Az alábbi összefoglalót a Center for Family and Human Rights (USA) egy munkatársa készítette arról a drasztikus változásról, amit az ENSZ és az ügynöksége elérni kívánnak az oktatás, a szülő-gyerek, iskola-diák kapcsolatrendszerben. Az ENSZ bikkfanyelvezet ellenére érdemes elmélyülni a szövegben, hogy lássuk, milyen összefogásra van szükség a család elleni támadások kivédéséhez. A szerk.
BEVEZETÉS
Az oktatási rendszerek politizálódása az Egyesült Államokban és külföldön az elmúlt évtizedben nagymértékben felerősödött, és vitákat váltottak ki olyan vitatott tantervek, mint a kritikai fajelmélet, az átfogó szexuális nevelés és a gender ideológiák megerősítése. Ezek a vitatott témák nemzetközileg is beágyazódtak az oktatási rendszerekbe, az egyes intézményektől kezdve az iskolatanácsokig és a szövetségi hivatalokig. 2022 szeptemberében az Egyesült Nemzetek Szervezete New Yorkban megrendezte az „Átalakuló oktatás csúcstalálkozóját”, amelynek célja egy „átalakuló” globális oktatási program és keretrendszer létrehozása volt minden ENSZ-tagállam számára.
A csúcstalálkozó az összes ENSZ-ügynökség nevében zajlott, mindenhol a saját speciális eszközökön és csatornákon keresztül érvényesített közös menetrendnek megfelelően. A megállapított program a döntéshozatalt a helyi és nemzeti szintről egy globalizált, „progresszív univerzalizmus az oktatásban” felé mozdítaná el. Az elmúlt években az ENSZ-ügynökségek egyre inkább elszakadtak a vitás társadalmi kérdésekben kialakult nemzetközi konszenzustól, és egyre merészebben támogatják a progresszív társadalmi értékrendet az oktatási, menekültügyi és segélyprogramokban. A csúcstalálkozó ezeknek az erőfeszítéseknek a konkretizálása volt, amely az oktatás céljának újra feltalálását javasolta, és olyan tantervi útmutatók kidolgozását tűzte ki célul, melyek a „társadalmi és érzelmi tanuláson” keresztül elsősorban a kultúrmérnöki társadalmi igazságosságra, a klímaaktivizmusra és a szexuális ideológiára összpontosítanak, kezdve a legformálhatóbb népességgel – a gyerekekkel.
ENSZ vízió az új oktatásról
Az ENSZ főtitkárának a csúcstalálkozóra vonatkozó jövőkép nyilatkozata azt javasolja, hogy a COVID-19 által súlyosbított, a gazdagabb és a fejlődő országok között az oktatásban régóta fennálló egyenlőtlenségek megszüntetéséhez, melyek „a jövedelemmel, a faji hovatartozással és a genderrel kapcsolatosak, [melyek] gyakran generációról generációra erősítik a kiváltságokat és a szegénységet”, teljes nemzetközi együttműködésre van szükség. A jövőkép az ENSZ bürokratái által felvázolt globális oktatási struktúrát vetíti előre, saját értékekkel, programmal és célokkal az egész emberiség számára. A csúcstalálkozón az ENSZ-tagállamok nem tárgyaltak egymással, és nem adtak teret az ellenvetéseknek sem; az oktatás új „jövőképe” nem együttműködéssel vagy hivatalos konszenzussal jött létre. A csúcstalálkozó inkább a már hasonlóan gondolkodó állami és nem állami szereplők összejövetele volt – ez egyre gyakoribb ENSZ-taktika -, akik az ENSZ zászlaja alatt fejezték ki céljaikat.
