Megjelent: 2023. december 6.
Válasz Wolfingernek és Perrynek – Mark Regnerus írása
Lassan 12 éve, hogy először kifejtettem, hogy a szex olcsóvá vált. Az ezt követő, Cheap Sex [Olcsó szex] című könyvem alapgondolata az, hogy a szexhez való hozzáférés ma már sokkal kevesebb érzelmi és pénzügyi befektetést igényel, nem is beszélve a jegygyűrűről, mint annak idején. Ennek az olcsó szex széleskörű elérhetősége az egyik oka – több más ok közül -, hogy a házasságok egyre inkább összeomlanak. Azóta sok minden történt, ami azt sugallja, hogy valamire rájöttem. Egy évvel később létrejött a Tinder. Tíz évvel később az alkalmazás már több mint 65 milliárd „párkeresési találattal” büszkélkedhet világszerte. Az, hogy ennyi sikeres próbálkozás ilyen keveset eredményezett, el kell, hogy áruljon valamit – nevezetesen azt, hogy ez a leghatékonyabb ismerkedési módszer jobb a párkereséshez, mint a házasságkötéshez.
Csak lassabban, mondják nekem. Nem az olcsó szex a hibás a házasság hanyatlásáért, állítja Nick Wolfinger és Sam Perry szociológus a Family Studies blog legújabb bejegyzésében. A Social Science Research folyóiratban megjelent tanulmányuk aláássa azt az állítást, amit valójában soha nem tettem – hogy senki sem vesz tehenet, ha ingyen is kaphat tejet. Az ilyen, bevallottan gúnyos kifejezések sehol sem találhatók a könyvemben, de a róla készült karikatúrákban többször is előfordulnak, melyeket Wolfinger és Perry készített. Az Olcsó szex ehelyett a fiatal felnőttek szexuális viselkedésmintáinak felmérését és a kortárs párválasztási piac átfogó értékelését kínálta, 100 interjúalany színes kommentárjaival együtt.
Wolfinger és Perry a baloldali szociológusok hosszú sorához csatlakozik, akik az Olcsó szexet azzal kritizálják, hogy azt támadják, amit a könyvben vélnek megtalálni, nem pedig azt, amit valójában írtam. Azt állítják, hogy az olcsó szexet a szexuális partnerek számával lehet a legjobban mérni, és azt állítják, hogy az én érvelésem szerint a szexuális partnerek számának növekedése az, ami a házasságkötési rátát lefelé mozgatta. Máshol Perry azt állította, hogy ragaszkodom ahhoz, hogy az olcsó szex azt jelenti, hogy a férfiak nem akarnak megházasodni. Ezzel csak egy probléma van: a könyvemben egyik érvet sem hoztam fel.
A nagy új megállapításuk az, hogy „a házasság előtti szex valóban csökkenti a házasságkötés esélyét, de csak rövid távon”, és ezért „a teljes szexuális múlt(un)k nem számít”. Más szóval, manapság a sok partner vezet a fiatal felnőtteknél ahhoz, hogy elhalasszák a házasságot, de nem mondanak le arról. Miközben erről beszámolnak, elismerik, hogy a többpartneres utat választva megnő a házasságban való boldogtalanság, valamint a válás esélye is. Mindez meglehetősen bonyolult párkapcsolati tanácsokat eredményez.
Wolfinger és Perry tehát a partnerek számával méri az olcsó szexet. Én nem. Én azt állítom, és továbbra is azt vallom, hogy az olcsó szexet leginkább a kapcsolatokban az első szex időzítésével és a szexhez szükséges kapcsolati befektetésekkel lehet mérni, olyan kérdésekkel, amelyeket az ikerkritikusaim egyáltalán nem vizsgáltak (vagy még csak el sem ismertek). Az időzítésre vonatkozó adatok a sokkal kevesebb partnerrel rendelkező, számos férfi és nő esetében továbbra is nagyon fontos a kérdés szempontjából. Ha 30 éves vagy, és 10 év alatt három partnered volt, akkor is úgy gondolom, hogy az időzítés számít. Vártál néhány hónapot? Az egyiknél egy évet, a többinél hat hónapot? Vagy a harmadik randevúig? Voltak-e közöttük a szeretet kifejezései vagy olyan képesség, hogy erőforrásokat tegyenek le az asztalra? Az olcsó szex inkább az időzítésről és a befektetésekről szól, mint a partnerek számáról. Tekintve a pornográfia jelenlétét mindenütt, és a maszturbáció növekvő gyakoriságát férfiak és nők körében, nem kérdés, ahogy azt a könyvben is megjegyzem, hogy a legolcsóbb szex egyre inkább terjed.
