A házasság szakítópróbái

A házasság szakítópróbái

Dr. Pálhegyi Ferenc
Nyugalmazott főiskolai tanár

(2014-ben az Európai Családtudományi Szemlében megjelent tanulmánya)

Hazánkban évente kb. 45 ezer házasságot kötnek, fele annyit, mint az 1980-as években. Évente kb. 25 ezer válás történik. Ez több mint a házasságkötések fele. Az 1980-as években 346 válás jutott ezer házasságra, a 2000-es években 562.
Ezek a KSH „száraz” adatai.
De nem készül statisztika azokról a házasságokról, amelyekben a párok együtt maradnak ugyan, de szerelmük régen kihűlt, kapcsolatuk inkább gazdasági közösség, nem beteljesülést nyújtó szeretet-kapcsolat. Eltűrik egymást „a gyerekek miatt”, vagy más okból.
Talán a házasság ma már elavult intézménynek számít? De hiszen a Teremtő Isten „ötlete” volt, Ő pedig nem változik.
A válságok korát éljük. Miért került válságba a házasság? Miért van napjainkban minden házasság, sőt szinte minden emberi kapcsolat – még az elkötelezett barátság is – szakítópróbának alávetve? Vagy nem is a házasság van válságban, hanem az ember?
Ezek a kérdések nyomasztóak.
Ady: Kocsiút az éjszakában című verse tolul nyomasztó kérdéseink fölé:

Milyen csonka ma a Hold,
Az éj milyen sivatag, néma,
Milyen szomorú vagyok én ma,
Milyen csonka ma a Hold.
Minden Egész eltörött,
Minden láng csak részekben lobban,
Minden szerelem darabokban,
Minden Egész eltörött.
Fut velem egy rossz szekér,
Utána mintha jajszó szállna,
Félig mély csönd és félig lárma,
Fut velem egy rossz szekér.

A 20. század elején született ez a vers, amikor a költő már érezte, hogy milyen „szellem” bontakozik ki a közgondolkodásban: a természettudományok empirizmusát és a racionalitást a posztmodern szellem homályos jövőképe váltja fel. „Minden Egész eltörött”, nincs többé megbízható, abszolút igazság, mert minden viszonylagossá vált. Nincs jövőt építő lelkesedés – „minden láng csak részekben lobban”, nincs igaz szerelem és hűség, mert azt darabokra töri az önző testi vágy. Az ember élete olyan, mint egy rozoga szekér: nem lehet tudni, meddig bírja a futást, de azt sem, hogy hová tart.

Bizonyára sokan nem értenek egyet ezzel a verselemzéssel. Figyeljünk hát néhány aligha vitatható tényre: milyen indítékok mozgatják ma az emberek többségét? Ha választ adunk erre a kérdésre, talán illeni fog a válaszhoz a sötétben zötyögő szekér képe.
Míg a 19. század művelt fiatalságára jellemzők voltak Petőfi sorai:

Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek Az emberiségért valamit!

Korunk embere a boldogságot az anyagi jóléttől reméli. Élete értelmét abban látja, hogy gazdaságilag biztosítsa helyzetét és jövőjét.

Weöres Sándor ezt így fogalmazza meg:

Homo sapiens, kétlábú testvér,
de szerény, de koldus lett a vágyad:
hajdanában a tökélyre vágytál,
ma a boldogsággal is beérnéd –
és még ezt se képzeled nagyobbnak,
mint hogy bendőd bírja Marcsa főztjét
és ágyékod bizseregni tudjon
s legyen életedben holmi lim-lom
mit tiédnek, birtoknak becézhess.

Evés-ivás, szex és birtoklás. Ezek a tényezők képezik korunk embere értékrendjének centrumát. Ezekhez társul még a presztízs, a hírnév, a hatalom. Bizonyára ki lehet még egészíteni ezt a felsorolást. De nyilvánvalónak látszik, hogy ezek mind a pénzzel állnak összefüggésben, mert elegendő pénzzel mindezekhez hozzá lehet jutni.

Lehet, hogy a materialista filozófia napja leáldozott a közgondolkodásban, átadta helyét misztikus és okkult hiedelmeknek (nem a bibliai gondolkodásnak), de ezzel együtt fölerősödött a gyakorlati materializmus.

Persze jogos a felvetés: az emberek régen is szerették a pénzt. Kőmíves Kelemen a feleségét áldozta fel „fél véka ezüstért, fél véka aranyért.” Jézust 30 ezüstért árulta el Júdás. Igazat kell adnunk a Prédikátor könyvének: Nincs semmi új a nap alatt (1, 9). Ugyanakkor észre kell vennünk, hogy napjainkban egyre csökken a maradandó értékek (szeretet, becsület, hűség, önfeláldozás és hasonlók) vonzása, és szinte minden törekvést befolyásol és ural a pénz. Nem csak azt a kérdést kell felvetnünk, hogy mit teszünk a pénzzel, hanem azt is, hogy mit tesz velünk a pénz (Yancey, 2012). Az ősidőkben, az édenkerti tragédia alkalmából, mi emberek elszakadtunk Teremtőnktől, az Élet Forrásától. Akkor indult el az a folyamat, amely a maradandó értékeket múlandókra cserélte. Napjainkra ez a halálos értékcsere hatalmas lavinává dagadt.

