Gondolatok a házasságról és a családról I. rész

Gondolatok a házasságról és a családról I. rész:

Az abszolút monogámia, mint a civilizáció feltétele és az ember virágzásának kulcsa

Dr. Balásházy Imre

Két mottó:

„Az ember hivatása, hogy megismerje az igazságot, szeresse a szépet, kívánja a jót, és cselekedje a legjobbat.”

/Ludwig van Beethoven/

„Az olyan társadalom, amely a testi szerelmet házasságon kívül éli meg, a halál kultúráját éli.”

/St. II. János Pál pápa/

A házasság és a család fogalmának meghatározása az utóbbi évtizedekben különösen fontos kérdéssé vált, ugyanis a társadalomban kiemelt szerepüket a jelentésük kibővítésével csökkenteni lehet, vagy akár el is lehet tüntetni. Ennek szemléltetésére egy példa: Ha az élettársi kapcsolatokban élők csoportjait is családnak nevezzük, akkor könnyen eljuthatunk oda, hogy szinte bármilyen embercsoportot családnak nevezhetünk és ezzel már meg is szüntettük a család kiemelt szerepét. Így tehát nagyon nem mindegy, hogy hogyan definiáljuk a házasságot és a családot.

A házasság és a család intézményét jó ideje támadások érik. Például Karl Marx az osztályharc első formáját a házasságban vélte felfedezni. Szerinte a feleség a férje részéről a házasságban elnyomás alatt él, ezért a házasságot fel kell számolni.

Itt egy többrészes cikksorozatot indítunk, amelyek témája a házasság és a család. Ezen írásokban irodalmi hivatkozások csak elvétve szerepelnek, azonban magyarázatokkal és részletes irodalmi hivatkozásokkal bővített verziójuk meg fog jelenni a Családtudományi Szövetség és az Európai Családtudományi Társaság közös folyóiratában az Európai Családtudományi Szemlében (ecssz.eu).

Az alábbiakban a házasság és a család meghatározásához kapcsolódó néhány fontos összefüggést elemzünk, valamint nézzük mi vezetett a családi élet jelen válságához, vagy más megközelítésben a párkapcsolati kultúra tapasztalható ijesztően alacsony szintjéhez. Végül felsorolunk néhány okot, hogy miért érdemes a házaspárt is családnak nevezni. Erre azért kerül sor, mert igen sokan a házaspárt még nem tekintik családnak, mondván a családhoz gyermek is kell. A szerző azonban ezt nem tartja jó megközelítésnek.

A házasság definíciója:

A házasság egy nő és egy férfi szabad elhatározás alapján létrejött, életre szóló, egymást szeretető és tisztelő életszövetsége, amelyet az állam, mint különleges státuszú jogi intézményt, törvényekkel véd és hitelesít. Akkor lehet felhőtlen, ha abszolút monogámián alapszik. A házasság hivatás, elvárt alaptulajdonsága egymás kiegészítése, a kapcsolat teljessége, a másik fél iránti szexuális és általános hűség, valamint a gyermekek elfogadása, hogy ketten egy virágzó egységet alkossanak. Ez az egység a társadalom alapsejtje, már gyermekek nélkül is családot alkot. A társadalomtól elvárt, hogy mind az egyén, mind a házaspár és mind a társadalom egészsége és léte érdekében, tudományos és kulturális alapokon, a házasság intézményét az abszolút monogámia intézménye felé terelje és ott tartsa.

A házasság definíciójához tartozó néhány fontosabb összefüggés részletezése:

A házasságban a férfi és a nő kiegészítik egymást, és ketten együtt, mint két fél, egy kiteljesítő egységet alkotnak. Ez a kiteljesedett egység, a házaspár, mint látni fogjuk, több ok alapján is családot alkot, és így a társadalom alapsejtjének tekintendő. Egyéni és közösségi elemi szerepe miatt, az egyénnek és a társadalomnak a házasságra, úgy kellene tekintenie, mint az egyén egyik legfontosabb hivatására. A házasság szeretetszövetség, így éltető alapeleme, az önátadás. A házasságkötés az egyén életének egyik legjelentősebb eseménye. A házasságok harmonikus működése a házastársak, a családok, a közösségek és az egészséges társadalom elemi érdeke, az egyéni, a családi és a társadalmi egészség meghatározó eleme.

Joseph Daniel Unwin: Szex and Kultúra című (1934, Oxford Press) híressé vált munkája alapján fejlett társadalom az emberiség történelmének során kizárólag akkor jött létre, ha a szexuális életet a társadalom valamilyen módon a házasságra korlátozta (abszolút monogámia). Úgy is fogalmazhatunk tehát, hogy a fejlett társadalom kialakulásához szükséges feltétel az abszolút monogámián alapuló házasság általánossá válása. A civilizációt egyértelműen az abszolút monogámia intézménye hozta létre és tartotta fenn. Ugyanis, ha e korlátozás fellazult, akkor a társadalom legfeljebb három generáción belül kivétel nélkül összeomlott. Amennyiben a házasság előtti szexuális élet általánossá vált, akkor már egy generáción belül összeroppant kivétel nélkül minden eddigi fejlett társadalom. Ne hagyjuk, hogy jelen társadalmunkkal is ez történjen. Még említésre méltó, hogy Unwin munkáját később K. Mascher 2005-ben és 2009-ben a Müncheni Egyetemen ellenőrizte és az eredményeket megerősítette.

