A Nobel-díjas pszichológus, Daniel Kahneman kifejtette, hogy az embereknek kétféleképpen gondolkodnak és viselkednek. Az egyik rendszer gyors, automatikus, ösztönös, érzelemvezérelt, és hajlamosabb a tudattalan tényezőkre. A másik rendszer lassabb, megfontolt, logikus, és inkább a tudatos akaratunk vezérli.[1] Jonathan Haidt, a New York-i Egyetem pszichológiaprofesszora egy okos metaforával írja le, hogyan hat egymásra ez a két különböző rendszer. Az automatikus vagy érzelmi viselkedésünk és természetünk azon része közötti különbségtételt magyarázva Haidt az embert egy elefánt hátán ülő lovashoz hasonlítja. Az elefánt önmagunk intuitív vagy érzelmi oldala, amelyet nem tudunk (könnyen) irányítani. A lovas a viselkedésünk racionális és tudatos részét képviseli, amelyet irányítani tudunk. Haidt leírja:
A kezemben tartom a gyeplőt, és az egyik vagy másik irányba való húzással meg tudom mondani az elefántnak, hogy forduljon meg, álljon meg vagy menjen. Irányíthatom a dolgokat, de csak akkor, ha az elefántnak nincsenek saját vágyai. Amikor az elefánt valóban akar valamit, akkor nem tudok vele versenyezni.[2]
Ez a metafora tanulságos lehet, ha megpróbálunk segíteni az embereknek (beleértve magunkat is), hogy jobban viselkedjenek. A trükk az, hogy olyan helyekre vezessük az elefántot, ahol valószínűleg a legjobb viselkedését mutatja (vagy elkerüljük azokat a helyeket, amelyek a legrosszabb viselkedését hozzák ki belőle). Ha megpróbálsz leszokni az ivásról, a legjobb, ha nem engeded az elefántodat egy bárba tévedni. Ha egyszer már bent van a bárban, nagyon nehéz lesz irányítani egy alkoholista elefántot.
Hogyan segíthetünk tehát az embereknek abban, hogy olyan helyekre vezessék az elefántjukat, amelyek a legjobb énünket és viselkedésünket hozzák ki belőlünk? Ez a kérdés különösen fontos a férfiak számára, akik nagyjából az erőszakos bűncselekmények és más társadalmi bajok többségéért felelősek a társadalomban. A börtönben raboskodók több mint 90%-a férfi.[3] Hogyan segíthetünk a férfiaknak abban, hogy olyan helyekre vezessék elefántjaikat, amelyek jobb viselkedésre ösztönzik őket?
Nagyon sok kutatás bizonyítja, hogy ha a férfiak részt vesznek biológiai gyermekeik nevelésének segítésében, nagyobb valószínűséggel viselkednek proszociális módon. Kevésbé valószínű, hogy bűncselekményeket követnek el, kevésbé valószínű, hogy erőszakosak, kevésbé valószínű, hogy alkoholt isznak vagy kábítószert fogyasztanak. Úgy tűnik, hogy az apaság a férfiak energiáját és agresszióját konstruktív és proszociális célokra irányítja. Valóban, kultúránként megfigyelték, hogy az apává válás a férfiakat kevésbé önzővé és társadalmilag felelősségteljesebbé teszi.[4] Más helyeken[5] kifejtem, hogy a proszociális viselkedés és a gyermeknevelés közötti kapcsolat hogyan függ össze azzal, ahogyan az evolúció formálta természetünket.
A férfiak elkötelezett apává válásának segítésével kapcsolatos egyik probléma azonban az, hogy a nőkhöz képest a férfiaknak viszonylag gyenge a biológiai kapcsolatuk a gyermekeikkel. Ennek oka, hogy a férfiak viszonylag kevés erőfeszítést fordítanak egy új gyermek biológiai fogantatására. Még az is lehetséges, hogy egy férfi úgy nemz egy gyermeket, hogy nem is tud róla. Egy nő számára ez a forgatókönyv lehetetlen. A nők kilenc hónapig hordozzák a meg nem született gyermeket. A születést követően az anya a szoptatással erősíti biológiai kötődését a babához. Ezzel szemben a férfiak biológiai kapcsolata törékeny. Szinte minden kultúrában a férfiak nagyobb valószínűséggel válnak elkötelezetlen és távolságtartó szülőkké, mint a nők.[6] A természet egyenlőtlenséget teremtett a biológiai kötődések erősségében a gyermekek és a férfiak, illetve a nők és gyermekeik között. Erős társadalmi és kulturális elkötelezettségre van szükség ahhoz, hogy a férfiakat összekapcsoljuk gyermekeikkel, és erősítsük apai szerepüket. A történelem nagy részében a házasság intézménye kifejezetten ezt a célt szolgálta. Bár más funkciókat is szolgál, a házasság egyik fő célja az, hogy a férfit biológiai gyermekeihez kösse azáltal, hogy e gyermekek anyjához köti. Szociológiai adatok sokasága mutatja, hogy – különösen a férfiak esetében – a házasság és a szülői szerepvállalás szorosan összefügg.[7] Egyes szociológusok „csomagként”[8] is emlegetik őket.