Az ENSZ-ügynökségek esetében az oktatás tartalmáról és céljáról nem az országok, régiók vagy a szülők döntenek. A globalizmus és az egyetemes, megalapozott etika folyamatos hangsúlyozásával a főtitkár ezt „nem technikai, hanem politikai csúcstalálkozónak” nevezte. A találkozó része a mi „Közös Programunknak”, az ENSZ globális együttműködésre irányuló kezdeményezésének, amely az „inkluzív, hálózatos és hatékony multilateralizmus” által valósul meg. Laikus módon megfogalmazva ez egy új globális világrend szinonimája, amelyet a világ vezetőinek kell érvényesíteniük minden társadalom számára. Az oktatásnak ez az „átalakítása” nem értéksemleges vállalkozás, hanem „etikai, politikai és gazdasági szükségszerűség”, amely „az oktatás új társadalmi szerződését” követeli meg. Az oktatásnak át kell alakítania saját céljait, hogy „minden tanulót felkészítsen… az emberi jogok, a társadalmi igazságosság, a szolidaritás és a sokféleség tiszteletének előmozdítására”.
A főtitkár szerint a meglévő oktatási rendszereknek és célkitűzéseknek „túl kell lépniük a tanulók teljesítményének szűk és elavult mércéin”, és „a tanuló holisztikus fejlődését kell szem előtt tartaniuk azok egész élete során.” A „diák” [student] főnév helyébe most a „tanuló” [learner] lép, hogy hangsúlyozzák az elképzelt „egész életen át tartó tanulás” folyamatát, amely az intézményi normák, valamint az egyéni és társadalmi identitás kialakulása alapján történik.
Az oktatás átalakulása végső soron az emberi személy felfogásának filozófiai és etikai átalakítása, az eszközök és célok újradefiniálása. Az oktatás egyetemes átirányítására irányuló globális programot, amely az egyén saját maga által meghatározott karrier- és társadalmi pályáján való boldogulásához szükséges alapvető készségek és megértés eszközeiből kiindulva egy kifejezett célcsoport és „kollektív jövő” érdekében pozicionálják: éghajlatváltozás, befogadás és előítélet-mentesség. Fontos tudomásul venni az ENSZ bürokráciájának önhittségét, amely azt állítja, hogy igényt tart az emberiség céljaira, az emberi jogok egészére, valamint arra, hogy mit és miért tanul az ember. Az oktatás célja az egyéni képességek és erények kialakításától egy többértelmű emberi kollektíva felé tolódik, amely tagadja a kulturális és ideológiai eltéréseket, mint az emberiség fejlődését és az új globális kötelezettségvállalásokat fenyegető veszélyt.
Az átalakított oktatás három célkitűzése
A csúcstalálkozó szerint az oktatás a „tanulás tanulására, az együttélés tanulására, a cselekvés tanulására és a létezés tanulására” irányul. Első hallásra ez a megfogalmazás ártalmatlannak, sőt, kellemesnek tűnik, ám az ENSZ társadalmi kohézióra vonatkozó definíciója sokkal alattomosabb, mint amilyennek látszik.
Az „együtt élni tanulás” során az oktatás az etikai pluralizmus és a szubjektivizmus beoltásának eszközévé válik, amely nélkülözi a gondolatok és a személyes meggyőződések sokféleségét. Ezt az egyenlőségre, befogadásra és diszkriminációmentességre neveléssel, valamint „gender formáló tantervek által érik el, melyek átfogó szexuális felvilágosítást tartalmaznak, és segítenek a gender alapú előítéletek, normák vagy sztereotípiák kezelésében.”. Az átfogó szexuális nevelés (CSE) a „szexualitás kognitív, érzelmi, fizikai és szociális aspektusainak” intézményes és társadalmi kialakítását írja le a korai gyermekkori fejlődéstől kezdve egészen a felnőttkorig. A CSE tantervek 0-4 éves kortól kezdődően mutatják be a homoszexualitást, a transzneműséget, a maszturbációt, a szexuális kísérletezést és a fluid gender identitást. Az emberi szexualitásról alkotott szubjektív nézetekkel ellentétes erkölcsöknek a szülői és kulturális behatásból való kiküszöbölése érdekében hangsúlyozzák az óvodai nevelés követelményét, ami megköveteli, hogy a gyermekeket a lehető legkorábban vegyék el a szülőktől és helyezzék az iskolába, intézményes környezetbe.