Sőt Unwin még arról is ír, hogy az emberiség történelmében az abszolút monogámia elterjedését, azaz az abszolút monogámián alapuló házasság elterjedését, mindig megelőzte a női egyenjogúság bevezetése. Ha belegondolunk, akkor ezt természetesnek találjuk, hiszen a házasság előtti és általánosságban a házasságon kívüli szexuális élet elfogadottsága lehetetlenné teszi a valódi női egyenjogúságot, mert a nem elkötelezett szexuális élet tárgyiasítja a nőt, azaz a férfi a nőre mint ösztönei tárgyára és nem, mint életét kiteljesítő, szeretett és tisztelt, egyenlő méltóságú társára fog tekinteni. Így a mai divatos “gender mainstreaming”, azaz a nemek közötti egyenlőség érvényesítése és a “szexuális és reproduktív egészség és jogok” érvényesítése, valamint az úgynevezett “átfogó szexuális nevelés” bevezetése csak akkor fogadható el, csak akkor tekinthető emberségesnek, csak akkor szól arról, amit kifejezni akar, ha ezek részévé válik a szexuális életnek a házasságra javasolt korlátozása. E nélkül ugyanis – mint látni fogjuk – ezek alapjaiban téves vagy hazug és az emberi, különösen a női méltóságot erősen sértő, a civilizációt romboló, embert lealacsonyító és megbetegítő törekvések.

A témakör tárgyalásakor fontos szempont, hogy a párkapcsolatokban több jelentős aszimmetria is fennáll. Nem csak a nemek közötti egyenlőségről, hanem a különbségekről is beszélni kell. A jogi és erkölcsi egyenlőség természetes, hiszen az emberi méltósága minden embernek egyenlő és abszolút. Ha a különbözőségekre nem kerül figyelem, akkor a gyengébb, a kiszolgáltatottabb hátrányos helyzetbe kerül. Így valósulhat meg, hogy a nők egyenjogúságának hangoztatása mellett a gyakorlatban éppen a nők elnyomására kerül sor a fejlettnek nevezett mai nyugati társadalmakban. Erre példa az a megközelítés, hogy „mindenkinek joga van a szabad szexhez” és „mindenkinek joga van az abortuszra”. E két jog egymás melletti hangoztatása képmutató férfisovinizmus. Akik azt állítják, hogy a nőnek joga van az abortuszra, azt mondják, hogy ezzel a nőt védik, noha valójában ezzel a férfinak adnak lehetőséget, hogy ne féljen a szabad szextől. Ha baj lesz, akkor azt a férfi számára megoldják, hogy ne legyen vele gondja. Majd a nő eltünteti azt, ami a férfinak gondot okozna. Azzal, hogy az a nőnek fáj testileg is, lelkileg meg belerokkan, a férfi ne foglalkozzon, az a nő baja. És akik ezeket hangoztatják, úgy tesznek, mintha a nők és férfiak egyenlőségét hangoztatnák. Ideje volna már az ilyen típusú hazugságokból végleg kigyógyulni.

Unwin eredményei alapján elmondható, hogy az ember testi-lelki egészségéhez és a társadalom virágzásához vezető egyetlen út az abszolút monogámián alapuló házasság, hiszen ez a fejlett civilizációk kialakulásának is és fennmaradásának is szigorú – kivételt nem ismerő – kritériuma.

A szexuális kapcsolathoz és általánosságban a párkapcsolathoz kötődő biológiai és lelki aszimmetriák, az abszolút monogámia hiánya esetén, kizárják a nemek közötti egyenlő teherviselést, kockázatot, veszélyeket, valamint esélyeket a sikeres, egészséges boldog élethez. Ugyanis, ha a nőt nem védi a társadalom házassággal a szexuális életnek és a párkapcsolatnak – a férfiéhez képest jelentősen nagyobb – kockázataitól, akkor a párkapcsolati aszimmetriák miatt a nő automatikusan elnyomásnak és a férfihoz képest nagyobb veszélynek lesz kitéve.

Az öt legfontosabb aszimmetria e területen a következő:

(i) a párkeresésben és pártalálásban az évek múlásával az esélyek a lányok számára gyorsabban csökkennek, mert az ő párkapcsolatokra vonatkozó biológiai órájuk hamarabb jár le;

(ii) a lány állapotossá is válhat a nemi kapcsolata következtében, ami az életét gyökeresen megváltoztatja, a fiúnál ilyen veszély nincs;

(iii) a jövendő házasság létrejöttének esélye és stabilitása is jobban romlik lányoknál a másokkal folytatott korábbi szexuális kapcsolatok miatt. Itt utalok például Patrick Fagan (USA, Házasság és Valláskutató Intézet, 2017) egy publikációjára, amely szerint az esküvőt követő öt éven belüli válás valószínűsége az esküvő előtti más partnerek számának függvényében lányoknál már egyetlen másik partner esetén megtizenkétszereződik, és két ilyen partner esetén megtizenhatszorozódik. Fiúk esetében e két szám “csak” négy, illetve öt;

(iv) a lány kifut abból az időből, amikor még lehet gyermeke, vagy elég gyermeke lehet. Fiúknál ilyen idő gyakorlatilag nincs;

(v) a lányok fizikailag gyengébbek, és jobban ki vannak szolgáltatva erőszaknak. Itt említésre méltó, hogy a párkapcsolati erőszak körülbelül egy nagyságrenddel nagyobb a nem házas kapcsolatokban, mint a házasságban.

