Nem visszaváltoztatási naplók: Mentsük meg lányainkat! (előzetes, magyar felirattal)

A dokumentumfilm három fiatal nő történetét meséli el. Úgy érezték, hogy traumájukat és diszfóriájukat orvosolni lehet, ha megpróbálnak orvosilag nemet változtatni, és férfivá válni.

Orvosok, terapeuták, tanácsadók, sőt még az iskolai tisztviselők is azt igazolták, hogy ők valóban ‘transzok’. Miután elindultak ezen a reményt ígérő úton, mindannyian rájöttek, hogy szörnyű döntést hoztak.

A filmben megismerheted Helenát, Catet és Grace-t, akik mindannyian más-más háttérrel érkeztek, de hasonló küzdelmeik voltak. Mivel nem akartak nőként élni ebben a világban, mindannyian tesztoszteron szedésével kezdték meg az orvosi nemváltoztatást. Egyikük pedig egészen odáig ment, hogy dupla masztektómiát [mell eltávolítást] végeztetett.  Mindegyikük megváltoztatta a nevét, a haját, a személyes névmását, azt gondolván, hogy ez majd segít megszabadítani a szorongástól és az öngyilkossági gondolatoktól.  Semmi sem állhatott volna távolabb az igazságtól.

Ez a film arra a növekvő számú fiatal lányra és nőre összpontosít, akik úgy döntenek, hogy nemet változtatnak. A statisztikák azt mutatják, hogy 2016 és 2017 között az Egyesült Államokban megnégyszereződött a nemváltó műtétek aránya a nők és lányok körében. Ez részben ennek az új társadalmi fertőzés realitásának köszönhető.

A filmet ősszel mutatják be az Egyesült Államokban, az előzetes film a CSTSZ-nek köszönhetően magyar felirattal már megtekinthető.

A magyar feliratos filmrészlet itt megtekinthető.
A teljes film amerikai bemutatója ősszel lesz, a magyar feliratos verzió várhatóan még ebben az évben elkészül.

ROE KONTRA WADE Teljes film magyar felirattal

Dr. Surányi-Vadas Tímea ismertetője a filmről

A film Bernard N. Nathanson orvos pálfordulásának valós történetét eleveníti fel: aki egy fordulatokban bővelkedő életút során lett a fogantatástól kezdődő élet egyik legnagyobb tisztelője, pedig korábban az abortuszok legalizálásáért küzdő szervezet társalapítója és élharcosa volt.

Nathanson sikeres nőgyógyászként, 75.000 abortusszal a háta mögött meg volt győződve arról, hogy a művi vetélés lehetővé tétele társadalmi érdek, ezért minden eszközzel küzdött, hogy sikerre vigye a vállalkozást: a műtéteknél a leghatékonyabb eszközöket használta az általa vezetett kórházban és a médiában is minden cselt bevetett társaival a legalizáláshoz.

A trükköknek az eredménye lett a Roe vs. Wade ügy is, mely mérföldkőnek számított: megnyílt az út az Egyesült Államokban a legális művi vetélésekhez, s ez később az egész világon példaként szolgált. Erre épült az a retorika, ami ma már ott tart, hogy a WHO megszüntetni kívánja az abortuszkorlátozásokat.

De az idő megrostálja a hamis dolgokat. Idővel az igazságra fény derül, a manipulációk csak talmi győzelmet aratnak. De mik is voltak ezek a trükkök, amivel a korábban elképzelhetetlen eredményeket elérték? Milyen érdekek húzódtak meg a háttérben? Hogyan hamisították meg a statisztikákat? Hogyan állították maguk mellé a médiát? Milyen pertaktikát alkalmaztak az ügyvédek? Hogyan tudták az Egyesült Államok Legfelső Bíróságát, az esküdtszéket maguk mellé állítani?

A filmben fellebben a fátyol azokról a trükkökről, amivel a korábban elképzelhetetlen eredményeket elérték.

A fordulópont mindezek után váratlanul érte Nathansont: a jól előkészített tárgyalótermi győzelem után egy ultrahang készülék felborított minden addig jól felépített tervet, s megmutatta magát a legnagyobb Igazság: az Élet.

 “Folytassátok annak a stratégiának a tanítását, hogyan tévesztettem meg Amerikát. És aztán mondd el Amerikának, hogy a NARAL társalapítója azt mondja, hogy szeressétek egymást. Az abortusz nem szeretet. Állítsátok meg a gyilkolást. A világnak több szeretetre van szüksége, és nekem most mindenem a szeretet.”

(Dr. Bernard Nathanson)


Szerzői jogi korlátozások miatt az előzetest és a filmet is kizárólag magyarországi felhasználók tudják megtekinteni a Családtudományi Szövetség honlapján..

A környező és más országokban élő magyarokat kérjük, hogy javasolják a film további nyelveken történő feliratának elkészítését a helyi életvédő szervezeteknek.  A Családtudományi Szövetség szívesen segít a film készítőivel történő kapcsolatfelvételben. Érdeklődésüket kérjük, hogy jelezzék (angol nyelven) az info@csaladtudomany.hu központi email címen..

