BALOG Zoltán (Magyarország)

Református püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke

Vissza az előadók listájához ➤


Előadás és a konferencia kivonata:
Párkapcsolati kultúra és demográfia konferencia
2021. május 27-29, Budapest
A konferencia szervezői a Családtudományi Szövetség, a Professzorok Batthyány Köre és az Európai Családtudományi Társaság


 

Teremtési rend és párkapcsolati kultúra.

Absztrakt

A keresztény ember felfogása szerint a házasság minden örömével és kihívásával együtt ajándék számunkra Istentől a teremtési rendben. Mi arra törekszünk, hogy azt a teremtési rendet, Isten szavát, az isteni textust, mely változtathatatlan számunkra, megvalósítsuk abban a kontextusként szolgáló párkapcsolati kultúrában, ami változékony, ami ideiglenes körülöttünk. Ebben segít minket az a hűség, ami a keresztény ember számára az Isten szavához való hűség. Ettől a hűségtől, a másik helyett az Isten imádásától lehet jó a házasságunk és boldog az életünk.

A teremtési rend első kifejeződése a teremtéstörténetben az, hogy a férfi és a nő együtt Isten képmásai, együtt alkotják a teljességet. Kapcsolatban, párbeszédben vannak egymással és Istennel. Ember és Isten viszonyának a megbomlásával azonban a teremtési rend is felborulhat. Ezért is fontos, hogy a Tízparancsolatnak ne csak a második tábláját, hanem az Isten és az ember kapcsolatára vonatkozó első tábláját is komolyan vegyük. A teremtéstörténetben a teremtési rend második kifejeződése a férfi és a nő megkülönböztetése, szerepeik felcserélhetetlensége. Végül a harmadik állítás, hogy elhagyja a férfi a családját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.

Minderre a teljességre, az önazonosságra, az egyesülésre jelent veszélyt a fogyasztói társadalom, amely azt üzeni, hogy minden lecserélhető. Ha pedig a segítő társ is lecserélhető, akkor én is lecserélhető vagyok, és ezzel kezdetét veszi a bizonytalanság.

Önismeret, Isten ismerete és a másik ismerete – ez a hármas a keresztény élet célja, és a keresztény házasság titka. A házasságnak pedig gyümölcse a gyermek, aki által mi is teremtő társak leszünk.

Pál apostol Efézusiakhoz írott levele (Ef 5, 25-30) rámutat arra, hogy a házasságban nincs felső- vagy alsórendűség, hanem Krisztus szeretete és Krisztus közössége van mindenek felett. A hétköznapjainkban talán nem tudjuk ezt megvalósítani, de legyünk úton, hogy közeledhessünk. Ezt kívánom mindannyiunknak!

Family Science Association logo

Vissza az előadók listájához ➤