Küldetésnyilatkozat és értékrend

Preambulum

A társadalomban a nemek kapcsolatára, a házasságra és a családra vonatkozó olyan értékrendre van szükség, amely elősegíti az egyének és közösségek testi-lelki egészségét, harmonikus fejlődését, valamint védi őket a káros hatások ellen. Az utóbbi évtizedekben, Európában és Magyarországon is a valódi és a hamis párkapcsolati értékek teljesen összekeveredtek. Az egyén nem – vagy csak nehezen – látja előre a számára lehetséges döntések, utak és életmódok hasznos vagy káros voltát. A hazai és nemzetközi tudományos eredmények tükrében a kialakult helyzet azzal magyarázható, hogy az emberek nagy része a különböző párkapcsolati típusok lényegi különbségeit és azok számos fontos hatását, várható következményeit nem, vagy rosszul ismeri.

E küldetésnyilatkozat és értékrend az embert és az emberi méltóságot hivatott védeni. Olyan utakat fogalmaz meg és ajánl, amelyek a test és a lélek harmóniáját segítve az ember személyiségének, valamint közösségeinek kiteljesedését és egészségét szolgálják, függetlenül attól, hogy eddig milyen életmódot követett, vagy milyen sors adódott számára.

A Családtudományi Szövetség Küldetésnyilatkozata

A Családtudományi Szövetség küldetése a jó házasságok és a stabil családok kialakulásának és fennmaradásának elősegítése, ami az egyén és a közösségek, így az egész társadalom sorskérdése. Meggyőződése, hogy a jó házasság és a stabil család a személyes kiteljesedés és a társadalmi fejlődés alapja.

A Szövetség tudományos eredmények és élettapasztalatok alapján megfogalmazza, ajánlja, terjeszti és védi a párkapcsolatra, a házasságra és a családra vonatkozó legfontosabb értékeket. Olyan életvitel modelleket javasol, amelyek a párkapcsolatban, a házasságban és a családban a résztvevők hosszú távú javát szolgálják. Munkálkodik azon, hogy a párkapcsolat és a házasság kultúráját helyreállítsa, így a szabados szexualitás elfogadottságát visszaszorítsa, a házasság – egy férfi és egy nő életszövetségeként való – jogi meghatározását megőrizze, és az ember kétneműségének – vagy nő vagy férfi – tényét hangsúlyozza.

A Szövetség a családi élet válságának csökkentésére törekszik. Így célja a szabados szexualitás, a párkapcsolati erőszak és a demográfiai krízis mértékének csökkentése, valamint a lelki betegségek gyarapodásának, a mozaikcsaládok terjedésének, a nemek eltávolodásának, a káros individualizáció fokozódásának, a magányosság növekedésének, a nemi betegségek terjedésének és az abortuszok magas számának visszaszorítása.

A Szövetség saját eszközeivel próbál segíteni abban, hogy a politika, a kultúra, a tudomány, az oktatás, a civil szervezetek, az egyházak és a média alapvető kötelességüknek tekintsék az emberi méltóság megőrzését, kiemelten hangsúlyozva a másik embert tisztelő, szeretetalapú, tiszta, az ember személyiségének egészséges fejlődését és a társadalom fennmaradását biztosító párkapcsolatok általánossá tételét.

A Szövetség meglátása szerint a családi élet válságát alapjaiban érzékeli az egész társadalom, így annak minden felépítménye, az oktatás, az egyházak, a munkahely, az egészségügy és az állami struktúra valamennyi rendszere, továbbá meggyőződése, hogy a családok stabilitását a házasságok harmóniája, azt pedig a párkapcsolatok kultúrája határozza meg.

A Szövetség kiemeli, hogy a demográfiai válság a családi élet válságának egyik tünete, ezért a demográfiai válságot csak a családi élet válságának gyógyításával lehet és szabad megoldani. Ennek hiányában ugyanis az általános párkapcsolati válság további fokozódása a társadalom egészét tovább betegítené és így a társadalom létét tovább veszélyeztetné és gyengítené.

A szövetség szerint alapvetően fontos és sürgős a stabil családok kialakulását és fennmaradását nehezítő és akadályozó tényezők feltárása és köztudatba emelése, valamint nélkülözhetetlen a párkapcsolati kultúra és a családi élet alapvető értékeinek tudományos és kulturális alapon történő megfogalmazása, védelme és terjesztése az oktatás és a média legtöbb szférájában.

Budapest, 2019. október 21.


A Családtudományi Szövetség párkapcsolatra, házasságra és családra vonatkozó értékrendje

A Szövetség a jelenlegi tudása alapján a következő értékeket fogalmazza meg:

1. Minden ember méltósága abszolút és egyenlő.

2. Az ember élete, testi-lelki egészsége és családi kapcsolatrendszere mással nem összevethető és nem pótolható értékek. Az ember öntudattal rendelkező lény, akinek szabadsága van, és aki egyedül magányos. Az ember kétnemű, vagy nő, vagy férfi, és elemi kiegészülési igénye, hogy egésszé váljon.