Az apává válás erőteljes motivációt jelenthet a férfi számára, hogy gondoskodjon gyermekeiről és proszociális módon viselkedjen. Haidt metaforáját kiterjesztve, az apaság olyan helyre vezeti az elefántot, amely hajlamos a természetéből a legjobbat kihozni. De pusztán a gyermek nemzése nem elég. A férfinak aktívan kell vállalnia társadalmi szerepét apaként ahhoz, hogy ezt a motivációt megvalósítsa. Charles Ballard szociális munkás felismerte ezt, amikor Cleveland kemény belvárosi negyedeiben segített a nem házas, távollévő apáknak újra kapcsolatba kerülni a gyermekeikkel. A szociológia hagyományos gondolkodásmódja szerint az ilyen férfiaknak úgy lehet segíteni, ha gazdasági biztonságot nyújtunk nekik: előbb munkát kell szerezniük, mielőtt képesek lennének újra érdemben foglalkozni a gyermekeikkel. Ballard és kollégái azonban megfordították ezt a logikát: azt találták, hogy amikor arra összpontosítottak, hogy ezek a férfiak újraegyesítsék a gyermekeiket, képesek voltak megtalálni a belső motivációt, hogy javítsanak saját helyzetükön. 1982 és 1995 között Ballard otthoni látogatások, terápiás foglalkozások, szülői tanfolyamok és egyéb módszerek kombinációjával több mint 2000 távollévő apát segített újraegyesíteni a gyermekeikkel. A programba való belépéskor a férfiak mindössze 12%-ának volt teljes munkaidős állása. Miután azonban újra találkoztak a gyermekeikkel, 62%-uk talált teljes munkaidős állást, további 12%-uk pedig részmunkaidős munkát. Több mint 95%-uk elkezdett anyagilag hozzájárulni gyermekeik eltartásához.[9]
Ez a megállapítás összhangban van azzal, amit a szociálpszichológusok már régóta tudnak: az belső motiváció sokkal erősebb, mint az külső motiváció. Evolúciós szempontból talán nincs erősebb belső motiváló erő, mint a saját biológiai utódainkról való gondoskodás kötelessége.
A Ballard által vezetett apasági kezdeményezés csodálatos megközelítés, amely komoly eredményeket hozott. Több társadalmi kezdeményezésnek is figyelembe kellene vennie azt az erőteljes belső motivációt, amely abból fakad, hogy a férfiakat segítik a gyermekeikkel való teljes körű foglalkozásban. Az ehhez hasonló szociális programok azonban rendkívül költségesek. Az ilyen programok iránti lelkesedésünket tovább mérsékli, ha felismerjük, hogy ez a kezdeményezés lényegében azt a célt próbálja szolgálni, amelyet a házasság évszázadok óta szinte minden kultúrában természetes módon szolgál: a férfiakat a biológiai gyermekeik apjaként betöltött társadalmi szerepükhöz kötni.
Összességében, a házasság és az apaság fontosságának megértése a férfiak proszociális viselkedésének segítésében erős ösztönzést ad arra, hogy szociálpolitikával és más intézkedésekkel ösztönözzük a férfiakat arra, hogy felelős férjekké és apákká váljanak. Ugyanakkor ez nem követeli meg tőlünk, hogy ítélkező álláspontra helyezkedjünk azokkal a férfiakkal szemben, akik vagy nem járnak sikerrel ezen az úton, vagy más utat választanak. Sok olyan férfi van, aki egyedülálló vagy gyermektelen marad, és mégis jelentősen hozzájárul a társadalomhoz. Mindazonáltal a közösségek és az országok óriási hasznot húznának abból, ha több fiatal férfit segítenénk abban, hogy házasságot kössön és házasságban maradjon.
A szerkesztő megjegyzése: Ez az esszé Samuel T. Wilkinson hamarosan megjelenő, a Purpose: What Evolution and Human Nature Imply About the Meaning of Our Existence (Cél: Mit sugall az evolúció és az emberi természet létezésünk értelméről) című könyvéből származik.
Forrás angol nyelven
Lásd Daniel Kahneman: Thinking, Fast and Slow (Farrar, Straus, and Giroux: New York, 2011).
[2] Jonathan Haidt, The Happiness Hypothesis Finding Modern Truth in Ancient Wisdom (New York: Basic Books, 2006), 4. o.
[3] U. S. Department of Justice, Correctional Population in the United States, 2010, 2011. december.
[4] David Gutmann, “Szülőség: A Key to Comparative Study of the Life Cycle,” in Life-Span Developmental Psychology, szerkesztette Nancy Datan és Leon H. Ginsberg, 1975, 167-184. Szerkesztette az Academic Press.
[5] Samuel T. Wilkinson, Purpose: What Evolution and Human Nature Imply About the Meaning of Our Existence (New York: Pegasus Book, 2024).
[6] David M. Buss, Evolúciós pszichológia: Az elme új tudománya, 5. kiadás (New York: Routledge, 2015).
[7] W. Bradford Wilcox, Miért fontos a házasság: Harminc következtetés a társadalomtudományokból, 3. kiadás (New York: Institute for American Values, 2011).
[8] Lásd például: Frank F. Furstenberg Jr. és Andrew Cherlin, Divided Families: What Happens to Children When Parents Part Part (Cambridge, Mass.: Harvard University Press, 1991).
[9] Joseph P. Shapiro és Joannie M. Schrof, “Honor Thy Children”, US News and World Report, 1995. február 27., Academic Search Premier.
