A szülői lét számos változása között az új szülők gyakran keresnek tágasabb lakásokat jó iskolákkal rendelkező környékeken. De a szülőknek érdemes lehet azt is átgondolniuk, hogy milyen kapcsolatot szeretnének kialakítani a (végül) felnőtt gyermekeikkel. Az európai adatok arra utalnak, hogy a felnőtt gyermekek ismerete arról, hogy mivel tartoznak az idősödő szülőknek, társadalmanként drámaian eltérő lehet.
A European Values Survey (EVS) és a World Values Survey (WVS) legfrissebb felméréseinek adatai alapján – melyeket kilenc, illetve ötévente végeznek el – a @albanianstats Twitter-felhasználó készített egy térképet, amely az egyes európai országok felnőttjeinek százalékos arányát szemlélteti, akik egyetértettek azzal az állítással, hogy „A felnőtt gyermekeknek kötelességük gondoskodni szüleik hosszú távú gondozásáról.” A számok erősen ingadoznak a kontinensen, a grúziai 93%-os csúcsértéktől a hollandiai 16%-os mélypontig.
Forrás: @albanianstats
Míg a bibliai előírás, miszerint tiszteld anyádat és apádat, nagy vonalakban meghatározza Európa kulturális örökségét, az ehhez a hithez vezető útmutató nem kapcsolódik szorosan a legtöbb ország jelenlegi vallásosságához. A családi életre vonatkozó vallási elképzelések megjelenési formája sem kiszámítható az egyre inkább posztkeresztény Európában.
Vegyük például Grúziát, a lista élén álló országot. A Pew Research szerint a hagyományosan ortodox Grúziában a felnőttek 50%-a „nagyon vallásos”. Ez a mai európai viszonylatban meglehetősen magasnak számít, bár a grúzok e tekintetben Románia (55%) és Örményország (51%) után állnak a rangsorban. Míg szinte minden grúz kötelességének érzi, hogy segítsen az idősödő szülőknek, a grúzoknak csak 73,7%-a ért egyet vagy nagyon egyetért azzal, hogy „kötelességünk a társadalom felé a gyermekvállalás”, és ezzel a bolgárok mögött állnak, akiknek 82,7%-a vállalja ezt a felelősséget.
Hollandiában ezzel szemben a Pew jelentése szerint a felnőtteknek csak 18%-a „erősen vallásos”. A hagyományosan protestáns és katolikus országban ma már a vallásra nemet mondók alkotják a többséget. A hollandiai katolikusok közül mindössze 7% jár legalább hetente misére.
A hollandok mindössze 3,1%-a tartja társadalmi kötelességnek a gyermekvállalást; ezen kívül csak a dánok értek el egyszámjegyű eredményt 4,1%-kal ebben a kérdésben. A holland felnőttek 62,9%-a próbált már büszkeséget ébreszteni szüleiben.
E két véglet között helyezkedik el Európa többi része. Bár nem annyira olyan magas, mint a grúziai arány, az orosz felnőttek 84%-a, a portugál felnőttek 79%-a, az olasz felnőttek 76%-a, a lengyel felnőttek 74%-a és a francia felnőttek 73%-a érzi gyermeki felelősséget az idősödő szülők gondozásában. A németek majdnem osztoznak a különbségen, 47%-uk ért egyet azzal, hogy szüleik számíthatnak rájuk.
A másik oldalon vannak más országok, amelyek közelebb állnak a hollandiai értékhez. Például az Egyesült Királyságban a felnőttek 35%-a, Norvégiában a felnőttek 32%-a, Svédországban a felnőttek 31%-a, Izlandon a felnőttek 29%-a, Dániában a felnőttek 25%-a, Finnországban pedig a felnőttek 21%-a ért egyet azzal, hogy az idősödő szülők számíthatnak rájuk.
