Májusban Lívia Sz. Oláh, Richter Rudolf és Irena E. Kotowska a Demographic Research folyóiratban 2017 novembere és 2019 áprilisa között megjelent hat cikket összeszerkesztette egy „Különgyűjtemény a nők és férfiak új szerepeiről és a családokra és társadalmakra gyakorolt hatásairól” című kötetbe.[1] Nem csak egyszerűen szerkesztői feladatot láttak el: a szerzők egy fontos munka briliáns összegzésével is bemutatták a gyűjteményt.
Miközben megpróbálom értelmezni összefoglalójukat, azon veszem észre magamat, hogy elgondolkodom az egész folyamaton, ahogy az ismerőst idegenné tesszük. Ezt teszik a szociológusok: furcsává teszünk valamit, amit a legtöbben természetesnek vesznek, azáltal, hogy más perspektívából nézzük – különösen olyan perspektívából, amely a társadalmak (nem csak az egyének) jellemzőit is magában foglalja. Tehát azzal a megszokott feltételezéssel kezdem, hogy egy pár közös személyes preferenciák alapján dönti el, hogyan gondoskodik a családról.
Például az, hogy a férjem és én hogyan osztjuk fel a fizetett munkát és a házimunkát, legjobban a rólunk szóló részletekkel magyarázható, pl. ő a többi apához képest több gyermekneveléssel foglalkozik, mert elég idős ahhoz, hogy nyugdíjba vonuljon; én jobban élvezem a fizetős munkát, mint sok más anya, mert a végzettségem miatt könnyebb szórakoztató, jól fizető munkát találni. Oláh, Richter és Kotowska azonban viszonylag „furcsa” területre viszi a férjem és az általam alkalmazott munkamegosztást, amikor azt vizsgálják, hogy a jóléti állam és a gender forradalom hogyan keresztezi egymást a gazdasági bizonytalanság kontextusában.
Azokkal a strukturális változásokkal kezdik, amelyek a gender forradalom első szakaszát – a nők munkaerőpiaci részvételének normatívvá válását – hajtották előre. A férfiak reálbérének csökkenése miatt (és a nők bére még mindig nem zárkózott fel ehhez) a családok ritkán tudnak boldogulni egyetlen keresővel. Még azok a párok is, akik megengedhetnék maguknak, hogy egy jövedelemmel is egymásra utalva éljenek, talán nem ezt választják, mert a párkapcsolati instabilitás magas aránya felveti annak lehetőségét, hogy a jövőben a sok új, elfogadott családforma közül valamelyik az övék lehet. A szerzők ezután áttekintenek, hogyan alakulnak a gender szerepek a nemzeti és globális bizonytalanság körülményei között.
Kiderül, hogy a férfiak munkanélkülisége univerzális termékenységfékező tényező. Nem számít, hogy a nemzeti kormány kevés segélyt vagy bőkezű jólétet biztosít-e; nem számít, hogy a gazdaság recessziót vagy fellendülést él át. Egy párkapcsolatban mindkét partner kisebb valószínűséggel tervezi, hogy három éven belül gyermekük lesz, ha a férfi munkanélküli.
Ezzel szemben azok a fiatalabb párok, ahol a nőnek nincs biztos munkahelye, ugyanolyan valószínűséggel terveznek gyermeket vállalni, mint azok a párok, amelyekben a nő munkahelye biztos – de csak a liberálisabb jóléti rendszerekben. A nők munkahelyi bizonytalansága a gyermekvállalás akadálya a posztszocialista és a családias jóléti rendszerekben. Ez azt jelenti, hogy ha úgy gondoljuk, hogy egy pár gyermekvállalási tervei attól függnek, hogy mennyire biztonságos a munkahelyük, akkor úgy tűnik, hogy a férfiak esetében mindenhol igazunk van, de a nők esetében csak néhány helyen. Ez a szociológiai képzelet: az egyéni életrajz és a társadalmi struktúrák (mint például az állami juttatások) olyan módon keresztezik egymást, hogy ugyanazok az életrajzi részletek kontextustól függően másként jelennek meg.
Miért nem kontextusfüggő a férfiak foglalkoztatásának hatása a gyermekvállalásra? A két vezető válasz erre a kérdésre a következő: 1) a férfiak és nők közötti alapvető különbségek miatt – a reprodukció jobban befolyásolja a nő termelékenységét, mint a férfiét, így a férfi termelékenysége kulcsfontosságú a reprodukció támogatásában, és 2) azért, mert a gender forradalom nem befejezett – a gyermekvállalás olyan kis része a gyermeknevelésnek, hogy amikor a társadalom befejezi az átszervezést, hogy a gyermeknevelés ne aránytalanul a nőkre háruljon, akkor a férfiak és a nők foglalkoztatása ugyanúgy fogja befolyásolni a termékenységet.