Roe kontra Wade – az abortuszper (előzetes)

A ROE KONTRA WADE az amerikai történelem egyik legvitatottabb esetét dolgozza fel, az 1973-as legfelsőbb bírósági ügyhöz vezető eseményeket követi nyomon.  Ekkor legalizálták az abortuszt az Egyesült Államokban. Dr. Bernard Nathanson és Dr. Mildred Jefferson összecsap az életpárti és az abortuszpárti táborok képviseletében. A film feltárja az igazságot a mérföldkőnek számító bírósági ítéletről, bemutatja az esemény körüli motivációkat, hazugságokat és összefüggéseket.

A filmet 2021 áprilisában mutatták be. Különös aktualitása, hogy hamarosan várható a közel ötven éve lezajlott ügy felülvizsgálata Amerikában. Ez alapjaiban változtathatja meg az abortusz helyzetét nemcsak Amerikában, de szerte az egész világon.
(Szöveg forrása: movieguide.org)
A Családtudományi Szövetség ezzel az előzetessel kívánja felhívni a figyelmet a filmre, melynek magyar feliratos változata is elérhető a Szövetség honlapján. Szerzői jogi korlátozások miatt az előzetest és később a filmet is kizárólag magyarországi felhasználók tudják megtekinteni ezen a honlapon.
A környező és más országokban élő magyarokat kérjük, hogy javasolják a film további nyelveken történő feliratának elkészítését a helyi életvédő szervezeteknek.  A Családtudományi Szövetség szívesen segít a a film készítőivel történő kapcsolatfelvételben. Érdeklődésüket kérjük, hogy jelezzék (angol nyelven) az info@csaladtudomany.hu központi email címen.

Petesejt kizsákmányolás (teljes film)

Petesejt kizsákmányolás (teljes film)

A meddőségi ipar az Egyesült Államokban több milliárd dolláros üzletté nőtte ki magát. Mi a fő árucikk? Emberi petesejtek. A világ minden táján fiatal nőket keresnek meg hirdetésekkel – egyetemi hirdetőtáblákon, a közösségi médiában, online hirdetésekben -, melyekben akár 100 000 dollárt is kínálnak “adományozott” petesejtjeikért, hogy “segítsenek valóra váltani valakinek az álmát”.

De ki ez a petesejtdonor? Igazságosan bánnak vele? Milyen rövid és hosszú távú kockázatokkal jár saját egészségére nézve?

A kérdésekre adott válaszok fel fogják kavarni Önt . . .

Az Eggsploitation című dokumentumfilm az amerikai Bioetikai és Kulturális Központ összefoglalója.

A két szervezet együttműködésében már elérhető magyar felirattal a NEMI ÁTALAKULÁS: MI EZ A ROHANÁS A NEMVÁLTÁS MIATT? című dokumentumfilm. A téma több mint aktuális, a nemváltást vizsgálja meg szakemberek, szülők és a műtéten már átesettek szemszögéből.

Petesejt kizsákmányolás (előzetes)

A meddőségi ipar az Egyesült Államokban több milliárd dolláros üzletté nőtte ki magát. Mi a fő árucikk? Emberi petesejtek. A világ minden táján fiatal nőket keresnek meg hirdetésekkel – egyetemi hirdetőtáblákon, a közösségi médiában, online hirdetésekben -, melyekben akár 100 000 dollárt is kínálnak “adományozott” petesejtjeikért, hogy “segítsenek valóra váltani valakinek az álmát”.

De ki ez a petesejtdonor? Igazságosan bánnak vele? Milyen rövid és hosszú távú kockázatokkal jár saját egészségére nézve?

A kérdésekre adott válaszok fel fogják kavarni Önt . . .

Az Eggsploitation című dokumentumfilm az amerikai Bioetikai és Kulturális Központ összefoglalója – a film magyar nyelvű felirattal is elérhető.

A két szervezet együttműködésében már elérhető magyar felirattal a NEMI ÁTALAKULÁS: MI EZ A ROHANÁS A NEMVÁLTÁS MIATT? című dokumentumfilm. A téma több mint aktuális, a nemváltást vizsgálja meg szakemberek, szülők és a műtéten már átesettek szemszögéből.

Mi ez a rohanás a nemváltás miatt?

A nemváltás mellett az amerikai Bioetikai és Kulturális Hálózati Központ (CBC) olyan bioetikai kérdésekkel foglalkozik, melyek a legmélyebben érintik az emberiséget, különösen azokkal, amelyek a legkiszolgáltatottabbak életében merülnek fel. Különböző médiaplatformokon – dokumentumfilmek, írások, előadások, interjúk, közösségi média stb. révén – dolgoznak azon, hogy a nagyközönséget, a gondolkodó vezetőket, a törvényhozókat és másokat is oktassanak és tájékoztassanak az egészségügy, a biomedicinális kutatás és a biotechnológiai fejlődés etikai kérdéseiről.

A nemváltásról szóló, közel 50 perces dokumentumfimjükben megszólaltatnak az eljárást támogató és ellenző szakértőket, orvosokat, de elmondják véleményüket a nemváltó műtéten átesett páciensek is.

Az eredmény lesújtó.

Köszönet a film készítőinek és forgalmazóinak, hogy engedélyezték a film magyar nyelvű feliratának elkészítését.

Forrás: YouTube