A listát nyilván lehet folytatni. Nem véletlen, hogy a “szexuális forradalomnak” nevezett folyamat elindítását követően az USA-ban a depresszió 35 év alatt megtízszereződött és a női depresszió gyakorisága a duplája lett a férfiakénak.

A híressé vált „Demográfiai tél – az emberi család hanyatlása” című amerikai szociológiai mű (2008), amelyet többek között Nobel-díjas kutatók is pozitívan kommentáltak, rámutat arra, hogy a fejlett nyugati országokban a születések száma felére esett az utóbbi ötven évben, azaz a “szexuális forradalom” kirobbantása óta. A demográfiai válságra szerintük az egyetlen megoldás a jó házasságok elterjesztése. Az úgynevezett svéd modell, azaz az erős családtámogatási rendszer önmagában nem működik, mert elsősorban nem pénz kell a jó házassághoz, viszont jó házasságban élő anya és apa kell a gyermeknek. Egyértelmű következtetésük: ha a jó házasságot nem sikerül tömegesen újra elterjeszteni, akkor ezen országok lakossága kihal. A tanulmány szerint a XX. század legkárosabb eseménye a “szexuális forradalom” volt. E “forradalom” következtében a nők jó része nem azzal házasodott, akivel először szexuális kapcsolatba került, valamint jött a mesterséges fogamzásgátlás és születésszabályozás sokféle változata. Megváltozott az emberek viselkedésmódja a szexualitás, a házasság, és a gyermekvállalás területén. Ezeknek alapvetően befolyásuk van a családi életre. Elterjedt a házasságon kívüli együttélés, mely kevesebb gyermeket eredményezett, mint a házasság, kitolta a házasodás időpontját, és csökkentette a házasodás esélyét. Az alacsony gyermekszám egyik fontos oka, hogy az emberek túl későn vállalnak – ha egyáltalán vállalnak – gyermeket. Azok az emberek, akiknek egyetlen partnerük volt, sokkal boldogabbak a partnerükkel szexuálisan is és érzelmileg is, mint azon személyek, akiknek sok partnerük volt. A korrelációs eredmények szembeszökőek ezen a téren. A gyermekek lelki fejlődéséhez stabil és kiszámítható kapcsolatokra van körülöttük szükség, ahol igen fontos a szülők viszonya egymáshoz. A gyermek lelki fejlődését különösen elősegíti, ha az apa és az anya valóban együtt él; ilyen esetben a komoly problémák kialakulásának esélye jelentősen kisebb. Jól látható, hogy azok a gyermekek, akiket nem ép és nem házasságon alapuló családban neveltek, valószínűbb, hogy jobban szenvednek a szegénységtől, a súlyos elhanyagoltságtól és a rossz nevelés eredményeitől. E gyerekeknél gyakoribb a depresszió és a bűnözés. A társadalmi tőke létrehozásához kulcs a házasságra alapozott család. Pontosabban: a kulcs: az abszolút monogámián alapuló házasság és család.

Unwin az emberiség történelméből arra következtet, hogy a társadalmi fejlődés nélkülözhetetlen feltétele az abszolút monogámián alapuló házasság, vagy másként nevezve az abszolút monogám házasság. Ugyanerre az eredményre vezetnek a házasságok stabilitását vizsgáló szociológiai elemzések is, például lásd a fent említett Patrick Fagan (2017) kutatásainak eredményét.

Ezen összefüggést jól ismerték a házasságot és családot lebontani igyekvők is. Ők láthatólag nem a jelen társadalom felvirágoztatását, hanem felszámolását célozták meg, és rájöttek, hogy ehhez a legjobb eszköz a szabados szexualitás elterjesztése, azaz az abszolút monogámia felszámolása. Ezzel a házasság és a család intézményét igen hatásosan torpedózták meg. Érdemes megemlíteni, hogy a “szexuális forradalom” a „kulturális marxizmus” egyik eleme, ami Antonio Gramscihoz, a Frankfurti Iskolához és azon belül Herbert Marcuséhoz köthető leginkább. A forradalom szó sokak számára az embertelen, a kegyetlen hatalom ellen jogosan és hősiesen alulról szerveződő bátor mozgalmat jelenti. A “szexuális forradalom” nem ilyen. Itt a cél a kultúra, a civilizáció és maga az ember elzüllesztése és pusztítása. Erőszakossága, valódi célja és módszere miatt a “szexuális forradalmat” helyesen szexuális terrorizmusnak vagy szexuális háborúnak kellene nevezni. Elterjedtsége miatt e tanulmányban maradunk a “szexuális forradalom” kifejezés mellett, de idézőjelbe tesszük azt.