Értékrend és házassági válság

Valóban ez lenne a magyarázata annak, hogy napjainkban egyre több a házassági válság, a válás, az elhagyott és üres „szeretettankkal” felnövő gyerek, hogy egyre több fiatal nem vállalja a házasság és a család terhét? (Közben fertőz és terjed a depresszió, az öngyilkosság és a terrorizmus is.)
A válaszom: igen. Vagy legalábbis van összefüggés a házassági és családi válságok és az értékrend átalakulása (az anyagiak központi értékké válása) között. Ahhoz azonban, hogy ez világossá váljék, meg kell értenünk, hogy hol van a gyökere az anyagiasság uralmának az emberek gondolkodásában, más szóval: az ok-okozati lánc korábbi tagját kell észrevennünk.

Veszélyzónává vált a Föld

Az a tőke, amihez a pénzimádat láncszeme kapcsolódik, így írható le: Veszélyzónává vált lakóhelyünk a Föld, de nem tudunk elmenekülni, mint az állatok, ha jön az árvíz vagy ég az erdő. Környezetszennyezés, túlnépesedés, klímaváltozás, terrorizmus… Mindezekről konferenciákat rendeznek, de nem születnek hatékony tettek, amelyek megállíthatnák ezeket a folyamatokat. Menekülni kellene, de nincs hová. De menekülünk mégis: a valóság elől – az irrealitás világába (Pálhegyi, 1998).

A szorongás elaltatása

Freud óta jól ismert pszichés mechanizmus: amit nem szeretünk tudni, azt a tudattalanba küldjük, más szóval elfojtjuk. Elfojtjuk a veszélytudatot. Nem jó a jövőre gondolni, ezért a mának élünk.
A mának élés egyik módja a pénzszerzés. A pénz, ami eddig eszköz volt, lehetett használni jóra és rosszra egyaránt, most céllá válik. Veszélyhelyzetünkben a biztonság illúzióját adja. A pénz teszi lehetővé, hogy biztosítsuk magunk számára a komfortos életet: a kényelmes, szép lakást, a kellemes körülményeket, a testi élvezetek sokféle formáját.
Veszélyt feledtető lehet a sikerért, dicsőségért, hatalomért folytatott küzdelem is.
Természetesen „nemes” ez a küzdelem, ha közösséget formáló erővé válik, azaz mások számára is valamiképpen hasznos, mert alkotás, segítségnyújtás, gyógyítás, felemelkedés stb. születik belőle. De ne feledkezzünk meg lehetséges rejtett indítékáról se.
A komfort, a siker, a hatalom – mindez valóságos. Mégis illúzió: a boldogság illúziója, mert ezek egyike sem ad végleges megelégedést, belső békét. Mindig több és több kell belőlük. Édes szörp, nem pedig szomjat oltó élő víz (Jn 4, 14). Az okkult mesék és praktikák, melyek átszövik a mai ember életét, látszatra sem valóságosak, mégis sokan menekülnek napjainkban ebbe a látszat-világba.

A menekülés szakítópróba a házasságban

Hogyan okozhat ez a veszélyzónából való menekülés szakítópróbát a házasságokban? Úgy, hogy a boldogtalan ember nem testi-lelki társat keres a párjában, hanem olyan tárgyat, amely kielégíti pillanatnyi szükségletét. Ha ezt a tárgy-szerepet a párja nem tölti be, menekül tovább: munkába, kedvtelésbe, másik nőhöz vagy férfihoz. A bensőséges emberi kapcsolat iránti szomja komfortos körülmények között is megmarad – kielégítetlenül. Agresszívan követel, vagy hallgatagon, sértődötten visszavonul. Menekülési terület lehet az alkoholizmus, a drogfüggőség és a játékszenvedély is. Mindez szakítópróba a házasságban.
Van még egy önbecsapó módja a veszélyes valóság elől való menekülésnek: a felelősség elhárítása. Aki ezzel a pszichés technikával él, az nem akar lelkileg felnőni, igyekszik még a házasságban is gyerek maradni. Függő viszonyban marad a szüleivel, vagy a házastársában is anya- vagy apa-pótlékot keres. „Anyukám”-nak szólítja az ilyen férfi a feleségét, az asszony pedig ezt mondja neki: „Kisfiam.” Minden döntést átenged az asszonynak. Ennek a magatartásnak egyik jól ismert változata a papucs-szerep.
Az egyre terjedő szingli-jelenség hátterében is a felelősség elhárítása áll. Azok a fiatalok, akik nem akarnak házasságot kötni, a házassággal és gyerekneveléssel járó terheket és felelősséget nem akarják vállalni. Ma a nők egzisztenciálisan nem függnek a férfiaktól, sőt: függetlenül sikeresebbek lehetnek a szakmájukban. A férfiaknak sincs szükségük feleségre testi szükségleteik kielégítéséhez, csak pénzre, beleértve ebbe a szexet is. A korszellem hatására a társ ösztöntárggyá válik, a szexualitás pedig személytelenné. A pornó és a prostitúció tovább fokozza a kapcsolatok személytelenné válását. Egyébként szingliként viselkedhet valaki házasságban is.
A veszélyzónából való menekülés lehetséges útvonalait az 1. ábra mutatja be.