2022 novemberében az UNESCO Üzbegisztánban tartotta a korai gyermekkori gondozásról és fejlesztésről szóló világkonferenciáját. A konferencia megerősítette, hogy a tanulás a születéskor kezdődik, és megerősítette „minden kisgyermeknek a születéstől kezdve joga van a minőségi gondozáshoz és oktatáshoz”, és sürgette az UNESCO tagállamait, hogy az emberi jogok moralizáló nyelvezetének jegyében támogassák az óvodai nevelésbe való nagyobb mértékű intézményi beiskolázást célzó szakpolitikát. Az UNESCO az alultápláltságra, a stresszre, a visszaélésekre és az elszegényedett vagy felkészületlen szülők okozta elhanyagolásra, mint a gyermekeik jogait fenyegető veszélyre hivatkozva az intézményesített gyermekgondozástól, mint a fizikai, szociális és érzelmi jólét végső biztosítójától való függőség növelésére törekszik. A gyermekgondozási központokba való beiratkozás növelését úgy fogalmazzák meg, mint a szülők erőforrásainak javítását, az otthoni gondozás és nevelés orvosi és táplálkozási forrásainak felváltását. Az otthoni nevelés kiszorítása mellett az óvodai beiratkozás a „gender transzformatív oktatás” elsődleges eszköze is, amely „képessé teszi a tanulókat arra, hogy megvizsgálják, megkérdőjelezzék és megváltoztassák az otthon tanult káros gender normákat és maszkulinitást, a gender alapú erőszakot és a hatalmi egyensúlytalanságokat.”
A „káros” kulturális normák leküzdése érdekében, melyeket először közvetlenül vagy közvetve a szülők tanítanak, a csúcstalálkozó az UNESCO-val közösen azt állítja, hogy az előítélet-ellenes oktatásnak „az óvodai neveléstől kell kezdődnie, mivel a gyermekek korán elsajátítják a gender normákat, sztereotípiákat és identitásokat, ami korlátozza képességeik és lehetőségeik megértését.” A globális előítélet-ellenes nevelés megteremtésének programja a természetes módon megjelenő otthoni neveléssel kíván szembemenni, és azt állami neveléssel helyettesíteni; az átalakított nevelés alkalmazása végső soron egy konkurens értékstruktúra a szülők ellen ezekben a kritikus nevelési években. Az ENSZ az ügynökségeken keresztül azt állítja, hogy a legtöbb szülő által mutatott bináris férfi és női lét, valamint a hagyományos kulturális családi értékek „károsak”, és hogy a megfelelő, minden vallási-kulturális gyökértől elválasztott értékeket az otthonon kívül kell kialakítani. Fontos tudomásul venni, hogy nem minden gyermek otthoni környezete biztonságos, egészséges és formáló, a csúcstalálkozó széleskörűen az állam előzetes jogát feltételezik a gyermekek nevelésére, ami szöges ellentétben áll az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával, amely kimondja, hogy „a szülőknek előzetes joguk van megválasztani, hogy milyen nevelést kapjanak gyermekeik.”
A „megtanulni megtenni” és „megtanulni létezni” a társadalom gazdasági, társadalmi és közösségi aspektusainak újradefiniálására szólít fel, a digitális műveltségre, a társadalmi és érzelmi tanulásra összpontosítva, miközben a „tanulókat” arra tanítja, hogy egészséges életet éljenek, „hogy teljes mértékben és jól éljenek”, saját elvárásaik szerint. Az ENSZ sürgeti a munkaadókat és a felsőoktatási intézményeket, hogy integráljanak egy új minősítési szakpolitikát, hogy „elismerjék a készségeket, munkatapasztalatokat és ismereteket a rendszerek között, egész életen át, és a formális oktatási rendszereken kívül”, a tanárok és a diákok „digitális műveltségét” igyekszik összekapcsolni az új oktatási célkitűzések nyomon követését szolgáló, egyre nagyobb adathalmazokkal. Ez a cél az oktatáson keresztül történő társadalmi adatgyűjtés módszerét igényli, a felsőoktatáshoz és a foglalkoztatáshoz szükséges képesítések egységes etikai, érdemeken alapuló rendszerré történő átalakításával. Milyen digitális és oktatási infrastruktúrára van szükség ehhez az új társadalmi valutához?