A “szexuális forradalom” témakört részletesen is érdemes lenne elemezni, de itt csak röviden és csak három képviselőjüket említem meg: (i) Herbert George Wells angol író már 1890 előtt írta: „Létfontosságú, hogy elterjesszük a szabad szerelmet ahhoz, hogy lebonthassuk és eltüntethessük a család elavult intézményét.” (ii) Wilhelm Reich (1936) német szexuálforradalmár szerint nem kell az egyházakat, a vallást vagy a házasságot üldözni; csak el kell terjeszteni a szabados szexualitást, és a mozgásba induló folyamatok önmaguk elvégzik a család és az egyházak leépítését. E cikk szerzőjének megjegyzése: Ismerve a németországi párkapcsolati szokásokat, ne csodálkozzunk, hogy 2015-ben vagy 2016-ban Németországban 600 templomot zártak be. Az egyházaknak nem attól kellene félniük, hogy ha komolyan veszik a tanításukat, akkor a mai ember elpártol tőlük. Az egyházak szerencséjére és tanításuk igazolására a tapasztalat szerint ez éppen fordítva van, azaz ahol ragaszkodnak a keresztény szexuális etikához, ott terjed és erősödik az egyház, ahol ezzel felhagynak, ott elapad a vallásosság. Viszont az egyházaknak ezen összefüggésekre rá kellene döbbenniük! A rendelkezésükre álló anyagi források nagy részét nem a templomok felújítására, hanem az abszolút monogámia, illetve általánosságban az embert szolgáló és építő szexuális kultúra és párkapcsolati magatartásminták visszaállítására kellene fordítaniuk, hiszen ebből az irányból, mármint a “szexuális forradalommal” támadták és támadják az egyházakat és gyakorlatilag az egész társadalmat. Összefogva az abszolút monogám házasságot támogató intézményekkel, kutatóintézetek és egyetemi tanszékek felállításával, majd szakemberek kiképzésével és az eredmények széles körű oktatásával és terjesztésével tudnának az egyházak e területen is pozitív hatást gyakorolni a társadalomra. Így tudnának szembeszállni az egyént, a házasságot, a családot, a nemzetet, az egyházakat és a felépített kultúrát tönkre tevő hazug és emberellenes ideológiákkal. (iii) Herbert Marcuse (1955) szerint szexualizálni kell a társadalmat, és annak messzemenő következményei lesznek. Ez a nyugati világban azóta megvalósult, a házasságon kívüli szexuális kapcsolatok általánossá váltak, a következményeket ismerjük. Összefoglalva, a házasságot és a családot lebontani igyekvő erőfeszítések sikere is jól bizonyítja, hogy a házasság előtti és általánosságban a házasságon kívüli szexuális kapcsolatok elterjesztése megroppantja, majd leépíti a házasság és a család intézményét. Ebből már következik, hogy ha nem törekszünk az abszolút monogámián alapuló házasságmodell visszaállítására, akkor ne is álmodozzunk a házasság és a család intézményének megerősítéséről. Itt még érdemes megjegyezni, hogy természetesen a demográfiai válság hosszútávú enyhítése, pláne felszámolása sem várható addig, hiszen a demográfiai válság is a családi élet válságának egyik tünete.

A család definíciója:

A család házasságon alapuló életközösség. Önmagában egy házaspár is családot alkot, a család tagja lehet a feleség, a férj, és természetes vagy fogadott gyermekeik, de családot képez gyermekével vagy gyermekeivel egyetlen szülő is. A család a társadalmi rend alapja, a társadalom legkisebb és legfontosabb egysége, amely az egész nemzet jövőjének biztosítéka.

Ha szükségessé válik, a család fogalmának e meghatározását egy következő írásban részletesen megindokoljuk.

A házasság természeténél fogva lényegesen különbözik az összes többi együttélési formától:

Először egy gondolat, hogy miért lényegesen más a házasság, különösen az abszolút monogámián alapuló házasság, mint bármely más együttélési forma: Ha egy felnőtt társadalom abszolút monogámián alapuló házaspárokra és házasságra vágyó fiatalokra épül, akkor szeretetalapú egységekből épül fel. Ha a felnőtt társadalom nem házas formában él és gondolkodik, akkor a társadalom elemi egysége az egyén lesz, aki a saját beteljesedését keresi és így végül károsan önzővé válik, a társas kapcsolatok eldurvulnak, a nők eltárgyiasulnak és fokozott kiszolgáltatottságban kell élniük, ahol az egyenjogúság papíron létezhet, de a valóságban nem, és ott gyermeknek sem igazán jó lenni.

A hatásai alapján, kétféle párkapcsolatot érdemes megkülönböztetni: (i) a(z abszolút monogámián alapuló) házasságot, és (ii) a nem házasságon alapuló párkapcsolatokat. A család körüli negatív tüneteket, és végül a családi élet válságát, csődjét, elsősorban a házasságon kívüli párkapcsolatok tömeges elterjedése, majd általánossá válása hozta magával.