1. ábra: a veszélyzónából való menekülés lehetséges útvonalainak vázlata

Házasságon belül az infantilis, a szingliként és a „papucsként” viselkedő házastársat egyaránt nehéz éveken át elviselni. A „gyerek” nem tud dönteni, mellette nem érzi magát biztonságban a társa. A „szingli” kiszámíthatatlan, időbeosztása és pénzkezelése átláthatatlan, rá sem lehet számítani. A „papucs” csak látszólag kellemes társ, mert mindig szót fogad és alkalmazkodik, de támaszt ő sem ad.
Nehéz éveken át elviselni azt a házastársat is, akinek a figyelme a pénz, a komfort, a siker, a hatalom megszerzésére koncentrálódik, mert mellette a társa magányosnak és elhanyagoltnak érzi magát.

Hová vezet innen az út?
Erre a kérdésre kell megtalálnunk a választ.

Úgy tűnik: hármas elágazáshoz érkeztünk. Az útjelző táblán három irányba mutat a nyíl:
– Vállajuk az évtizedeken át tartó szenvedést
– Elválunk
– Megoldást keresünk.

1. Vállaljuk a szenvedést. Nem biztos, hogy az Istenhez hűséges keresztyén embernek kötelező ezt az utat választani. Az azonban biztos, hogy csakis azok képesek ezen az úton járni, akik tudják, hogy a hívő élet nem mindig jár együtt komfort- és örömérzéssel.
Ugyanakkor az Úrral való bensőséges közösségük segít elviselni a mellőzést és a megaláztatást.

2. Elválunk. A házassági válás minden esetben tragédia, a felek pedig mindig sérülnek lelkileg valamilyen mértékben; akkor is, ha a válást a bibliai tanítás megengedi (paráznaság esetén Mt.19, 9; ha a hitetlen fél válni akar 1Kor 7, 15).

3. Megoldást keresünk. Ehhez a kereséshez Isten igéje ad útmutatást, az Ő jelenléte pedig erőt. Hadd álljon itt biztatásul Pál apostol üzenete: „Isten hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni, sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni”. (1Kor 10, 3)
Minden szenvedőnek figyelmébe ajánlom Dávid imádságát:

Várva vártam az Urat,
és Ő lehajolt hozzám,
meghallgatta kiáltásomat.
Kiemelt a pusztulás verméből,
a sárból és iszapból.
Sziklára állította lábamat,
megerősítette lépteimet.
Új éneket adott a számba,
Istenünknek dicséretét.
Sokan látják ezt, félik az Urat,
és bíznak benne.
Boldog ember az,
aki az Úrba veti bizodalmát,
nem igazodik a kevélyekhez,
és az elvetemült hazugokhoz.
(Zsoltárok 40, 2-5)

Az elején föltettük ezt a kérdést: A házasság van-e válságban vagy az ember?
A házassági válságok ijesztő mértékű növekedését abból a tényből vezettük le, hogy veszélyzónává vált lakóhelyünk a Föld. Ennek pedig az az eredete, hogy válságba került az ember, a földi élet pusztulásának okozója. A környezet szennyezésért, a klímaváltozásért, a terrorizmusért pedig az Istentől elszakadt, megromlott szívű ember a felelős. A múlt század egyik freudista filozófusa, Erich Fromm írta, hogy az emberiség puszta túlélése sohasem függött olyan mértékben az emberi szív megváltozásától, mint napjainkban (Fromm, 1994).
Azt pedig Isten kijelentéséből tudjuk, hogy az emberi szív nem változik meg „magától”, sem emberi erőfeszítés eredményeképpen, hanem csak Isten kegyelméből. Mintha kifejezetten házaspárok számára fogalmazta volna meg az isteni bíztatást Ezékiel próféta: „Egy szívet adok nekik…” (Ez 11, 19). Tudnunk kell ugyanakkor: Isten kegyelme sem árad „magától”.
Azok részesülnek belőle, akik belátják, hogy a pénz, a komfort és a többi bálvány nem segít, és bűnbocsánatra van szükségük, hogy a kegyelem átformálja az életüket: figyelmüket önmaguk helyett Isten és a társuk felé fordítsa.
Isten ajándéka az a „hármas fonál”, amelyben két szálat a társam és az én szeretetem alkot, a harmadikat pedig az Úr fonja bele a kapcsolatunkba. A harmadik szál miatt ez a fonál „nem szakad el egyhamar”. (Prédikátor 4, 12)

Irodalomjegyzék
Fromm E. (1994): Birtokolni vagy létezni. Akadémiai Kiadó.
Pálhegyi F. (1998): A menekülő ember. Éjféli Kiáltás Misszió.
Yancey P., Stafford T. (2012): 180 nap alatt a Biblián át. Harmat Kiadó.