Társadalmi és érzelmi tanulás (SEL) és a viselkedés szabványosítása
Az ENSZ-csúcstalálkozó által javasolt új értékrend megvalósításához helyi és kötelező tantervekre van szükség. Ez az úgynevezett “szociális és érzelmi tanulás” (SEL) megközelítés. A CASEL [Collaborative for Academic, Social, and Emotional Learning – Együttműködés az iskolarendszerű, szociális és érzelmi tanulásért] e módszertan élharcosa, különösen az Egyesült Államokban. A CASEL a következőképpen határozza meg a SEL-t,
„Az a folyamat, amelynek során minden fiatal és felnőtt elsajátítja és alkalmazza azokat az ismereteket, készségeket és attitűdöket, amelyek segítségével egészséges identitást alakíthat ki, kezelheti érzelmeit és elérheti személyes és kollektív céljait, empátiát érezhet és mutathat mások iránt, támogató kapcsolatokat alakíthat ki és tarthat fenn, valamint felelős és gondoskodó döntéseket hozhat”.
Az érzelmi tanulás tantervét felkarolta az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO), amely a SEL-t úgy hirdeti, mint oktatási programjának, és az ENSZ globális fejlesztési sémája, a fenntartható fejlődési céloknak (SDG) 2030-ig történő megvalósításának elsődleges eszközét. Az ENSZ Nemzetközi Gyermekalapja (UNICEF) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szintén támogatja a SEL integrálását, és SEL tanári útmutatókat ad ki különböző ENSZ-tagállamok számára. Az ENSZ az oktatás újragondolásához azt javasolja, hogy alakítsák át az oktatási intézményeket az emberi boldoguláshoz szükséges tudás speciális forrásaiból – ezzel kiegészítve más forrásokat, mint például a családi, a vallási és kulturális intézmények – az egész emberi személyiség – az egyén identitástudata, értékei, értelme és életének iránya – mérnöki megtervezéséhez. A 2021-es oktatási kézikönyvben [Reimagining Our Futures Together: A New Social Contract for Education – Jövőnk közös újragondolása: Az oktatás új társadalmi szerződése] az UNESCO visszhangozza a CASEL társadalmi és érzelmi tanulási küldetését, azt állítva, hogy az SEL legjobb megközelítése magában foglalja a tanulók identitásának szociális, érzelmi és etikai területeit a „szélesebb körű társadalmi kohézió” és az előítéletek kezelése céljából „minden társadalomban”. Az UNESCO előző, a korai gyermekkori gondozásról és nevelésről szóló konferenciáján is volt egy a szociális és érzelmi tanulást népszerűsítő esemény. A SEL az ENSZ céljainak szolgálatában álló, érzelmi önismeretnek álcázott progresszív társadalmi és etikai követelményeket tanít a tanulóknak.
2020-ban a CASEL módosította SEL-tantervét, hogy kiegészítse a „transzformatív” SEL-lel, melynek célkitűzései megegyeznek az ENSZ-nek az átalakuló oktatásról szóló csúcstalálkozón megfogalmazott célkitűzéseivel. Huszonkilenc amerikai szövetségi állam kodifikálta a SEL megvalósítására és elérésére vonatkozó szabványokat, az óvodai oktatástól kezdve a középiskoláig – beleértve a felülvizsgált transzformatív SEL-tanterveket is -, és az ENSZ által kívánt globális eredmény kiemelkedő példáját nyújtják. A SEL tantervekkel szembeni konzervatív szülői reakciók felhívták a figyelmet az akadémiai kultúrharcban elfoglalt helyére, és a SEL-t a kritikus faji, gender- és szexualitáselmélet trójai falovaként állították be. A SEL-nek a politikai baloldalon is vannak kritikusai, akik a diákok magánéletének megsértését kifogásolják az adatgyűjtési követelményekkel kapcsolatban. Mindkét állítás megalapozott, és a CASEL anyagaiban és útmutatóiban is egyértelműen szerepel.