Miért más a házasság, különösen az abszolút monogámián alapuló házasság, mint a többi párkapcsolat vagy szexuális kapcsolat? Mert egyedi és végleges elköteleződésen alapszik. Azaz a házasságkötéstől ketten egy végleges(nek szánt) egységet alkotnak. Házasságkötés után nincsenek feltételek. Az ember nem azért szereti a házastársát, mert ilyen vagy olyan, hanem mert ő a házastársa. Úgy tűnik, az emberi léleknek és az emberi testnek ez jó. Ugyanis a felmérések egyértelműen bizonyítják, hogy a házasok egészségesebbek lélekben is és testben is, tovább élnek, produktívabbak és elégedettebbek az élettel, mint a nem házasok. Még a mai világban is így van ez, pedig manapság szinte minden odahat, hogy a fiatalok később ne legyenek alkalmasak jó házastársnak. Ebből az is következik, hogy a házasság a természetes létformája a felnőtt embernek, hiszen, ha ettől eltér, annak rossz hatása lesz rá is és a környezetére is, és a gyermekeinek is egyértelműen jobb, ha házasságot alkotó közösségbe fogannak, születnek és közösségben élnek. (Megjegyzendő, hogy a papok, szerzetesek, apácák egészsége is jobb, mint az átlag. Érdekes, hogy mindezen életformák végleges és szeretet alapú elkötelezettségen nyugszanak, csakúgy, mint a házasság.) Úgy tűnik, a felnőtt ember akkor érzi magát „otthon” ebben a világban, ha a szeretet alapján véglegesen elköteleződik.

Mint láttuk a házasság szeretetalapú végérvényes elköteleződést jelent, amelyben a szeretet szenvedély és döntés, arra vonatkozóan, hogy felkutassa és betöltse a másik valódi szükségleteit (Nitsche, 2001). A szeretet egyben az ember legmagasabb rendű képessége. Az ember célja, hogy e képességét gyakorolja, azaz szeressen. Ez a képesség nyilván a természet legnagyszerűbb adománya. A gondoskodás, mint alapvető vonás, az élőlények igen széles spektrumában megfigyelhető és nyomon követhető. A szereteten alapuló párkapcsolatnak nem lehet vége, hiszen a szeretet időben nem fejeződik be, nem jár le. A szeretet révén az ember nem uralkodni akar a másikon, hanem annak javát keresi. Természetesen ez akkor tökéletes, ha kölcsönös. A szeretet az emberi elme és az emberi lélek számára szép és vonzó. Így, ha kitartóan művelik, akkor az a másikra is és a környezetére is átragad. Mindez nem azért működik, mert az adott személynek közvetlenül hasznos, hanem mert végérvényesen a „mi”-ben gondolkodik és tervez, nem pedig az „én”-ben. Úgy tűnik, az embernek nagyon megéri így tervezni az életét. Ez minőségileg jobb és emberibb életet tesz lehetővé, mint a több partnerre tervezett életmód bármely verziója. A házasságban az egyedüli és a végérvényes szeretetkapcsolat révén új egység születik. Stephen L. Nock (1995) megállapítása szerint a papír nélkül együtt élők életvitele jobban hasonlít az egyedülállókéhoz, mint a házasságban élőkéhez.

A felmérések szerint az utódoknak egyértelműen az a legjobb, mondhatjuk, az a természetes, ha végérvényes és szeretetteljes elköteleződésbe fogannak, születnek és nőnek fel. A harmonikus, szeretetteli szülői egység és teljesség elemi biztonságot jelent számukra. Sok felmérés mutatja, hogy e nélkül sérülékenyek lesznek. Mondhatjuk, hogy a gyermeknek természet adta joga házasságba, jó házasságba foganni, születni és felnőni. Sajnos e jogukra a mai fogyasztói társadalom nem figyel oda. Ez azt is jelenti, hogy e társadalom meglehetősen gyermekellenes! Ne is csodálkozzunk, hogy nem születik elég gyermek! Ha szülei nem igazán szeretik egymást, azzal a gyermeket elemi és jogos szükségletétől fosztják meg. Sokkal fontosabb ez számára, mint a nagyobb lakás, vagy hogy szüleinek legyen autója.

A szexualitás életünk egyik alaptulajdonsága és közvetlenül kapcsolódik a párkapcsolat, a házasság, a család, a gyermek és a demográfia témaköréhez. Ezért, ha válság vagy csőd van a család, a házasság és a demográfiai mutatók körül, akkor ez arra utal, hogy baj van a párkapcsolatok (és nem a szociálpolitikai támogatások) körül.

Oda jutottunk, hogy a párkapcsolatokat tekintve kétféle életutat érdemes kategorizálni: az egypartneres életutat (egyetlen szexuális partnerre tervezett életutat) és a többpartneres életutat (több szexuális partnerre tervezett életutat). Manapság igen elterjedt e két életút keveréke, azaz házasságig többpartneres, azután egypartneres (hűséges és monogám). Érdemes észrevennünk, hogy az eddigi definíciónk alapján ez többpartneres életút! E keverékre tervezett és a teljesen egypartneres életútra tervezett életutak között természetesen lényegi különbség van!

