházasságoknak tulajdonította, megjegyezve, hogy a friss házasok számára elérhető nagy összegű kamatmentes hitel valószínűleg nem volt elegendő házassági ösztönző a gyermektelen párok számára, mert ha nem lesz gyermekük, akkor annak jelentős részét kamatostul vissza kell fizetniük. Ezzel szemben a már várandós anyáknak megérte felvenni a kölcsönt és a házasságot. Az ehhez hasonló nézőpontok a magyarországi családpolitikák költség-haszon elemzésére összpontosítanak anélkül, hogy figyelembe vennék, hogy a politikáknak közvetett hatásai lehetnek a kultúra átformálásával.
Az Egyesült Államok és más fejlett országok egy olyan korszakból, amikor a házasság a felnőtt élet sarokköve volt, egy olyan korszakba léptek át, ahol a házasságot inkább zárókőnek nevezhetjük: a sikeres felnőttkor megkoronázásának. Magyarországon a házasság új ösztönzői úgy vannak felépítve, hogy a házasság ismét az építkezés szerves része lehessen. Azzal, hogy a házasságot gazdaságilag előnyössé tette, a magyar kormány talán hozzájárul ahhoz, hogy a házasságról alkotott kulturális kép a biztonságot felmutató eszközből a biztonság építésének eszközévé változzon. A magyar alkotmány célja minden bizonnyal az, hogy a házasságot kulturális normává tegye.
Kulturális változások nélkül a szkeptikusoknak lenne igazuk. Bár még túl korai lenne megállapítani, állítom, hogy az elmúlt évtized két másik, házassággal kapcsolatos tendenciája jó előjel arra nézve, hogy a magyarországi házassági arányok kilábalnak a jelenlegi infláció okozta bódulatból. Először is, a válási ráta csökkent: Az egy házasságra jutó válások száma 2010 óta a felére csökkent. Ha a pénzügyi ösztönzők a házasságba csábítanák a rosszul illeszkedő párokat, akkor a válási arányoknak stabilnak vagy növekvőnek kellene lenniük. Ehelyett a magyar házasságok stabilitása az intézmény növekvő kulturális támogatását tükrözheti. Másodszor, az első házasságkötési életkor továbbra is lassan emelkedő tendenciát mutat.
Magyarország a fiatalabbak házasságkötésének növekedése nélkül vált jobban házasságbaráttá, ami az instabilitás nagyobb kockázatát hordozza magában. Ez alátámasztja azt az álláspontomat, hogy az egyszerű költség-haszon szemlélet nem elegendő annak előrejelzésére, hogy a magyarországi házasságkötési boom lecsengett-e vagy sem. A trendek a stabil házasságot támogatják, nem csak a házasságot.
Születési és abortuszráta
Magyarország teljes termékenységi rátája a házassági boommal azonos időszakban tért vissza abból, amit a demográfusok „valaha volt legalacsonyabb termékenységnek” neveznek (1,3 gyermek/nő alatt).[i] Bár az ország nem tűnik ki egyedülálló sikertörténetként szomszédai közül a termékenység helyreállítása tekintetében, Japán a legalacsonyabb alacsony termékenységi szintre esett vissza, míg a magyar nők átlagosan már több mint másfél gyermeket vállalnak.
Forrás: Világbank adatai
Az abortusz feleakkora arányú, mint volt 2003-ban Magyarországon, és úgy tűnik, nincs összefüggésben a tizenévesek születési arányával. Például 2011-2016 között nem csökkent a tinédzser abortusz, miközben a tinédzser szülések száma emelkedett, és 2016 óta mind a tinédzser abortuszok, mind a tinédzser szülések száma csökkent Magyarországon.
Bevándorlás
A magyar alkotmány 2010-es és 2013-as felülvizsgálata a magyar őshonos jelleg megerősítését célozza, beleértve a keresztény örökséget is. A dokumentum elejétől a végéig mélyen nacionalista és szociálisan konzervatív. Magyarország egyáltalán nem egyedülálló abban, hogy a „mélyen nacionalista” jelzőt a keresztény ernyő alá próbálja illeszteni. Talán a legkirívóbb történelmi példa a dél-afrikai holland afrikanereké, akik a Nagy Vándorlást, amelyen keresztül a brit dél-afrikaiaktól elkülönülve telepedtek le, az Ígéret Földjére való vándorlásként élték meg. Mordechai Tamarkin történész az afrikaner “keresztény-nacionalizmust” oxymoronnak nevezte, mivel „a kereszténység egyetemes értékeket képvisel, míg a nacionalizmus egy adott csoport sajátos identitására és érdekeire összpontosít.” Tamarkin afrikaner története a Dopper értelmiségiekre összpontosít, akiknek – előbb, mint a holland református egyháznak Dél-Afrikában általában – el kellett utasítaniuk az apartheiddel szennyezett nacionalizmust, hogy összhangban legyenek keresztény hitükkel.
Politikai szempontból a „mélyen nacionalista” és a „társadalmilag konzervatív” összeegyeztethető a demográfiai fellendülés receptjével a termékenység, nem pedig a bevándorlás révén. Magyarország esetében azonban megpróbálják összeegyeztetni a „mélyen nacionalista” és a keresztény nézeteket. Ezt már korábban is megtették – Jeanne d’Arc szenvedélyesen hitt abban, hogy Isten a franciáknak kedvez, de a keresztény és a nacionalista közötti eredendő ellentmondás problematikussá teszi Magyarország útját. A zsidó-keresztény szentírások a bevándorlók iránti szeretetet a szent élet részeként írják elő. Ezért azt jósolom, hogy Magyarországnak nehezebb dolga lesz, mint Japánnak, ha barátságtalan marad a bevándorlással szemben.
Összefoglalva, Magyarország házasságpárti kultúrája elég erősnek tűnik ahhoz, hogy a házasságkötési életkor növekedése és a válások számának csökkenése miatt életben maradjon. Ennek folytatódnia kell, hogy továbbra is támogassa kell Magyarország fellendülő születési rátáját, és a bevándorlással szembeni ellenállás nagy valószínűséggel csökkenni fog. Összességében ezek egészséges tendenciák.
Laurie DeRose az Institute for Family Studies vezető munkatársa, az Amerikai Katolikus Egyetem szociológia adjunktusa és a World Family Map Project kutatási igazgatója.
Forrás angol nyelven
—————
[i] A termékenység közelmúltbeli növekedése szinte egyáltalán nem a tempóból fakad.