A frissített SEL magában foglalja a „faji és osztályelnyomás egymással összefüggő örökségének oktatását az Egyesült Államokban és világszerte”, és saját erkölcsi keretrendszerét használja, hogy elítélje „az uralkodó amerikai kulturális normákat, [melyek] elősegítik az anyagiasságot vagy a szerzési individualizmust, egy olyan irányultságot, amely … etikátlan viselkedéssel jár együtt.” A CASEL együttműködik a Planned Parenthood abortuszklinikai hálózattal is az átfogó szexuális oktatás programozásában, tanárokat képez és a diákokat arra ösztönzi, hogy a „szexuális jogok” aktivistái legyenek az iskolában és azon kívül is. A Second Step [második lépés] nevű SEL-programban a nyolcadik osztályos diákokat (13-14 évesek) arra tanítják, hogy váljanak társadalmi igazságosság aktivistákká, hogy „válasszanak egy zavaró stratégiát… megkérdőjelezve és megváltoztatva azokat a hozzáállásokat, hiedelmeket, hagyományokat vagy gyakorlatokat, amelyek társadalmilag elfogadhatóvá teszik a megfélemlítést és a zaklatást”. A megfélemlítés és a zaklatás semmilyen körülmények között nem elfogadható, a következtetés az, hogy a progresszív álláspontot megkérdőjelező különféle kulturális nézeteket zaklatásnak bélyegzik. A Second Step diákjait arra tanítják, hogy az ideológiai álláspontok elfogadása a zaklatás kiküszöbölésének eszköze ahelyett, hogy az ellentétes meggyőződések ellenére minden ember iránti jóindulatra ösztönöznének. Az ENSZ oktatási csúcstalálkozóján látottak alapján ezt a nyelvezetet az ENSZ-ügynökségek oktatási és egészségügyi kontextusban is használják, különösen az ellentmondásos szexuális ideológiák védelme és fiatalokba sulykolása, valamint az abortusz emberi jogként való elfogadása és népszerűsítése érdekében.
Aggályok az ENSZ globális SEL-oktatással kapcsolatos jövőképével kapcsolatban
A SEL-protokollokban szereplő adatgyűjtés invazív és mindenre kiterjedő, együttműködve az ENSZ-ügynökségek azon céljával, hogy a tanult viselkedésformákat számszerűsítsék adatbázisokban, melyeket az oktatási környezeten kívül szélesebb körben is felhasználhatnak. A CASEL 2019-es, az egész iskolára kiterjedő SEL-ről szóló útmutatójában felvázoltak szerint a SEL iskolai körzetekben és szövetségi államokban történő megvalósítása megköveteli, hogy az iskolai csapatok és külső, harmadik féltől érkező „megfigyelők” adatokat gyűjtsenek a SEL-indikátorokról és az előrehaladásról, és a megfigyelőknek arra kell ösztönözniük az iskolákat, hogy a protokoll érvényesítésére bevonják „az érdekeltek széles körét” az iskolarendszeren belül és kívül.
A tantermi monitorozás során a megfigyelők feladata, hogy egy 1-4-ig terjedő skálán rangsorolják az osztálytermi SEL-integrációt, mérve, hogy a szociális és érzelmi tanterveket mennyire „zökkenőmentesen integrálják” az egész iskolában. A megfigyelőknek a közös iskolai területeket is azonosítaniuk kell: „olyan területeket kell felkeresniük, ahol a diákok és a felnőttek kapcsolatba kerülnek egymással, mint például a központi iroda, az ebédlő, a könyvtár, a tornaterem és a kültéri területek”, hogy megállapítsák, mely személyek és közös terek esetében hiányoznak a SEL viselkedési normák.
A tanulók és iskolák nyomon követése után a tanulók szociális és érzelmi intelligenciájára vonatkozó adatokat összegyűjtik és integrálják a P-20 Szövetségi Államszintű Longitudinális Adatrendszerbe, amely az óvodáskor előtti életkortól 20 éves korig gyűjti az információkat. Ezek személyazonosításra alkalmas információkat, demográfiai jellemzőket, a SEL-ben és más programokban való részvételt, valamint a főiskolai felkészültségi tényezőket, továbbá a SEL iskolai megvalósításának szintjét tartalmazzák.