A felmérések egyértelműen azt mutatják, hogy a házasságig többpartneres, majd a házasságban hűséges kapcsolat nehezen működik. Ez teljesen természetes, hiszen a házasság előtti többpartneres életmód átalakítja a feleket. Nagy itt a tét. A huszadik század „szexuális forradalmainak” ára: több mint egymilliárd szétszakított párkapcsolat, több mint egymilliárd széthullott család, kétmilliárd abortusz, több százmillió pszichés beteg, ki tudja hány millió öngyilkosság, kiégett élet, megsokszorozódott párkapcsolati erőszak, magány, testi és lelki betegség, a demográfiai válság miatt esetleg kipusztuló nemzetek sokasága és így tovább. Pusztítása sokkalta nagyobb, mint az első és második világháborúé együttvéve, nyugodtan tekinthetjük harmadik világháborúnak, ráadásul máig sincs vége, sőt globalizálódott, és egyre morbidabb új formákat is talál, így a házasság ellen már több fronton támad, de ezekről majd egy következő írásban lesz szó. Ezért az egyetlen javasolható kiút a társadalmi összeomlás elkerüléséhez és a társadalom felvirágoztatásához az abszolút monogámia újbóli elterjesztése!

A házasság előtti szexuális kapcsolat a házas életmódra való fel nem készülést vagy hibás felkészülést, valamint a házasság megtagadását jelenti, mivel a jövendő házastárs kizáródik abból, hogy a szexualitás terén egyetlen legyen. A házastársi hűtlenség a kapcsolat jelenben való egyedüliségét sérti. A házasság előtti szexuális kapcsolat mással nemcsak az egyedüliséget, hanem még az elsőbbséget és az egyetlenséget, a kizárólagosságot is sérti, sőt – mint említettük – a házas életforma tagadását jelenti. Mindez nagyon fontos, hiszen az első szexuális kapcsolat komoly kötődés kialakulásával és komoly lelki átalakulással jár, különösen lányoknál. Sőt a biológia és a természet szintjén a testi kapcsolat “házasság”, hiszen mind hormonálisan, mind pszichésen igyekszik átalakítani az egyént, és erős kötődét próbál létrehozni a felek között. A természet mindent megtesz, amit tud, hogy ők együtt maradjanak, hiszen, ha gyermek lesz belőle, akkor ez nagyon fontos mindannyiuknak, de különösképpen a gyermeknek és az anyának. Régen, igen találóan, úgy hívták az ilyet, hogy “vadházasság”. Így mondhatjuk, hogy a házasság előtti nemi kapcsolat egyrészt a házasság tagadását jelenti, másrészt hűtlenségnek számít a jövendő házastárs ellen, ha az egy másik személy, valamint sérti a női egyenjogúságot és a női méltóságot, hiszen a házasság előtti szexuális kapcsolatban, a fent már említett aszimmetriák miatt, a nő sokkal kiszolgáltatottabb.

Környezetünkben gyakran tapasztalhatjuk, hogy 25-40 éves lányok 3-5, vagy akár 7-10 éve együtt élnek párjukkal és várják, hogy a párjuk köteleződjön el. Mint már említettük a nő és a férfi biológiai órája különböző. Egy harmincöt éves férfi sokkal könnyebben talál megfelelő feleséget, mint egy harmincöt éves nő megfelelő férjet. A férfinek ez az állapot látszólag jó és kényelmes. A sztori vége gyakran az, hogy egy idő után a lány tovább nem hajlandó várni, és szakítanak. A lány azután megint talál valakit, akivel jól érzi magát, de aki elköteleződni nem akar, végül azután jó eséllyel már nem talál férjet, és egyedül marad, a férfi meg elvesz egy húsz vagy huszonéves lányt. A történet meglehetősen gyakori, mélységesen szomorú, és a férfi részéről döbbenetesen önző és embertelen. A szabad szerelem nagyon önzővé teszi a férfit, és nyilvánvalóan valahogy megváltoztatja a nőt is. Ilyen körülmények között természetes, hogy a nemek viszonya megromlik. Magától értetődő, hogy későbbre tolódik a házasságkötés időtartama, hogy kevesebb házasság lesz, hogy ugrásszerűen megnő a válások és a mozaikcsaládok száma, hogy nem születik elég gyermek, hogy a gyermekek jó része házasságon kívül születik, hogy elszaporodik a „szingli” életmód, hogy igen sok a pszichés betegség, hogy sok az abortusz, sok a problémás gyermek, és hogy szignifikánsan megnövekedik a káros individualizáció. Érdekes, hogy ezek nagy részét manapság divat – sokszor politikusok körében is – pozitív színben bemutatni, mint követendő modern értékeket! Még azt is hozzáteszik – természetesen téves vagy hazug módon –, hogy mindez a női egyenjogúságot is szolgálja! Ha ezeken drasztikusan nem változtatunk, akkor a pusztulás felé masírozunk.

