Demográfiai bomba (2009)

Demográfiai bomba (2009)
A demográfia a végzet – a dokumentumfilm feltárja, hogy a népességszabályozási programok, szervezetek, intézmények, kormányok és az ENSZ hogyan manipulálták és kényszerítették az embereket, hogyan kerülték el a politikai felelősségre vonást, és hogyan cselekedtek alattomos módon a szegények ellen és az emberi jogok megsértésével. A legnagyobb hatásuk azonban a fejlett világra volt.
Magyar felirattal

Demográfiai tél (Demographic winter, 2009)

Demográfiai tél (Demographic winter, 2009)

A statisztikai adatok szerint a nyugati civilizált országokban a születések száma felére esett az utóbbi 50 évben. Jelenleg a világ 49 országában nem érik el  a 2.1 rátát, ami szükséges lenne a jelenlegi népesség megtartásához. Európában ez az érték jelenleg 1.3 A becslések szerint 2030-ra Európában 20 millió munkás kéz fog hiányozni. Oroszország várhatóan elveszti jelenlegi népességének egyharmadát 2050-re.

Ki fog dolgozni a gyárakban és a földeken, ha rohamosan csökken a népesség? Kik támogatják a nyugdíjrendszert, illetve gondoskodnak az idősekről? Ki fogja fizetni a most még dolgozók nyugdíját?

Az amerikai dokumentumfilm készítői azt tűzték ki célul, hogy tárgyilagos, közérthető módon bemutatják ezt a sokkoló folyamatot. A helyzet megváltoztatásához szükség van nem csak egyéni aktivistákra, szervezetekre, az üzleti élet szereplőire, de a politikai döntéshozókra, a média irányítóira is, valamint civil és egyházi szervezetekre, hogy a szív és a józan ész alapján a folyamat visszafordíthatóvá váljon.

Saját gyermekeinken látjuk, hogy a házasság intézményét (de bármilyen elköteleződést) egyre nehezebben vállalják fel, a gyerekvállalási hajlandóság egyre csökken (és későbbre tolódik), miközben minden családban nő az idősek száma, akiknek ellátásáról sem a család, sem a társadalom nem gondoskodik megfelelően.

(Demographic Winter: the decline of the human family. SRB Documentary LLC, USA, 2008. 52 min. angol nyelvű, magyar felirattal. korábbi honlapja: www.demographicwinter.com )

Dear Mom – drága mama

A LifeSiteNews TV büszkén mutatja be első zenei videoklip produkcióját:

“Drága Mama!”

Az eredetileg az LSN adományozója, Paul Lubanski által írt és komponált “Dear Mom” egy meg nem született lány levele édesanyjának, amelyben arra kéri, hogy ne éljen az abortusz lehetőségével.

A dalról Lubanski úr azt nyilatkozta, hogy késztetést érzett arra, hogy a LifeSiteNews-on keresztül megossza dalát a világgal, mondván, hogy Isten azt mondta neki, hogy “hívja a LifeSite-ot”.

Egy gyerekorvos vallomása

Egy gyerekorvos vallomása
Egy gyerekorvos vallomása – dr. Michelle Cretella (Amerikai Gyermekorvosok Kollégiumának elnöke) a genderről és a nemváltó műtétekről
Forrás: Reaktor FB

Népességcsökkentés és eugenika

Népességcsökkentés és eugenika
A népességcsökkentés és az eugenika a régmúlt korok témája lenne? Ha megnézzük a Világgazdasági Fórum szellemi vezetőinek jelenlegi nyilatkozatait, láthatjuk, hogy ezeket a témákat ismét elővették és nyíltan tárgyalnak róluk. Ezúttal azonban modern digitális köntösbe bújtatnák ezt az embertelen ideológiát.

A harmadik út – homoszexualitás és a katolikus egyház

A filmben számos érintett mellett megszólal Jason Evert, Mike Schmitz atya, Chris Stefanick és Christopher West. Magyar felirattal

A film címe egyben utalás a homoszexualitással kapcsolatos katolikus álláspontra, amely egyrészt elutasítja a homoszexualitás elleni bigottságot, másrészt pedig a homoszexuális tevékenység feltétel nélküli jóváhagyását.

A csodálatos és megható filmben több olyan hívő katolikus első kézből származó tanúvallomása szerepel, akik homoszexuális vonzalommal küzdenek. Legtöbbjük erősen benne volt a meleg körökben, mielőtt elkötelezte volna magát a tisztaság mellett. Tapasztalataik új megvilágításba helyezik a dolgokat és megmutatják, hogyan segíthetnek a katolikusok azoknak, akik azonos neműek felé vonzalmat éreznek. Történetük végül megerősíti azt a nagy örömet és szabadságot, amelyet az Egyház tanítása, a hiteles szeretetre összpontosító “harmadik út” nyújt.

Szánjon rá 40 percet és nézze meg a teljes dokumentumfilmet. Ennél erőteljesebb és felemelőbb filmet aligha fog találni.
A filmben számos érintett mellett megszólal Jason Evert, Mike Schmitz atya, Chris Stefanick és Christopher West.

A PárKatt videója, magyar felirattal.