3. A szeretet szenvedély és döntés arra vonatkozóan, hogy felkutassa és betöltse a másik fél valódi szükségleteit. Az emberi élet alapvető értelme és célja, hogy szeressen és szeretve legyen, mert a szeretet az ember legmagasabb rendű képessége és tevékenysége, amely egyben optimális teret biztosít az egyéni és a közösségi értékek kibontakoztatásának.

4. Ezekből fakadóan minden emberi kapcsolatot, különösen a két nem közti kapcsolatot a kölcsönös szeretetre és tiszteletre kell alapozni.

5. A házasság előtti szexuális kapcsolatok sértik az emberi és különösen a női méltóságot, károsan önzővé teszik az egyént, különösen a férfit, kitolják a házasodás időpontját és csökkentik a házasodás esélyét. A felmérések szerint, ha az ilyen kapcsolatokból nem lesz házasság, az – különösen a nő esetében – a később, mással kötött házasságra és családi életre jelentősen negatív hatást gyakorol, csökkenti a házasság kialakulásának esélyét, és rombolja a házasság minőségét, harmóniáját és stabilitását. Az ilyen kapcsolatok káros individualizációt, pszichés betegségeket és általánossá válásuk esetén demográfiai válságot okoznak. E kapcsolatok alapvetően sértik a női méltóságot, mert legtöbbször tárgyiasítják a nőt, és komoly kockázatot jelentenek az egyén, a közösségek és az egész társadalom egészségére. A megfogant gyermek léte és egészsége szempontjából is különösen nagy kockázatot jelentenek. Mindezért a nemi kapcsolat kizárólag csak házasságban javasolható.

6. A nő és a férfi, mint két fél, a házasságban válik egésszé, kiegészítik egymást és ketten együtt egy kiteljesítő egységet alkotnak. A házasság egy nő és egy férfi szabad, teljes, hűséges, a gyermekeket elfogadó és életre szóló szeretetszövetsége, amelyet az állam, mint különleges státuszú jogi intézményt, törvényekkel véd és hitelesít. A házasságok harmonikus működése a házastársak, a családok, a közösségek és az egészséges társadalom elemi érdeke, az egyéni, a családi és a társadalmi egészség meghatározó eleme.

7. A család házasságon alapuló életközösség. Önmagában egy házaspár is családot alkot, a család tagja lehet a feleség, a férj, és természetes vagy fogadott gyermekeik, de családot képez gyermekével vagy gyermekeivel egyetlen szülő is. A család a társadalmi rend alapja, a társadalom legkisebb és legfontosabb egysége, amely az egész nemzet jövőjének biztosítéka.

8. Az emberi életet a fogantatástól kezdve védelem és méltóság illeti meg. A Családtudományi Szövetség csak olyan családtervezési módszereket ajánl, amelyek sem a szülők, sem a születendő gyermekek egészségét vagy életét nem veszélyeztetik. Valamint csak olyan megtermékenyítési eljárást tart helyesnek, amelyben a házaspáron kívül nem származik ivarsejt harmadik személytől, testen belül történik a megtermékenyítés és az anya testében marad a magzat.

9. Törekedni kell arra, hogy a gyermekek szeretetteli házasságban élő házaspárnál foganjanak, szülessenek és növekedjenek fel. A gyermeknek természet adta joga van erre.

10. A generációk közötti, különösen a közvetlen rokonságon belüli szolidaritás hangsúlyozandó érték.

11. A politika, a kultúra, a tudomány, az oktatás, a civil szervezetek, az egyházak és a közmédia alapvető kötelessége és feladata, hogy segítse elő a másik embert tisztelő, szeretetalapú és tiszta párkapcsolatokra való törekvés általánossá válását, ahol a tiszta párkapcsolatnak alapvető tulajdonsága a másik szeretete, a szexuális kapcsolatok házasságra korlátozása és a megfogant gyermekek elfogadása. E nélkül a társadalom fennmaradása és hosszú távú, harmonikus működése nem biztosítható. A médiában a szabad szerelem népszerűsítése, annak természetesként vagy egészségesként való feltüntetése, valamint a pornó szabad elérhetősége korlátozandó, hasonlóan, mint ahogy a dohányzás reklámozása, népszerűsítése és nyilvános felületeken való megjelenítése nem megengedett, illetve igen erősen korlátozott. Ezek megtévesztőek és ugyancsak káros hatással vannak a párkapcsolatokra, a házasságokra és a családokra. Az ember biológiai kétneműségét megkérdőjelező, vagy azt tagadó ideológiák terjesztése szintén kerülendő, mert ezek egyelőre inkább tekinthetők politikai–ideológiai kísérleteknek, mint társadalom szervező és erősítő erőnek, ezenkívül ezek tagadják a női és férfi méltóságot, valamint rövid és hosszú távú társadalmi következményeik beláthatatlanok.

12. A családpolitikának olyan értékrendet kell tudományosan és kulturálisan alátámasztania, terjesztenie és fenntartania az oktatásban, a közéletben és a médiában, amely elősegíti a jó házasságok és a stabil családok kialakulását és fennmaradását.

Budapest, 2019. október 21.