Az amerikai szövetségi államokban a nyomon követés szintjétől függően ezt meg lehet osztani az egyetemekkel, vállalatokkal és munkaadókkal a munkaerőpiacon, hogy meghatározzák az ideális felvételi jelölteket vagy az egyetemre jelentkezőket, amely a gyakorlati készségek és a kielégítő osztályzatok helyett a számszerűsített és pontozott szociális készségek irányába történő elmozdulást jelenti a továbbtanulási vagy karrierlehetőségek érdekében. A Gates Alapítvány adatminőségi kampánya és a Bush-féle Chiefs for Change szervezetek nyomást gyakorolnak a törvényhozókra, hogy a P-20 longitudinális rendszeren keresztül kapcsolják össze a hallgatói szintű adatokat az oktatási és munkaerő-ügynökségek között, és a College Transparency Act [Főiskolai átláthatósági törvény] révén kérik a Kongresszust, hogy vonja vissza a szövetségi hallgatói adatbázisra vonatkozó tilalmat.
A progresszív dogmáknak való számszerűsített megfelelés ezen formája tükrözi az ellentmondásos környezeti, vállalati és szociális kormányzási pontszámokat (ESG), egy olyan vállalati elszámoltathatósági modellt, amely a környezetvédelem és az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak elérése érdekében a tőke elvesztésének kockázatával követeli meg a megfelelőség betartását.
Az Oktatás Átalakítása Csúcstalálkozó 1. cselekvési sávja felsorolja az oktatási előrehaladás „azonnali szükségleteit”, azt állítva, hogy „az átalakuláshoz szükséges csomag magában foglalja… a minőségi adatok előállítását, terjesztését és felhasználását. Ehhez a nemzeti adatrendszerek megerősítésére van szükség”. Ha az ENSZ globális jövőképe a SEL végrehajtásáról megvalósul, ez komoly aggályokat vet fel a vallásszabadság, a magánélet és az állampolgári autonómia védelmével kapcsolatban. A SEL-programok és a digitalizálási erőfeszítések kombinációja az oktatást olyan optimalizáló eszközzé teszi, amely a tanulókat megfelelő humán tőkévé alakítja át.
Fontos megjegyezni, hogy a diákok és intézmények pontozása azon az elven működik, hogy a SEL hatékony és szükséges – az alacsony pontszámok csupán a SEL-tantervek szigorát tükrözik, nem pedig magának a megközelítésnek a megvalósíthatóságát; kizárja annak lehetőségét, hogy a SEL hatástalan vagy káros lehet. Önbeteljesítő az az állítás, hogy a SEL jobb foglalkoztatási és oktatási eredményeket eredményez; a vállalkozások és intézmények érdekelt félként határozzák meg a SEL standardjait az oktatásban, és a kívánt eredmény elérése érdekében módosítják saját standardjaikat, majd a tanterveket.
Az átalakított oktatás következményei a tanárokra és a diákokra nézve
A szociális és érzelmi tanulásnak a fenntartható fejlődési célok – különösen az oktatással kapcsolatos 4. sz. SDG [fenntartható fejlődési cél] – elérése elsődleges eszközeként való megfogalmazása
a tanár szerepét pedagógusból „inkább terapeutává, szociális munkássá vagy a papság tagjává változtatja
– aki nem kevésbé foglalkozik a gyermek hiedelmeivel, attitűdjeivel és értékeivel”, mint a diákok családja, hite vagy kultúrája. A tanári hivatásról szóló dokumentumban az ENSZ Oktatás-átalakítási Csúcstalálkozója azt állítja:
A tanárok szerepe is bővült, tudásszolgáltatókból a tudás előállítóivá és a komplex valóság érzékelőivé. Ma a tanárok nemcsak a tanulás elősegítésére hivatottak, hanem arra is, hogy segítsék a diákokat a világhoz való tartozás és a világért való felelősség érzésének kialakításában. Ezért a tanárok szakmai fejlődésének olyan témákat kell magában foglalnia, mint az egészség, a gender transzformatív pedagógia, valamint a klímaváltozás elleni fellépés, a fenntarthatóság, a globális állampolgárság és a ’XXI. századi készségek’ tanítása.
A kifinomult metafizikai és etikai zsargon mögött az a feltételezett kötelezettség húzódik meg, hogy
a tanároknak szülővé, egészségügyi tanácsadóvá, engedély nélküli terapeutává és aktivistává kell válniuk egy olyan szakmában, amely nem rendelkezik ehhez sem felszereléssel, sem megfelelő eszközökkel.