A gazdasági válság hatásai már most is hasonlók az érettebb férfiak és nők esetében az egyes országokban. A 2007-2008-as globális pénzügyi válságot követően mind a biztos jövedelemmel rendelkezők, mind a biztos jövedelemmel nem rendelkezők kisebb valószínűséggel terveztek gyermeket vállalni hamarosan.
A családi döntések a gyermekvállalásnál többet is magukban foglalnak. A családi életben nagy szerepet játszik a [családi] szövetség (nem)stabilitása. Itt sem csak az egyéni jellemzők számítanak. Azok a lengyel és olasz párok, ahol a feleség dolgozik, nagyobb valószínűséggel válnak el, míg Magyarországon és Németországban a feleség munkaerőpiaci státusza nem befolyásolja a szövetség stabilitását. A gender forradalom első szakaszának nem kell destabilizálnia a párkapcsolatokat, de a társadalmi gender normáktól és az állami támogatástól függően destabilizálhatja.
A gender forradalom második szakasza – a férfiak fokozott részvétele a háztartási munkában – nem magyarázható kizárólag azzal, hogy egyes férfiak úgy döntenek, hogy nagyszerű apák és partnerek akarnak lenni. A gender [nemek közötti] egyenlőség eszméinek elterjedését a gazdasági szükségszerűség hajtotta, és ezek az eszmék viszont elősegítik a férfiak azon vágyát, hogy részt vegyenek a gyermekeikkel való foglalkozásban és méltányosak legyenek női partnereikkel szemben. Erről bővebben itt olvashat.
A gender egyenlőséget szolgáló tevékenységek egyszerű végzése is megváltoztathatja a hozzáállást. Az apasági szabadságra vonatkozó „használd ki vagy veszítsd el” politikák az apasági szabadság nagyobb mértékű igénybevételéhez és a férfiak nagyobb mértékű bevonásához vezetnek az idősebb gyermekek esetében. Gondolkodjunk el ezen a példán, hogy elképzelhessük az ismert személyes preferenciák szemléletének hiányosságait: egy olyan társadalomban, amely lehetővé teszi, hogy a szülői szabadságot bármelyik szülő igénybe vehesse, a párok preferenciái arra késztethetik őket, hogy az egészet az anya számára használják ki. Ugyanez a pár valószínűleg az apa számára is igénybe venné a szülői szabadság egy részét, ha azt nem lehetne az anyára átruházni. Ha a szülés körül még egy rövid időre is felszabadulnak a termelési feladatok alól, az hosszabb távon intenzívebb apai szerepvállaláshoz vezethet – mind a gyermekekkel való kötődés, mind pedig az ezzel járó előnyök megtapasztalása miatt. A társadalmi struktúrák megváltoztathatják a személyes preferenciákat.
Bár az imént egy családerősítő példát hoztam fel, a különgyűjteményben található kutatás egy kevésbé biztató történetet is tartalmaz: a gazdasági recesszió csökkentheti a szülők (különösen az apák) gyermekeikkel töltött idejét, különösen az alacsonyabb társadalmi-gazdasági státuszúak körében. Oláh és munkatársai hangsúlyozzák, hogy a gazdaság és a gender forradalom mindkét szakaszának előrehaladása közötti kölcsönhatást a jövőbeni kutatásoknak intenzívebben kellene vizsgálniuk. Megjegyzik azt is, hogy a gyűjtemény más eredményei is hasonlóan alátámasztják azt az elképzelést, hogy a családok életpályája ugyanazon a társadalmon belül is eltérhet a társadalmi osztályok között.
Végül Oláh és kollégái arra a következtetésre jutnak, hogy a gender forradalom első szakasza „nem csökkenti a férfi mint kenyérkereső jelentőségét a mai családok esetébe”, és hogy „a nők azért lépnek be a közszférába, hogy ott maradjanak, de ez csak akkor erősíti a családokat, ha megfelelő politikai támogatással jár együtt.” Talán még ennél is fontosabb, hogy kiemelik, hogy a bizonytalanság fokozott érzékelése negatív hatással van a családi életre. A férfiak gondoskodó szerepe törékenyebbnek tűnik, mint a nők pénzkereső szerepe a gazdasági bizonytalansággal szemben. A családi élet már a COVID előtt is sok bizonytalanságot tartalmazott, de most sokan meg vannak győződve arról, hogy a bizonytalanság az új norma. Ez azt jelenti, hogy mindaz, amit Oláh és kollégái a 2017-2019-ben megjelent kutatásokból a bizonytalanságról elmondtak, egyre jobban számíthat a családok jövője szempontjából, mivel a bizonytalanság továbbra is sok lesz.
Laurie DeRose az Institute for Family Studies vezető munkatársa, az Amerikai Katolikus Egyetem szociológia adjunktusa és a World Family Map Project kutatási igazgatója.
Forrás angol nyelven
——————–
[1] A cikkek mindegyike az Európai Unió hetedik keretprogramja által 2013-2017 között finanszírozott Családok és társadalmak című nagyszabású együttműködésen alapuló kutatási projekt keretében készült.