Végül mindketten azt a központi – de egyáltalán nem meglepő – megállapításukat erőltetik, miszerint „egy adott évben egynél több partnerrel való kapcsolat sokkal alacsonyabb házassági esélyeket eredményez”, és hogy egy későbbi házasságkötés valószínűsége azok körében a legalacsonyabb, akiknek nem volt szexuális partnerük a közelmúltban. Ez is nyilvánvaló: a stabil monogám kapcsolatban élő, nem házas amerikaiaknál minden bizonnyal nagyobb a kockázata annak, hogy hamarosan megházasodnak, mint azoknál a nem házas amerikaiaknál, akik egyáltalán nem élnek párkapcsolatban. Ami mindeközben nem áll rendelkezésre az adataikban, az a házasságkötési vágy mérésére hasonlító mérőszám. Alternatív tézisük valódi tesztje azt sugallaná, hogy jobb mérőszámot – bármilyen mérőszámot – alkalmazzanak a házastársi vágyra ahelyett, hogy a közelmúltbeli partnerek alacsony számát használnák ennek helyettesítőjeként.
Wolfinger és Perry tehát a partnerek számával méri az olcsó szexet. Én nem. Én azt állítom, és továbbra is azt vallom, hogy az olcsó szexet leginkább a kapcsolatokban az első szex időzítésével és a szexhez szükséges kapcsolati befektetésekkel lehet mérni, olyan kérdésekkel, amelyeket az ikerkritikusaim egyáltalán nem vizsgáltak (vagy még csak el sem ismertek.
Az Olcsó szex nem tartalmazott kijelentéseket arról, hogy az erényesek öröklik a földet. Sem Wolfinger, sem Perry nem tud itt arról beszélni, hogy a tisztaságon alapuló kapcsolatok milyen eséllyel jósolják a házasságot azoknál a pároknál, akik erre törekszenek. Vannak azonban erre vonatkozó utalások abban a megfigyelésükben, hogy a hat vagy több partnerrel rendelkező nők átlagosan 32 éves vagy annál magasabb életkorban házasodnak, míg a két vagy kevesebb partnerrel rendelkező nők átlagosan 25 éves korukban házasodnak.
A házassághoz vezető út csak meghosszabbodott az Olcsó szex 2017-es megjelenése óta. Hanna Rosin, progresszív kolumnista és The End of Men [A férfiak vége] című könyv szerzője ezt „hosszú szexuális ívnek” nevezte, melyen most sok feltörekvő felnőtt végigmegy. Szerintem ezt leginkább úgy lehet érteni, mint a kapcsolati roncsok útját, amit a legtöbb nő és a férfiak jó része is szívesebben elkerülne, ha tehetné. Wolfinger és Perry adatelemzéseiben semmi sem utal arra, hogy tévednék. Ennek eredményeképpen a házassági piac szenved.
Nem kell azonban ezt tőlem elvitatni. Marina Adshade közgazdász leírja, mire számíthatunk:
Ha a házassági piac nem tisztul hatékonyan, ennek végeredménye az alacsonyabb általános termékenységi ráta, a nem házas nők szüléseinek magasabb aránya és a termékenységi kezelésekre fordított magasabb kiadások lehetnek, mivel a férfiak és nők a 30-as és 40-es éveikre halasztják a házasságkötést, vagy egyáltalán nem házasodnak meg.
Steven Ruggles, a MacArthur Alapítvány „géniusz ösztöndíj” 2022-es kitüntetettje azt jósolta, hogy minden harmadik, ma a húszas évei elején járó személy soha nem fog megházasodni.
Három dolog biztos. A szex ára, a kívánatos szexuális élményekhez való könnyű hozzáféréssel mérve, nem emelkedett. A pornográfia használata – ami aligha gyorsítja a házasságkötést – nem mutatja a lassulás jeleit. A házassági arányok pedig csökkennek. Az Olcsó szex nem egy ellentmondásos könyv. Ez egy átgondolt könyv, amelynek kritikusai nem szeretik azt, amit rólunk elárul – nevezetesen, hogy a szexuális döntéseink igenis számítanak.
Mark Regnerus a Texasi Egyetem (Austin) szociológiaprofesszora és az Austin Institute for the Study of Family and Culture elnöke.
Forrás angol nyelven