A SEL-programokat bevezető iskolarendszerekben a szülők és a tanárok heves visszatetszéssel, kritikával, a tanárok pedig munkanélküliséggel néznek szembe, ha kifogásolják a tanterveket. Az érzelmekre, az identitásra és a kapcsolatokra helyezett fő hangsúly mellett az archetipikus tudományos tárgyak háttérbe szorulnak, és intellektuális eszközként pozícionálódnak, a bürokraták által legfontosabbnak ítélt humanitárius eszmék intellektuális eszközeiként pozicionálva. Miközben a szülők további forrásokat kereshetnek gyermekük mentális és fizikai egészségének támogatására, melyek egy részét az iskolák által is biztosíthatják, az ilyen szolgáltatásokat az oktatás szerepének kiegészítésére, nem pedig annak újradefiniálására kell előnyben részesíteni.
Robert Pondiscio, az American Enterprise Institute vezető munkatársa megjegyzi, hogy a SEL támogatói megpróbálják átalakítani vagy helyreállítani az oktatás vallási és erkölcsi gyökereitől elidegenedett jellemformáló szerepét, ami „elkerülhetetlenül a terápiás oktatás felé tolja a területet”. A kifejezett progresszív ideológiai motivációktól eltekintve, a hitre és a józan észre alapuló hagyományos alapokhoz való ragaszkodás nélkül az erőfeszítések, hogy az oktatást gyógyító, „teljes személyiségű” vállalkozássá alakítsák át, nem valószínű, hogy ugyanezt az eredményt hozzák, sőt, nem is erre tervezték. Pondiscio idézi Dennis Hayes és Kathryn Ecclestone pedagógusok The Dangerous Rise of Therapeutic Education [A gyógypedagógia veszélyes felemelkedése] című művét, akik figyelmeztetnek a pop-pszichológia osztálytermi környezetbe való beillesztésére, és a SEL-t „terápiás ethoszként” írják le, a tanácsadás, a pszichoanalízis és a pszichológia agresszív kiterjesztéseként a politikában, a társadalmi és személyes életben, valamint a szakmai környezetben. A „globális állampolgárságra”, a befogadásra, a kapcsolatokra és a globális igazságosságra való fókuszálás hozzájárul és megerősíti a „csökkentett én” világképét annak ellenére, hogy az „én tantervét” mélységesen „oktatásellenesnek” ítélik. Ecclestone és Hayes írja:
Ennek az oktatásellenes irányzatnak két hatása van. Az első az, hogy a befogadás, a tolerancia és az empátia nevében az „én tanterve” olyan tevékenységeket vezet be, amelyek arra bátorítják az embereket, hogy felfedjék sebezhető énjüket a szakemberek és a mentortársak egyre szélesebb köre előtt… Ez távolról sem erősítő, hanem arra hívja fel az embereket, hogy csökkentsék az önmagukkal és másokkal szembeni elvárásaikat, és másokat is hasonlóan hibásnak, [elfogultnak] és sebezhetőnek lássanak… a terápiás nevelés rendkívül veszélyes, mert az emberi potenciálról alkotott gyengített kép megnyitja az emberek érzelmeit az állam általi értékelés előtt, és az állami szervek által kínált érzelmi támogatás rituális formáitól való függőségre ösztönöz.
A terápiás nevelés az oktatást az érzelmileg felkészült, érzelmi jólét megtapasztalására is felkészített, érzelmileg műveltebb polgárok társadalommérnöki munkájával váltja fel.