Kulturális szempontból érdekes, hogy a Biblia úgy írja le a házasságot – mind az Ószövetségben, mind az Újszövetségben –, hogy “a férfi elhagyja apját, anyját, feleségéhez ragaszkodik és lesznek ketten egy test”. Manapság, a “szexuális forradalomnak” köszönhetően, ezt úgy éli meg a magukat kereszténynek vallók nagy része is, hogy “a férfi barátnőihez csatlakozik és lesznek sokan egy test”. Ez a keresztény antropológiai modell és így a kereszténység tagadása és kigúnyolása is. Valamint érthetően a női egyenrangúságot és egyenjogúságot is alapjaiban sérti. Itt idézek Rod Dreher: Szent Benedek válaszútján című könyvéből, mely Szent II. János Pálnak A test teológiája című műve után az utóbbi évtizedek második legnépszerűbb vallásos könyve lett a világpiacon. Ron Dreher a következőket írja: “A szexuális gyakorlat olyannyira központi jelentőségű a keresztény életben, hogy amikor a hívők e kérdésben elhagyják az igaz hitű tanítást, akkor gyakran értelmetlen többé kereszténynek hívni őket.” “Isten szándéka szerint a szex egy férfit és egy nőt egyesít fizikailag és spirituálisan. Ha azonban rendezetlen módon élünk vele, akkor a szex az egyik legrombolóbb erő lehet a világon.” “Egy keresztény számára a nemiség ajándékával csakis egyetlen helyes módon lehet élni: egy férfi és egy nő közötti házasságban. Nem létezik a keresztény hitnek olyan központi tanítása, amelyik népszerűtlenebb lenne manapság. S talán olyan sincs, amelyiknek fontosabb volna engedelmeskednünk.” “A kereszténység azt tanította, hogy a test szent, s hogy mivel Isten saját képmására teremtetett minden embert, az általuk birtokolt méltóság megköveteli, hogy a testtel ennek megfelelően bánjunk. Ez az oka annak, hogy a szexuális forradalomnak nevezett modernkori pogánnyá válás soha nem egyeztethető össze az igaz keresztény hittel. Fájdalom, a tágabb kultúrában e forradalom az egyház tekintélyét megdöntötte, most pedig épp az egyház alapjait rengeti.” “Valójában úgy áll a helyzet, hogy a nemiségre vonatkozó keresztény tanítás elvetése azt a tényezőt távolítja el, amelyik a kereszténység, mint társadalmi erő energiáját adja – vagy csak adta?” “Philip Rief a szexuális forradalmat a kereszténység pusztulása egyik fő jeleként azonosította.” “Túl vagyunk a szexuális forradalmon, az pedig nem kevesebb, mint katasztrofális hatással volt a kereszténységre. Csaknem a közepébe talált a szexszel és az emberi személlyel kapcsolatos bibliai tanításnak. A társadalommal, a családokkal és az emberi lények természetével kapcsolatos alapvető keresztény felfogást rombolta le. A kereszténység és a szexuális forradalom egymással nem békíthetők ki, hisz gyökeres módon állnak szemben egymással.” Jelen cikk szerzője természetesen mindezzel egyetért, de hozzáteszi, hogy sajnos nem vagyunk túl a “szexuális forradalmon”, sőt manapság globalizált formában és újabb frontokon is támad, de mint említettem ezekről egy következő írásban lesz szó.

Végezetül néhány indok, amiért már érdemes egy házaspárt is családnak tekinteni:

(i) A társadalom alapvető egysége a házaspár. A véglegesen és szeretetben elkötelezett házasságban jön csak létre az ember kiteljesedése egy egészséges egésszé, azaz egy házaspárrá. Ez a végleges szeretetkapcsolat ad új dimenziót az ember kiteljesedésének, amely révén otthonosan és biztonságban érezheti magát a világban. Ezt a feleket erősítő és nekik biztonságot adó egységet érdemes a társadalom alapsejtjének, azaz családnak tekinteni.

(ii) A házasságban kap értelmet az ember kétneműsége, amely kizárólag e kapcsolatban tud maradéktalanul kiteljesedni és biztonságos, végleges, ideális fészket nyújtani a majdani gyermekek számára. A gyermek ezen szeretetkapcsolatnak a gyümölcse, de nem elsődleges alanya.

(iii) Az egyén a társadalom alapeleme. A család a társadalom alapsejtje. Mint láttuk, a házaspár is a társadalom alapegysége, más szóval alapsejtje. Így a házaspár is család.

(iv) A nyelv is erre utal, hiszen beszélünk gyermektelen családról, azaz olyan házaspárról, akiknek nincs gyermekük. A családalapítás ideje az esküvő. Tehát az esküvőn létrejön a család.

(v) Ha élettársi kapcsolatból születik gyermek, akkor a fenti definíció alapján család az anya és gyermeke, család az apa és gyermeke, de együtt nem alkotnak egyetlen családot. Pedig a gyermeknek igen fontos, hogy házasságon alapuló családba foganjon, szülessen és nőjön fel, ugyanis a felmérések szerint az sokkal jobb körülményeket biztosít számára, mint amit az egyéb együttélési formákat választó szülők tudnak adni. A gyermeknek elemi igénye a szülei egymás iránti végleges, feltétel nélküli szeretete, amit egyedül a házasság tud adni. Maga a házas kapcsolat az, ami minőségileg újat ad a tagjainak és a társadalomnak, így miért ne lenne a házaspár a társadalom alapsejtje, azaz család?

(vi) A családi élet körüli válság elsődleges oka a házasságkép megroppanása társadalmi méretekben. Ezért is kell a házasságot kiemelni, minél több szinten. Az egyik szint az, hogy a házaspárt is tekintsük családnak, de az egyéb párkapcsolatok adta pár még ne legyen az. Erkölcsileg azzal is támogatjuk a házasságot, ha a házaspárra családként tekint a társadalom.