Ezek olyan számok, amelyeknek idővel meglehetősen stabilnak kell lenniük. Ahogy Kseniya Kizilova, a World Values Survey Association titkárságának vezetője e-mailben elmagyarázta, a felméréseket nem évente, hanem több éves hullámokban lehet elvégezni, mivel „mind a WVS, mind az EVS az emberi értékeket vizsgálja, melyek nem változnak olyan gyorsan”.
Mégis, Európa országhatárain belül egyértelműen vannak különbségek. Mi magyarázza tehát a megosztottságot? Egy velem folytatott Twitter-beszélgetésben @albanianstats, egy „segédkutató egy [amerikai székhelyű] demográfiai/politológiai projektben” a következőket állította: „1) A magasabb százalékos arány a család és a hagyományos értékek nagyobb hangsúlyozásával korrelál. Az alacsonyabb értékekkel rendelkező országok inkább individualista jellegűek, és az ottani gyerekek életük során korábban függetlenednek a családi háztartástól. 2) Az egészségügyi intézmények teljesítményével is összefügg, vagy legalábbis azzal, hogy az emberek mennyire bíznak ezekben az intézményekben. Az alacsonyabb értékrendű országokban az emberek általában megbíznak a rendszerben, hogy elvégzi ezt a munkát.” Végül a kutató megjegyezte, hogy „az alacsonyabb százalékos értékekkel rendelkező országok általában protestáns országok, ami szintén magyarázhatja e társadalmak individualistább jellegét”.
Saját véleményként Christian Smith professzor, a William R. Kenan, Jr. Notre Dame Egyetem szociológia professzora, elmondta, hogy
a válasz bonyolult keveréke az a) a történelmi vallási hagyományoknak (nem a templomba járásnak), (b) a jóléti állam fejlettségének mértékének (ami csökkenti a gyermekek gondozási igényét) és (c) az első két tényezőtől némileg függetlenül működő, általában tradicionalista, családias kulturális hagyománynak. Nem látok itt egyetlen összefüggést sem.
Smith hozzátette: „Svédország, Norvégia, Finnország és Izland rendelkezik a legerősebb jóléti állammal Európában, jobbal, mint Franciaország, Németország és Olaszország”. Más szóval a szülő-gyermek kapcsolatok nemcsak az érintett egyénektől függenek, hanem Európa-szerte különböző társadalmi és vallási erők is befolyásolják őket.
A jövőre nézve érdekes lesz látni, hogy ezek a tendenciák fennmaradnak-e. Európa alacsony termékenységi rátája gazdasági nyomást gyakorol-e majd a bőkezű jóléti juttatásokra? Ha ezeket a juttatásokat csökkentik, akkor az északi országok felnőttjei – ahol a termékenység csökken – inkább úgy állnak a kérdéshez, mint a grúziai felnőttek?
A kultúra és a vallási örökség hatalmas erő, de a gazdasági ellenszél még erősebbnek bizonyulhat azokban az országokban, ahol kevesebb felnőtt gyermek gondoskodik több idős rokonról. A népesség elöregedésével és fogyásával a kormányok egyre nehezebb döntések elé néznek a közkiadásokat illetően. Teljesen elképzelhető, hogy az elkövetkező években sokkal több európai felnőtt fog gondoskodni idősödő szüleiről, mivel ez lesz a legjobb megoldás a családok számára.
Az európaiak számára a legjobb módja annak, hogy megőrizzék az idősek számára nyújtott bőkezű szociális védőhálójukat, az lenne, ha szaporodnának, maximalizálva az európai fiatalok számát. Enélkül az európai jövő valószínűleg nem fog hasonlítani az európai jelenre.
Melissa Langsam Braunstein független író Washingtonban.
A szerkesztő megjegyzése: A cikkben kifejtett vélemények a szerző sajátjai, és nem feltétlenül tükrözik az Institute for Family Studies hivatalos álláspontját vagy nézeteit.
Forrás angol nyelven