Az aktivizmus csak a kezdet
Az ENSZ igénye az aktivizmus által történő progresszív kulturális reformra csupán egy kapu a még sötétebb célok felé. Az iskolákban a társadalmi igazságosság érdekében tanított „zavarelhárítási tervek” és a SEL-tanulás megvalósítása nem az egyes gyermekek érzelmi szükségleteivel való törődésből vagy valamilyen igazságossági eszmény megvalósításából fakad, hanem abból, hogy felkészítsék a gyermekeket az SDG-k [fenntartható fejlődési célok] „disszonanciájára”, amely az UNESCO SEL for SDGs kiadványa szerint „potenciálisan ellentmondásos célok sorozata”:
A fenntartható fejlődési célok (SDG-k) nem feltétlenül következetes célkitűzések, hanem inkább potenciálisan ellentmondásos célok sorozata. A fejlesztési szereplők szemszögéből nézve ezek az ellentmondó célok következetlenségeket vonnak maguk után a fenntartható fejlődési célok eléréséhez szükséges intézkedések – és előzmények – terén. Például a szegénység felszámolása – ami társadalmi cél – azzal járhat (legalábbis rövid távon), hogy a személyes jólét – egy másik fenntartható fejlődési cél – veszélyeztetéséig kell munkálkodni. Az ilyen konfliktusok másik egyértelmű példája az éghajlatváltozással kapcsolatos szakpolitikák lassú előrehaladása vagy akár az ellenállás ezzel szemben, a munkavégzés, a gazdasági növekedés és az éghajlatváltozás közötti kapcsolat miatt. Így e célok eléréséhez egyensúlyozásra lehet szükség – a fejlesztési partnerek több lehetőséget is mérlegelhetnek, és kompromisszumokat köthetnek.
Az UNESCO SEL for SDGs kiadványában az egyéneket nem személyeknek vagy embereknek, hanem „fejlesztési forrásoknak” nevezik, ami alattomos ellentétben áll a SEL-anyagokban és az ENSZ oktatási dokumentumaiban a tanulók és a fiatalok látszólagosan személyközpontú nyelvezetével. Az ENSZ végső törekvése a szociális és érzelmi taktikák és az „érzelmi rugalmasság” tanítására az SDG-k elérésének eszközeként van megfogalmazva. Az ENSZ a társadalom „rövid távú” megfosztására törekszik, hogy elérje disztópikus céljait, és megköveteli, hogy az egyéneket a SEL oktatáson keresztül arra kényszerítsék, hogy együttműködjenek az ENSZ jövőképével.
Az ENSZ globális fejlődéssel kapcsolatos jövőképe arra törekszik, hogy az oktatást arra használja fel, hogy a fiatalokat egy hatalmas globális kollektívába vonja be be, többek között egyéni törekvéseik vagy kényelmük feláldozásával, a fenntarthatóság és az éghajlat iránti aggódás nevében. Ugyanakkor a fenntartható fejlődési célok keretét a radikális individualizmus és autonómia előmozdítására használják, különösen a nők reprodukciós képességét és a hivatalos gazdaságban való részvételre való képességét, valamint a gyermekek információhoz és szolgáltatásokhoz – különösen a „szexuális és reproduktív egészséggel” kapcsolatos szolgáltatásokhoz – való hozzáférését illetően, a szülők tudta vagy beleegyezése nélkül. A család intézménye, amely megelőzte a szélesebb értelemben vett kormányzás minden formáját, beleértve a többoldalú intézményeket is, és amelyet az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata „a társadalom természetes és alapvető csoportegységeként” említ, a legnagyobb akadálya mind a radikális individualizmusnak, mind a radikális kollektivizmusnak. Ezért nem meglepő, hogy az ENSZ szakpolitikái folyamatosan a családi kötelékek megtámadására és aláásására törekszenek, a társadalmi program előmozdítása érdekében.
Következtetés
Az oktatás mindig is egy cél elérésének eszköze volt. Az ENSZ azonban forradalmasítani akarja az eszközt és a célt, és a globális haladásról alkotott jövőképe érdekében a kulturális normáktól, a szülői felügyelettől, valamint a helyi döntésektől és szuverenitástól megszabadított, globalizált oktatást kíván létrehozni. A program által jelentett legnagyobb kockázat a gyermekek és szüleik veszélyeztetése. Ugyanakkor a legveszélyeztetettebb társadalmi alap, a család egyben az ENSZ terveivel szembeni legnagyobb ellenállási erő is.
A szülői jogok hangsúlyozása és védelme a gyermekeik nevelésére és a nemes érzelmi készségek és értékek elsajátítására, valamint a helyi közösségek erőfeszítései mellett a leghatékonyabb és legbiztonságosabb eszköz a szabad társadalmak létrehozására és az emberi jogok és felelősségek kifejezésére, amelyeket az ENSZ szem elől tévesztett.
A teljes hivatkozásokat lásd a PDF-ben.
Forrás angol nyelven