(vii) Európa súlyos bajban van, és a fogyasztói társadalmak másutt is súlyos bajban vannak. Ennek legalapvetőbb oka a házasságkép évtizedekkel ezelőtti meggyengülése. Az úgynevezett fogyasztói társadalmakban antropológiai válság alakult ki, amit az okozott, hogy sikerült szétbomlasztani az általánosan elfogadott és elvárt abszolút monogámia alapú házasságmodellt. Ennek helyén önző párkapcsolatok káosza alakult ki. A társadalomnak elemi érdeke lenne a házasságot – sőt az abszolút monogámia alapú házasságmodellt – támogatni. Ezért érdemes a házasság intézményét segíteni és felemelni. Ehhez valamivel hozzájárul, ha a házaspárt is családnak tekintjük.

(viii) Amennyiben csak akkor jönne létre a család, amikor már gyermek is van, akkor kérdéses, hogy ez milyen időpontot jelentene. A fogantatást? Annak pontos dátuma sokszor nem is ismert. Ha már valahány hónapos a magzat? Vagy, csak, ha már megszületett a gyermek? Mivel a gyermek “érkezésének” több dátuma van, ezért a gyermek “érkezéséhez” kötni a család létrejöttét nem praktikus. Ha meghal a magzat vagy a gyermek, akkor az már nem család? Ha az egyik szülő meghal, akkor a másik szülő és a gyermek családot alkotnak. Ha a gyermek hal meg, akkor a két szülő miért ne alkotna családot? Ha a két szülő, akiknek meghalt a gyermekük ketten családot alkotnak, akkor gyermek nélkül, csak házaspárként miért ne alkotnának családot?

(ix) Érdekességképpen említésre méltó, hogy a Biblia (mind az Ószövetség, mind az Újszövetség) szerint a házaspár képviseli az új minőséget, például “és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy” /Márk 10:8/. Ha a család a társadalom alapsejtje, akkor a keresztény kultúra szerint is érdemes családnak nevezni a házaspárt.

II. János Pál pápának A test teológiája című műve szerint az ember a házasságban kapja meg a Szentháromság istenképűségét, ugyanis a férj, a feleség és szeretetkapcsolatuk a szentháromság szeretetkapcsolatához hasonlít. A házasságban új egység valósul meg. A házaspár lesz a társadalom alapsejtje, és azt már érdemes családnak nevezni.

Összefoglalás

Európa és a nyugati világ hagyta, sőt bizonyos módon támogatta is, hogy a házasságot lejárassák és kidobják a szemétbe: azt az intézményt, amelytől minden fejlett civilizáció, így az európai és a nyugati civilizáció is kialakult, és ami fenntartotta őket. Hagyta, hogy amiért a házasság létrejött, azaz, hogy egyetlen szexuális partnerre törekedjék az ember, egyesek téves vagy hazug magyarázatokkal becsapják és félrevezessék társadalmaikat. Az abszolút monogámián alapuló házasság elvetésével kultúrájuk egyik leglényegesebb elemét dobták ki! Ki tudja, hogy vissza lehet-e még szerezni? Viszont az már bizonyítható, hogy ha nem, akkor kultúránk hamarosan elveszik! A tudománynak, a politikának, a civil világnak és az egyházaknak az abszolút monogámián alapuló házasság iránti igény újrateremtése érdekében össze kellene fognia!

Eddig csak a házasság egyik alaposzlopának, az abszolút monogámiának a felszámolásáról és visszaállításának szükségességéről beszéltünk. Mára azonban a “modern” társadalom jelentős képviselőinek egy erős része a házasság egyéb oszlopait is erős támadásoknak teszi ki, és emeli az embert- és kultúrát pusztító vívmányaikat, mint “modern értékeket”, a magasba. Ezeket néhány következő írásban vesszük górcső alá.

Abból, hogy az abszolút monogámián alapuló házasság mind az egyén testi-lelki egészségéhez, mind a fejlett társadalom kialakulásához, fennmaradásához és virágzásához elengedhetetlenül szükséges, az is következik, hogy aki az abszolút monogámián alapuló házasság ellen tesz, vagy akár az abszolút monogámiától megfosztott házasság ellen tesz, hiszen az is jobb, mint bármely más együttélési forma, az kimeríti az emberiség elleni bűntettet! Ennek részletezésére egy másik tanulmányban kerül majd sor.

Ha mindezt megértik az országok és az egyházak vezetői, például az Európai Unió és Észak-Amerika vezetői, akkor van remény, hogy ezen országok, Európa és Észak-Amerika fennmaradjon. Ellenkező esetben viszont az eluralkodott párkapcsolati kulturálatlanság és az azt uraló emberellenes, civilizációellenes, téves vagy hazug párkapcsolati ideológiák felszámolják a jelen kultúrát, és nem tudni mi jön a helyébe, és ott kik és hogyan fognak élni.

Észre kellene vennünk, hogy civilizációnk, egyéni boldogságunk és egészségünk fennmaradása elképzelhetetlen, ha nem térünk vissza az abszolút monogámián alapuló társadalomhoz. A demográfiai válságot e nélkül emberséges módon megoldani nem lehet.